Mert hát értékelendő ugyan, hogy a kormány vezető erejét adó, és a felmérések szerint továbbra is a legnagyobb támogatottsággal rendelkező párt elnöki tisztségét is betöltő kormányfő egy négy választással is „súlyosbított”, ezért tizenkét kampányhónapból álló évben a szélsőséges pártok és a magyarellenes retorika előretörése közepette a megbékélésről és az Erdélyről szóló diskurzus normalizálásáról beszél, ahogy ezt múlt pénteken Szatmárnémetiben tette, de az már kevésbé, ha mindezt úgy teszi, hogy közben retorikájával éppen a magyargyűlölő szélsőségesek narratívájára kontráz rá.

Az ugyanis, hogy a megbékélés fontosságát azzal a kijelentéssel próbálta hangsúlyozni, miszerint „felejtsük végre el azt a butaságot, hogy Erdély nem román föld”, mindenre alkalmas, csak a helyzet normalizálására nem.

Ha ugyanis Erdély román föld, ez azt sugallja, hogy a románok valamilyen elsőbbséget élveznek, elvégre ez a saját földjük. Aki viszont nem románként él ezen a „román” földön, az valamilyen másodrangú, éppen hogy megtűrt polgár – de ha nem is, mindenképpen el kell ismernie a román felsőbbrendűséget.

A kormányfő kijelentése egyértelműen azt a soviniszta román műdalt idézi, amely ma is gyakran csendül fel nyilvános rendezvényeken, és amely azt hirdeti, hogy „Románok vagyunk, és itt mindörökre mi vagyunk az urak!”.

Persze értjük mi, hogy választási év van, és Ciolacu a szélsőséges, magyargyűlölő AUR-ral és azzal a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) próbál meg versenyre kelni a magyargyűlölő retorikában, amely maga is szívesen dagonyázik a magyarellenes uszításban, és amelynek Szatmár megyei fiókszervezete olyan mértékben hisztérikusan soviniszta, hogy ahhoz képest még a PSD a mérsékeltebb párt – pedig, mint láthatjuk, maga a szociáldemokrata pártelnök sem tagadja meg magától azt az élvezetet. hogy néha elsüssön egy-egy magyarellenes élű megjegyzést.

Azonban azzal, hogy beszáll a versenybe, amely arról szól, hogy az ország jövőjét érintő egyéb érdemi program híján melyik párt tudja magasabb szinten művelni a magyarellenes és Erdély-féltő retorikát, Ciolacu és a PSD a könnyebb irányba mozdul el. Ami ráadásul nem is tűnik annyira kellemetlen kényszernek.

A miniszterelnök kijelentését minden bizonnyal az is motiválta, hogy így kompenzál az Erdély eladásával kapcsolatos vádak miatt, amelyeket még évekkel ezelőtt fogalmazott meg vele szemben Klaus Iohannis államfő, és ami kapcsán épp a napokban jegyezte meg, hogy még mindig nem tudta túltenni magát rajta.

Azonban lelki problémák ide vagy oda, természetesen ez sem elfogadható indok arra, hogy még gyorsabban hajtsa a magyarellenesség-rollert, hiszen mindezzel csak tovább bátorítja az egyre radikálisabb hangnemet, mivel maga is legitimálja azt.

Pedig hivatalban levő miniszterelnökként jóval nagyobb a felelőssége, mint egy tét és felelősség nélkül hőbörgő ellenzéki hordószónoknak.

Mindennek ellenére Ciolacu most igyekezett mindent megtenni, hogy elmossa a két kategória közötti különbséget, elvégre mitől kulturáltabb és európaibb az „Erdély román föld” kijelentés annál, hogy az AUR-osok ukrán területeket akarnak Romániához csatolni?

És mitől civilizáltabb bármilyen uszításhoz képest a ceausescui fasiszta kommunizmus „magyarul beszélő románokról” szóló retorikáját idéző miniszterelnöki megszólalás, miszerint „valójában mindannyian különböző etnikumú románok vagyunk, románok, magyarok, ukránok, németek, akik együtt élnek Romániában”?

Érdemes végre egyértelműen leszögezni: Erdély földjének nincs nemzetisége – nem csupán a románoknak saját földjük, hanem az őshonos magyaroknak, illetve a még itt maradt szászoknak is. Vagyis Ciolacu kijelentése csak akkor lenne korrekt, ha azzal egészítené ki, hogy Erdély magyar és szász föld is – nem mintha az egésznek lenne értelme. Mivel tényleg az lenne a fontos, hogy ne az olyan primitív témák határozzák meg a magyar-román viszonyt, hogy ki volt itt előbb, vagy hogy milyen „nemzetiségű” Erdély földje.

Ciolacu megbékélésről szóló üzenete mindezek fényében kis túlzással olyan, mintha Putyin azzal próbálna békeajánlatot tenni az ukránoknak, hogy Kalibr- és Iszkander rakéták tucatjaival porrá bombázza Kijev belvárosát.

Ha így beszélnek velünk azok, akik a barátainkként akarják feltüntetni magukat a románok közül, akkor nem is nagyon kell ellenségek után kutatnunk.