2012. november 06., 09:372012. november 06., 09:37
Én megértem, hogy mindenkinek olvasókra van szüksége. Én megértem azt is, hogy az internetes portálokon annál több reklámfelületet lehet eladni, minél többen kattintanak az oldalra. S ha nincs reklám, nincs semmi. Ilyen a világ, kár ez ellen háborogni. De véres tragédiát és áldozatokat vizionálni olyannyira etikátlan, hogy azt sem csodálnám, ha a közelmúltban a környéken történt valódi tragédiák valódi áldozatainak valódi hozzátartozói felháborodott levelekkel árasztanák el a portált.
A világ ugyanis – meglepetés! – magától is épp elég szörnyű néha. Nagyváradon és környékén gyakorlatilag minden héten történnek valódi, halálos áldozatokkal járó közúti balesetek. Emberek halnak meg, fiatalok, öregek, valakinek a gyerekei, valakinek a szülei. A sajtónak kötelessége tájékoztatni ezekről, hiszen elhallgatni nem lehet, és nem is szabad, de a valóságot a valósnál is feketébbre festeni szükségtelen. Pont elég fekete az magától is.
Néha sajtótájékoztatók előtti csendes percekben kollégákkal arról beszélgetünk, mit szeretne olvasni az olvasó. Mert a számok sokszor önmagukért beszélnek: egy véres, sokkoló képeket ígérő vagy éppen meztelen nőkkel figyelmet felhívó cikk bizony annyi kattintást hoz egy oldalnak, amiről egy tanácsülési beszámoló vagy kormányhatározatról való tájékoztatás soha nem is álmodhat.
Mégsem hiszem, hogy az olvasó ezt akarja látni, olvasni. Számos bizonyítékát láttam már, hogy egy pozitív hangvételű, esetleg – ilyen is van! – pozitív, örömteli eseményről szóló tudósításom vagy véleményanyagom sokkal nagyobb visszhangot vált ki, mint egy véres rémhír. Pozitív visszhangot! Meggyőződésem, hogy az olvasónak az ellen sincs semmi kifogása, hogy valami kellemeset is olvasson, mert – az újságíróval együtt – szeretné elkerülni, hogy belefásuljon a sokkokba és szenzációkba, vagy beleszürküljön a semmitmondó öltönyös ürességbe. Nem kell mindig ijesztgetni.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Egy soha el nem mondott személyes történetet mesélnék el 1986-ból. Épp elvégeztem az egyetem fizika szakán az első évet. Elviselhetetlen hőség volt Temesváron.
Az eredményt látva kijelenthető: a kormánypártok akkor is nehezen tudtak volna jobb eredményt összehozni a szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion számára az elnökválasztáson, ha a kampányidőszakban közvetlenül mellette korteskednek.
Románia most aztán nem marad le: a dekadens Nyugattal egy időben rendelte be magának a szélsőséges-populista-szuverenista tisztítódesszertet.
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Látogatottsági adatok