2012. november 20., 09:242012. november 20., 09:24
Már hogy lenne áru? Amikor a legszebb emberi tevékenység, az alkotás nem rendelkezhet pénzbeli értékkel, amikor a katarzis, a befogadás naivságát nem lehet megadóztatni? De meg lehet, és meg is próbálják sokan. Na nem a művészek, nem az alkotók, ők általában csak meg szeretnének élni valamiből. De az a gond, hogy a kulturális intézmények (hű de hidegrázós ez a kifejezés) – legyenek most épp a színházak, hiszen miközben e sorokat gépelem, még elevenen él bennem az elmúlt nyolc nap sok-sok színházi élménye – a legritkább esetben képesek fenntartani magukat. Talán a Broadwayen, talán egy párhuzamos univerzumban.
Itt és most viszont olyan embereknek vannak kiszolgáltatva, akiknek nemhogy a szakmáról nincs halvány lila gőzük – nem is biztos, hogy kellene legyen –, de még műélvezőként, befogadóként is képtelenek meglátni a lényeget. Nekik a színház semmi egyéb, mint a magyarságunk, összetartozásunk, kultúránk és hasonló közös kis közhelyeink letéteményese, legalábbis színleg, a valóságban pedig csodás kis fórum, ahol a színészt, a rendezőt, és miért ne, a nézőt is ügyesen áruba lehet bocsátani. No nem pénzért.
Szavazatokért, népszerűségért. Meg lehet tapsoltatni magunkat úgy, hogy legfeljebb akkor járunk színházba, amikor valami fontos személyiségnek kell látnia, hogy ott vagyunk, és a díszpáholyból akkor lépünk le, amikor csak akarunk. Ha megkérdik, hogy tetszett az előadás, a klisészatyorból pillanatok alatt elő tudunk kapni valamit. Aztán hazamegyünk a sofőrünkkel, az autónkban, aminek az ára egy átlagnéző éves fizetését is jócskán meghaladja, és bezárkózunk a házunkba, aminek az egyik előszobája akkora, mint a színpadon látott közösségmegtartók egész lakása. Igaz történet és annyira mindennapos, hogy sokszor már fel sem tűnik. S hogy ilyen helyzetben alkotóként mi lehet a megfelelő magatartás? Üllő és kalapács között a művész egyetlen dolgot tehet: teszi a dolgát, és megpróbál önmaga maradni, még akkor is, ha sok helyről jó árat fizetnének azért, hogy ő maga is áruvá váljék.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Látogatottsági adatok