2009. június 24., 10:202009. június 24., 10:20
A minap egy képet kerestem Marilyn Monroe amerikai énekesnőről, aki 1962-ben, rejtélyes körülmények között hunyt el. A kereső rögtön kidobta a szebbnél szebb művészi alkotásokat, nekem mégis egy olyan fotón akadt meg a szemem, ami kicsit homályos, felismerhetetlen arcú nőt ábrázol.
Megnéztem a honlap nevét, rákattintok, de bár ne tettem volna. A web-oldal fényképei a hírességek elhalálozása után készültek. Bárki által megtekinthető az elhunyt kedvenc semmi cenzúra, semmi figyelmeztetés. Különféle kategóriák voltak: lehetett csak „sima” nyitott koporsós képeket nézni, de voltak ott boncolás előtti és utáni képek is.
A napokban pedig szinte minden oldal azzal a videóval volt tele, amit a teheráni utcai tüntetésen készítettek, a szemfüles kamerás egy lány halálát „örökítette meg”. Eszembe jut egy film, aminek alaptörténete arról szólt, hogy a gyilkos egy honlapra irányította azt a kamerát, ami áldozata halálát rögzítette. Minél magasabb volt a nézettség, annál közelebb volt az áldozat a halálhoz.
Miután megnéztem, kíváncsiságból beírtam a böngészőbe a filmben említett honlap címét. Egy villogó figyelmeztetés jelent meg, ami tudatta velem, ha továbblépek, embertársaim életével játszom. Nem töröltem, tovább kattintottam, szerencsére csak egy elszomorító statisztika villant a szemem elé. Jó néhány millión túl volt a kattintásokat mérő számláló.
Mi, internetezők, szörfölők, kíváncsiskodók, szenzációhajhászok tartjuk életben az ilyen és ehhez hasonló oldalakat, csakis magunknak köszönhetjük, hogy létezik ilyen, sőt kíváncsiskodásunk révén a nyilvánvaló igény üzenetét küldjük a hozzánk hasonló beteg embereknek, akik megkönnyítik a brutalitások közötti turkálást.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok