2009. június 11., 12:012009. június 11., 12:01
Ebben a miliőben egy halk szülői véleményt annyiba sem vesznek, mint a macska a vasárnapot. Mi bajom – már megint? Nos, hadd ne részletezzem azt a kínos helyzetet, amikor a nyolcadikosok szüleinek szervezett szülői értekezlet után – ahol részletesen elmagyarázták a számítógép vezérlésű gimnáziumi oktatásba jutás rejtelmeit – kénytelenek voltunk mindannyian aláírni egy elismervényt, hogy igenis átvettük a felvételi tájékoztató brosúra hibaigazítási ívét.
Vigyorogva írtam alá, csak a lányom osztályfőnökét és igazgatóhelyettesét sajnáltam, akik pironkodva fűzték hozzá: „tanfelügyelői utasítás, mindenkinek alá kell írni, hogy átvette”. Meglepetésemre, amikor a hibaigazítást tartalmazó íven lévő információkat behelyettesítve a megfelelő helyre, tanulmányozni kezdtem a brosúrát, kiderült, az a gimnázium, ahová a lányom szeretne menni, nincs is benne a számkódrendszerben. Már ekkor kezdtem ideges lenni, de a lányom megnyugtatott, ugyanis neki „mondták”, mivel művészeti gimnáziumban akar tanulni, és ott képességi vizsga is van, nincs az intézménynek számkódja.
Aztán továbblapozva a brosúrát egyéb érdekes dolgok is kiderültek, többek közt az, hogy a felvételire való beiratkozás június 12–15. között van. Ez így teljesen rendjén is lenne – mert négy nap iratkozásra elég kell hogy legyen – mindaddig, míg a szülő rá nem pillant a naptárra. Ebből ugyanis kiderül: 12-e az a nap, amikor ballagnak a 8.-osok – és kár lenne az iratkozás miatt kihagyni az utolsó évzárót – 13. és 14-e szombat és vasárnapra esik, maradt tehát egy nap, 15-e a beiratkozásra.
Ekkor végképp elfogyott a cérnám, és felhívtam telefonon az igazgatóhelyettest, aki készségesen biztosított róla, megérdeklődi, hogy is van ez, de valószínűnek tartja, szombaton és vasárnap is lehet majd iratkozni. Tegyük fel, hogy így lesz. Képzeljük el, mennyire örül majd a beirtakozásokat lebonyolító adminisztratív személyzet a hétvégi munkának. Arról nem is beszélve, hogy jóérzésű szülő a beiratkozást is inkább munkanapon intézné, vagy intéztetné gyerekével. S akkor kérdem én, jogos a felháborodásom, amikor elvárnám, hogy akik mindezt elrendelik legalább a naptárra pillantsanak rá?!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.