2009. szeptember 17., 10:472009. szeptember 17., 10:47
A vidéki rögtön visszavág, hogy igen, de hozzánk nem jönnek a szakképzett tanárok, senkinek sem tetszik egy koszos faluban tengődni az év legnagyobb részében. A városi erre azt mondja: igen, de nektek nem kell útnak indítani a gyereket a forgalomban s egész nap attól rettegni, nem csípte-e be a busz ajtaja a nebulót. Mire a falusi: hát persze, csak amióta megszűnt nálunk az 5–8. osztály, az én gyerekem hatkor kel és ötre ér haza a szomszéd faluból, azt sem tudom, ki tanítja, a maszkabálon sem az itthoni rokonok tapsolják meg a piros pöttyös esernyős jelmezét.
Persze, ha egyáltalán megszervezik. Fenekestül felborult nálunk is a helyzet. Nincs teljes katedrára való óraszámuk a tanároknak, a mi iskolánkban is hárman vannak, akik csak ebbe az iskolába tanítanak. A többiek jönnek máshonnan, a mieinket kitúrják, közlendőjük meg csak annyi van, hogy egy napra kérik az órákat. Hétfőn jön, a gyorstalpaló rajzot megtartja, egy hétig nincs gondja velünk. Aztán, hogy ki tanít be egy színdarabot, ki lesz az osztályfőnök, az minden iskola privát gondja.
A szülők sandán néznek a tanárokra, rajtuk kérik majd számon, ha nem szervezik meg a falu kevés kulturális eseményei közé tartozó iskolai előadásokat, megvádolják, hogy nem törődnek a gyerekekkel, s kinek a hátán csattan az ostor? Aki a legközelebb van, a faluban lakik, annak aztán a körmére néznek és ki is pletykálják, hogy mivel tölti az idejét. S az üldözöttek, akik többnyire minimálbéres helyettesítő tanárok, pár száz lejért mégis maradnak, teszik, amit tudnak, mert más megélhetési lehetőségük nincs.
Tényleg ez a helyes megoldás? Talán erről kéne érdeklődni az oktatási minisztériumban: a nagyokosok mondják meg, eltökélt szándékuk szétverni azt a kevés működő dolgot is, ami megmaradt? Mert ha igen, mi itt ölbe tett kézzel kivárjuk, hogy a fejünkre dőljön az épület, s akkor majd küldjenek egy mikrobuszt, hogy beszállítsuk a gyerekeket, ahova óhajtják. Mindenki marad otthon, nem szervezünk rongyrázós előadásokat, aki meg maszkabált akar, kapcsolja be a tévét.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok