A minifutball „atyja” elsöprő fölénnyel, 168–78-as szavazataránnyal húzta be az újabb mandátumot egy olyan riválissal szemben, akinek népszerűségi indexe megingathatatlanul magasan állt a civilek körében. De nem a szurkolók szavaztak, hanem azok a klubok és egyesületek, amelyek napi kapcsolatban állnak az FRF-fel. A szavazatok alapján pedig a többség elégedett, a megkezdett úton akar továbbhaladni.

A bennfentesek bizonyára jobban átlátják az okokat, hiszen külső szemlélőként a pangó lelátók, az európai topligákba igazoló hazai futballisták számának apadása és a csődbe menő másodosztályos klubok igencsak „homályosítanak”. Az is valószínűsíthető, hogy Lupescu általánosságokkal túlterhelt kampányát az FRF-igazgatói múltjának megszellőztetett visszásságai, a Mircea Sanduhoz fűződő viszonya és vélt politikai hátszele is kompromittálta.

De mégis nehéz elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy pártolói csapatában olyan személyek álltak, akik a múltban és a jelenben is hozzájárulnak a sportág sikereihez. Hogy Lupescu megválasztása esetén elvárásaik és reményeik beigazolódtak volna, azt már soha nem fogjuk megtudni, arra viszont választ adott a közgyűlés, hogy milyen irányban akarják fejleszteni a hazai labdarúgást.

Bár Burleanu „békejobbot” nyújtva hívta maga mellé a vesztes oldalon szavazókat, a „legendák” példakövetése leáldozott Romániában.  Mostantól csak abban bízhatunk, hogy a többség által fizetett ár megéri, mert a mondás szerint: akinek nincsenek öregei, az vegyen magának. Csak pár év múlva ne legyen megfizethetetlen.