2009. november 18., 11:092009. november 18., 11:09
Ezek a témák a korteshadjárat következő időszakában sem fogják uralni az elnöki tisztségre pályázók üzenetét. Hiszen vajon mit kezdjen a közönség például az olyan, a Zöld Párt színeiben induló jelölt (hogy ne mondják, csak a „nagyokkal” foglalkozunk) gyöngyszemével, miszerint Románia akkor lesz szabad ország, amikor a nép egy leszbikus és ateista roma nőt fog államfővé választani?
Mindamellett, hogy magával az ötlettel semmi bajunk sincs, egészen biztos, hogy ez a végkifejlet teremtene összjólétet? Az idei romániai államfőválasztás során tulajdonképpen nem a polgároknak tett kínálatok, sőt még csak nem is a jelöltek, hanem a doszsziék küzdenek egymással. Egyik-másik jelölttel kapcsolatban teljesen véletlenül most, a kampányhajrában kerülnek napvilágra olyan adatok, információk, amelyek gazdái már hoszszú ideje vártak arra, hogy előrántsák őket a fiókok mélyéről.
A szociáldemokrata Mircea Geoanának fél évvel később kell számot adnia arról, kinek a kegyeit kereste áprilisban Moszkvában, és hogy valóban az anyósa bankszámlájára térítette-e el kampánypénzei egy részét. Az újrázni készülő Traian Băsescu pedig egy frissen megjelent (az időzítés merő véletlen persze) kötetben szereplő adatok alapján kénytelen megválaszolni: valóban fizetett-e a román állam az elrabolt újságírókért a terroristáknak, ígért-e szabad elmenekülést az akció megszervezésével vádolt szíriai üzletembernek, befolyásolta-e a nyomozó hatóság munkáját?
Nyugodjunk meg, ezekre a kérdésekre valószínűleg soha a büdös életben nem kapunk választ, a legnagyobb baj viszont az, hogy a sufniból előrángatott dossziék keltette hangulat közepette egyelőre arra sem fogunk: megkapja-e az ország a soron következő hitelrészletet, változik-e jövőre az egységes adókulcs és az áfa, feltámad-e a gazdaság. Persze az is igaz, hogy ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása sokkal nagyobb felelősséget igényel, mint a rendelésre kiszivárogtatott adatok gumicsontját rágcsálni nap mint nap.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.