2009. szeptember 08., 10:392009. szeptember 08., 10:39
Az idők folyamán aztán a régi fahidat betontalpú váltotta fel, és mindenki boldog volt. Ám a karbantartás nem tartozván a helyi népszokások közé, a viadukt negyven év alatt beadta a kulcsot. Sebaj, mert majd a megyei vezetés megoldja – gondolták a falusiak. Nem tévedtek, mert pártunk és kormányunk ki is szállt a helyszínre, és elhatározta, orvosolja választói panaszát.
Kiírták a közbeszerzési eljárást, megpályáztatták a hídjavítást, kiadták a munkát. A nyertes is kiadta a munkát, és akinek kiadta, az is kiadta másnak. Minden jó, csak dolgozni ne kelljen. Aztán azok, akik végül dolgoztak, felhúztak egy balkáni stílusú hidat. Két nap alatt készen is volt, és a vezetőség nagy sajtóvisszhanggal, testületi felvonulással, rezgésméréssel át is adta az átjárót. Aztán jöttek az árvizek, majd minden úszó szalmaboglyát és állati tetemet felfogott a meglehetősen alacsonyra szabott híd. Átmenni rajta még a tehéncsordának sem volt mersze, így mindenki jobb időkre várt.
Később aztán egy új cég új hidat ácsolt, amely már fényévekkel magasabb volt elődjénél, és használhatóságát sem vonhatta kétségbe senki. Ám a második hídavatásnak már kisebb feneket kerítettek, és a nagyfőnökök közül is csak a kisebb főnökök jöttek el helyszínelni. Azóta a helybéliek egy sávon járnak, és nekik is jutott közlekedési jelzőlámpa, pedig a közeli városban is csak egyetlen van belőle.
Nagy kincs ez arrafelé, amelyet szűk marokkal mérnek. Nem is veszi figyelembe mindenki, hiszen idegen vívmány, sokan csak a tévében láttak még ilyet, vagy a városi rokonoktól hallottak felőle. Így aztán sokszor megismétlődik La Fontaine meséje, és két díszhím egyszerre találja magát a folyó feletti keskeny pallón, ám ők végül kiegyeznek, és az egyik meghátrál, a győztes pedig diadalmasan rázza öklét. A vízbe nem esik senki, egyelőre. Majd kiderül mi lesz, ha jönnek az őszi esők, és megnő az amúgy békésen kígyózó alföldi folyócska.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.