Házhoz jött zsákbamacska

Sosem lehet tudni, ki és mikor veri át a jóhiszemű polgárt. Már egész iparág fejlődött ki a mások zsírján meggazdagodók irányításával. Egyik barátom a minap a tévéből rendelt pár reklámtárgyat. Az egész csomag egy minimálbér árát tette ki. Gondolta, rendel a villogó dobozból, mert az internetes csomagküldők átverésszagúak.

Végh Balázs

2009. szeptember 15., 11:102009. szeptember 15., 11:10

Hallotta, már többen megjárták, hogy telefon helyett krumplit kaptak, az utólagos reklamáció pedig pislogás a széllel szemben. Megrendelte, sőt még egyik ismerősének is rendelt valamit a magáén kívül. Egy csomagban eljön, megoszlik a szállítási díj. Több mint egy hónap eltelt, gondolta, már semmi esélye a csomagjának, mikor egy őszi estén kopogtat egy futár a szomszéd kapun. Elnézte a házszámot – próbált védekezni. Valószínűleg a települést is elnézhette, ha egy hónapig kajtatta a megrendelőt.

Emberünk nagyon megörült, végre használhatja a kívánt árucikkeket. Át is vette, aláírta, mint minden rendes kliens, aztán útilaput kötött a hordár talpára. Földöntúli kíváncsisággal esett a doboznak. Bár tette volna hamarabb, mikor még a postagalamb is ott volt, mert kiderült, a kifizetett dolgoknak csupán fele volt a karton között. Mondanom sem kell, hogy az olcsóbbik fele. Amit barátunk a barátjának rendelt, annak bizony csak a használati utasítása leledzett a pakk aljára szorulva.

Különös, addig nem tapasztalt homály telepedett hirtelen az átvert megrendelő agyára. Felkapta a telefont, és már bele is ordított. A beszélő másik felén a futár hallgatta, majd pókerarcú hangon csak annyit mondott, nem kell izgulni, már mással is megesett. Hidegzuhany. Erre az őszinte vigasztalásra aztán végképp nem számított a pórul járt polgár. A szemtelen Hermész szerint neki, aki a pénzt zsebre tette, nincs miért magyarázni, ő nincs benne a dologban.

Majd fel kell hívni a központot fényes nappal, és nekik lehet panaszkodni. Aztán jó éjt kívánt, de nem gondolta komolyan, hogy jól is alszik majd az, akit az imént, hivatalosan rabolt ki. A legérdekesebb az ügyben, hogy nem lehet írni a panaszkönyvbe, de ha lehetne is, a bejegyzést csak az olvasná el, aki írta.

A barátom így kidobta az ablakon egyheti keresetét, ismerősétől pedig nem kérhet pénzt egy használati utasításért cserébe. Vajon mennyit kell fizetni egy olyan használati utasításért, amelyik elmagyarázza, hogyan kerülhetjük el a hasonló kiszolgáltatott helyzeteket? Persze, ha azt is csomagban küldik, jobb postafordultával visszaküldeni a feladónak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 04., péntek

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!

Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.

Legyenek megszorítások, csak mi ússzuk meg!
2025. június 24., kedd

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?

Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.

Hozzá mer nyúlni Bolojan a „szent tehenekhez”?
2025. június 24., kedd

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével

A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.

Meglehet, ez lesz a mi Csernobilunk – A parajdi katasztrófáról a szociológus szemével
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál
2025. június 22., vasárnap

Irán dönthet: tárgyal vagy eszkalál

2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.

A kódolt instabilitás kormánya
A kódolt instabilitás kormánya
2025. június 20., péntek

A kódolt instabilitás kormánya

2025. június 19., csütörtök

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében

A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.

Sós szájíz, sótlan felelőtlenség Parajd ügyében
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.

Nicuşor Dan diplomáciája
Nicuşor Dan diplomáciája
2025. június 13., péntek

Nicuşor Dan diplomáciája

2025. június 10., kedd

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt

A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.

Ne az adófizető vigye el a balhét a felelőtlen költekezés miatt
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.

Elsöpör az AUR-hullám?
Elsöpör az AUR-hullám?
2025. június 06., péntek

Elsöpör az AUR-hullám?

2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben

1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.

Huszárok a sós vízben
Huszárok a sós vízben
2025. június 04., szerda

Huszárok a sós vízben