2009. szeptember 07., 11:442009. szeptember 07., 11:44
Így esett, hogy a szombat délelőtt esedékes, házasodás előtti egészségügyi vizsgálatot jelentő vérvétellel kapcsolatban azon az állásponton voltam, hogy amennyiben sikerül felkelnem, megcsinálom, ha meg nem, ott egye meg a fene az egészet. Leendő férjem a legkevésbé sem lovagiasan viselkedett, amikor reggel kérlelhetetlenül a szemembe nézett, és közölte: azonnal hagyjam abba a hülyéskedést, szedjem össze magam, és indulás.
A rövid procedúrán túlesve már félig kint voltunk az ajtón, amikor a párom rámutatott: egy véna jó esetben nem duzzadt és kék. Az enyém viszont olyan volt. Nosza, egy hirtelen elhatározással visszalendültem a recepciós pulthoz, és minden teketória nélkül az ott ülő hölgy orra alá dugtam a karomat, mondja már meg, szerinte ez jól néz ki? Hát nem, nem néz ki jól, de természetesen erről én tehetek, mert nem nyomtam elég jól vagy jó helyen a tűszúrás nyomát. Borogassam hideg vizes ronggyal, ha fáj.
Ebbe belenyugodva épp kifelé indultam volna, amikor az egész délelőtti koplalás eredményeképpen egy kiadós szédülési roham tette számomra is világossá: tisztességtelen dolog kinevetni azt, aki egy kórházban ájuldozik. Vizet és cukorkát kaptam, s mire az éhgyomorra elfogyasztott édességtől már az ellenőrizhetetlen vihogás vett erőt rajtam, emberem lett rosszul.
A hozzánk legközelebb lévő gyorsétterem két nappal azelőtt mehetett csődbe. A forgalmas piacon mintha mindenkinek az volt az egyetlen célja, hogy minket a pizzaevésben megakadályozzon. A legközelebbi lebujban elromlott a kávégép. Legalább félórába telt, amíg sikerült sürgető igényeinket kielégíteni, a karomon díszelgő, színeit naponta változtató – előbb lila, majd kék, zöld, most amolyan sárgás-barnás – folt azonban orvos barátom szerint még legalább egy hétig megmarad. Legalább illik a menyasszonyi ruhám színéhez – bár kérdés, hogy erről, a fenti történetet nem ismerő rokonságnak mi lesz a véleménye.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok