2009. október 01., 10:142009. október 01., 10:14
Így láttuk tavaly december 12-én azt a politikai csatát, mely arról szólt, hogy bevonják-e a nagyok az RMDSZ-t a nagykoalíciós kormányba. Talán emlékeznek még, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) arra hivatkozva ragaszkodott az RMDSZ-hez, hogy egy politikai családba tartoznak. A Szociáldemokrata Párt (PSD) a székelyföldi szervezetei elutasítására hivatkozva tekintette nagykoalíciós részvétele feltételének, hogy az RMDSZ ne vegyen részt a kormányzásban.
Amint akkor megállapítottuk, a nagy pártoknak a házasságkötéskor is a válás lebegett a szemük előtt. Csak arra nem gondoltunk, hogy ilyen rövid lesz a házasságuk. E sorok írásakor ugyanis az tűnik valószínűbbnek, hogy szakad a román kormánykoalíció, és politikai instabilitás uralkodik el az országon. Olyan politikai csetepaté, melynek csillapításában az államfő sem játszhat szerepet.
Traian Băsescu csak akkor válhatna hiteles közvetítővé, ha előzőleg bejelentené, nem indul a közelgő elnökválasztáson. Azt viszont a kívülálló is láthatja, a koalíció szakadása ismét felértékeli az RMDSZ szerepét. Markó Béla álláspontja hirtelen megint fontos lett a hírtelevízióknak. Az RMDSZ-szel és a kisebbségi képviselőkkel társulva ugyanis bármelyik nagy párt közel kerülhet a parlamenti többséghez.
A nagyok mostani csábítása alapvetően más helyzetben találja Markó Béláékat, mint a korábbiak. A szövetség ugyanis időközben újraházasodott, és éppen a magyar összefogás üzenetével sikerült visszaszereznie a választói bizalmát. A Tőkés László vezette Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács pedig többször is kijelentette, a magyar öszszefogás alapfeltételeit az RMDSZ ellenzékbe szorulása teremtette meg.
Ha a szövetségnek ismét bukaresti kérője akad, könnyen meglehet, búcsút int a magyar összefogásnak. Ez önmagában nem volna még tragédia, ha megőrizné a célokat, amelyek az összefogás idején váltak hangsúlyossá. A kormányban vagy kormányközelben eltöltött eddigi 12 év azonban azt bizonyította, a bukaresti csábító az elcsábított céljait is sikerrel írta át.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.