2012. február 16., 08:302012. február 16., 08:30
Csakhogy alapos a gyanú – emberileg mindenképp –, hogy jogos volt-e az az eljárás, amelynek révén valamikor 1938 és 1940 között az ortodox egyház a máramarosi város közadakozásból épített és tőle 1949-ben elvett patinás ingatlanhoz jutott. Hiszen a harmincas évekbeli, II. Károly nevével fémjelzett időszakra éppenséggel a román királyi diktatúra kiteljesedése jellemző; s azt is tudjuk, hogy a diktatúrák idején fogant állami intézkedések a jogszerűségtől olykor messze állnak. Különben is nehezen hihető, hogy a bő hét évtizeddel ezelőtt még jelentős mértékben – ha nem többségében – magyarok és zsidók lakta Máramarossziget önként adományozta az ortodox egyháznak ama pazar épületet.
Arról nem is beszélve, hogy e szigeti ingatlant az ortodox egyháznak adományozó karlista intézkedés alighanem abba a Trianon utáni első években elindított folyamatba illeszkedett, amelynek az egykori magyar egyéni és közösségi vagyon román kézre való juttatása volt a lényege. E folyamat ma is tovább él, elég, ha csak a szándékosan felemásra sikerített, tehát az eredeti, kollektivizálás előtti állapotok visszaállítására lehetőséget nem nyújtó földtörvény mentén például a karhatalmi erőknek átjátszott székelyföldi területeket és az ortodox egyház ugyancsak székelyföldi terjeszkedését említjük.
S e folyamat továbbéltetését abból is érzékelhetjük, hogy a máramarosszigeti kultúrpalota ügyében a helyi önkormányzat a kisujját sem mozdította, sőt a bérleti díj fizetésével tulajdonképpen megelőlegezte azt a törvényszéki ítéletet, amelynek a negyvenezres városból mindössze négy ember ellenállni nem tudott. Így öltheti fel tehát a jogszerűség álarcát az a restitúció, amelynek során evangélikusok, görög katolikusok, reformátusok, római katolikusok, unitáriusok a jelek szerint kevésbé egyenlőek; hiszen helyreállító szándékuk vegytiszta jogutódlás dacára is komoly akadályokba ütközik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Bár a kellemetlen meglepetés több tekintetben is benne volt a pakliban, nem túlzás sokknak nevezni a romániai államfőválasztás vasárnap rendezett első fordulójának eredményét.
Vélhetően sokan értenek egyet azzal, hogy Romániában nagyjából annyi szükség volt arra, hogy 2025-ben újabb, ráadásul megismételt elnökválasztást kelljen tartani, mint egy pornófilm forgatásán az intimitás-koordinátorra.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Látogatottsági adatok