2009. július 02., 11:492009. július 02., 11:49
A kikapcsolódásról mindig az jut eszembe, hogy amikor eldöntöm, „na most aztán jól kikapcsolódom”, akkor mindig bekapcsolódom valamibe. Például kitaláltam, milyen jó kikapcsolódás lenne számomra, ha én is tagja lehetnék egy civil szervezetnek. Mert a „civilkedés” szimpatikus tevékenység: jönnek-mennek az emberek, „fontoskodnak”, kikapcsolódás gyanánt egy jó ügyet szolgálnak. Így lettem állatvédő.
Aztán civiltársaimmal szerveztünk egy konferenciát, aminek a végén félúton a zombi és „agyilag zokni” állapot között belém hasított a felismerés: na, ebbe az állatvédelmi históriába jól bekapcsolódtam. Eldöntöttem, hogy sebaj: hazamegyek, vízszintesbe helyezem magam és „semmit csinálok”. Igen, így „semmit csinálok”, hogy véletlenül se legyen dupla tagadás a mondatban, mert az ember elméje – ha úgy tetszik, modern kifejezéssel élve, szoftvere – igen furcsa természetű, és hajlamos szó szerint értelmezni dolgokat.
Azonban még mielőtt felvehettem volna ama áhított vízszintes pózt, megszólalt az elmémben a figyelmeztető csengő: „kiállítás a múzeumban!” Fáziseltolódással érkezett a löket adrenalin, szinte tapinthatóan éreztem, amint végigáramlik az idegpályáimon. Megszűnt a félzombi állapot, már nem fájt a hátam sem... Vettem a pénzkereső táskámat, és „kihegyezett tollal, csőre töltött fényképezőgéppel” irány a múzeum.
Elvégre egy kiállítást elvből sem hagynék ki. Este azzal a megnyugtató gondolattal tértem nyugovóra: na, majd holnap lesz az a nap, amikor „semmit csinálok”, de ez alkalommal ezt nagyon jól fogom csinálni. Csak fekszem az ágyban, de nem nézem még a plafont sem, mert az már cselekvés. Azonban reggel frissen és üdén már azon agyaltam, hogyan is juthatnék el egy távolabbi településre, ahol igen fontos esemény lesz.
S akkor most kanyarodjunk vissza a kikapcsolódáshoz és ahhoz a sarkalatos kérdéshez: mikor is lesz ez? Jó kérdés... De azt hiszem, ha egy szép napon arra eszmélnék, hogy lebegek valahol, „kikapcsolt” állapotban, „semmit gondolva”, vidáman felkiáltanék: Jé, meghaltam! És meggyőződésem, hogy a következő pillanatban jönne a löket adrenalin, és máris azon agyalnék, mibe is kapcsolódjak be ebben az új helyzetben.
Habár a tavaly novemberi államfőválasztás eredményének érvénytelenítése ismét alátámasztotta a mondást, hogy Romániában bármi megtörténhet, sőt annak az ellenkezője is, mégis nagyobb a valószínűsége, hogy május 19-étől új államelnöke lesz az országnak.
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.