2013. január 10., 09:312013. január 10., 09:31
Van, aki megfogadja, hogy január elsejétől aztán kizárólag bioételeket fogyaszt, azt is csak este hat előtt, vagy már az év első munkanapján ott fog sorban állni a közeli fitneszteremben más fogadalomtevők mögött, hogy ezután örökre az élete részévé váljon a sport. Olyan is van persze, aki megfogadja, hogy nem fogad meg semmit – ezek az emberek vagy nagyon elégedettek az életükkel, vagy egész egyszerűen előrelátók, és még az esélyét is el szeretnék kerülni annak, hogy majdan bármilyen fogadalmat nem tartanak be.
Mert azt azért magam is lefogadom, hogy a tornatermek forgalma egy-két hónapon belül visszaáll az éves átlagra, és a boltok sem fognak már márciusban répahiányban szenvedni. Én a magam részéről abba a kategóriába tartozom, amelyik szűkmarkúan bánik a fogadalmakkal. Eddig életemben kétszer tettem ilyet, mindkétszer templomban fehér ruhában – még mielőtt valaki megkérdőjelezné az első tartósságát, elárulom, az a konfirmálásom volt, s csak a másik az esküvőm. Ezeken kívül inkább óvatos vagyok. Úgy tűnik ugyanis, valahányszor valamit már-már fogadalomszerűen elhatározok, igen nehezen vagy sehogy sem teljesítem, a legszebb eredményeket pedig akkor érem el, amikor nem kényszerítem magam semmire sem adott szóval, sem egyébbel.
A dohányzásról sem úgy szoktam le, hogy bármit megfogadtam. Egyszerűen csak megpróbáltam, és sikerült – nem tudok nem arra gondolni, hogy ha égre-földre esküdöztem volna, hogy én aztán soha többet, annyira stresszelt volna a dolog, hogy feszültségoldásként azonnal rágyújtok, és ugrik az egész.
Vannak azért olyan dolgok, amiket jó volna – na nem megfogadni, inkább megtenni. Például kevesebb pénzt költeni butaságokra, többet tenni félre, többet aludni, sokkal többet mozogni, kevesebbet ülni a számítógép előtt, sok-sok könyvet elolvasni, többször menni moziba, többször takarítani és nagyobb kedvvel mosogatni. Na jó, ezt a legutóbbit inkább meg sem próbálom – csak megcsinálom szépen, de kedvetlenül éppúgy, mint eddig.
Magyar politikus ritkán használ olyan méltató szavakat egy román vezető kapcsán, mint amilyeneket Orbán Viktor miniszterelnök mondott román kollégájáról, Ilie Bolojanról Tusványoson – jó is lenne, ha mindez egy szoros együttműködés kezdetét jelentené.
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.