Páva Adorján

Páva Adorján

Az elnök székelyei

2017. július 12., 23:00

2017. július 12., 23:00

Klaus Johannis nyugodt lehet: egy államfőnek bármilyen körülmények között kijár a tisztelet, a legendás székely vendégszeretet pedig szintén garanciát jelent arra, hogy nem érik kellemetlen meglepetések Hargita és Kovászna megyei látogatása során.

Az ötéves mandátuma felénél járó elnök jól tudja, hogy július 18-án nem „idegenbe” utazik országjáró körútja során, hiszen elsöprő győzelmet aratott Székelyföldön a 2014-es választásokon. És ugye miért is tartana egy kis régió képviselőinek fogadtatásától egy olyan államférfi, aki a közelmúltban a világ nagyhatalmainak legbefolyásosabb politikusaival tárgyalt?

Egyszóval érthető Johannis magabiztossága, aki szűk egy hónappal azután látogat Székelyföldre, hogy alaposan kivette részét a kormányválság során egekig csapó magyarellenesség gerjesztéséből. Ugyanis ő volt az, aki hamarjában feltette az etnikai alapú autonómia bősz elutasítását harsogó lemezt, miközben persze hogy nem erről szóltak az RMDSZ és a PSD–ALDE-koalíció közötti tárgyalások.

Ennek ismeretében felmerülhetne, hogy a legfőbb közjogi méltóság úgymond kiengesztelni utazik Székelyföldre, de erről nagy valószínűséggel szó sincs. Johannis egyszerűen népszerűségnövelő kampányának részeként látogat el Hargita és Kovászna megyébe – igazi reklámfogás, telitalálat lesz a helyiek körében az a fotósorozat, amely majd a csíksomlyói kegytemplom oltára előtt meghitten imádkozó államfőt ábrázolja.

Johannisnak tényleg csak nyernivalója származhat a látogatásból, amelynek előkészítésekor az elnöki hivatal nagyon vigyázott, nehogy fogást találjanak rajta a vadnacionalista barátok-ellenségek: az államfő a nap végén Székelyföldről (bocsánat, a hivatalos megfogalmazás szerint Hargita és Kovászna megyéből) a mărăști-i mauzóleumhoz látogat, hogy a román hadsereg első világháborús áldozatai előtt tisztelegjen. Mert – mint az elnöki hivatal szóvivője fogalmazott – ideje komolyabban venni a felkészülést a „nagy egyesülés” centenáriumára.

Johannis nem fog bocsánatot kérni a székelyektől, mert – ugyanúgy, mint elődje – adni nem, csak kapni tud és akar. Nagyszeben egykori polgármestere rengeteg energiát fektetett abba, hogy leépítse, feledtesse kisebbségi mivoltát, illetve hogy elhatárolódjék a magyar követelésektől – emlékezetes, hogy 2013-ban, még a Romániai Német Demokrata Fórum elnökeként azzal kezdte szárnypróbálgatásait a nagypolitikában, hogy elutasította az etnikai alapú autonómiát (akkor még a kulturális tetszett neki).

Mindezek tükrében borítékolható, hogy Klaus Johannis látogatása vajmi keveset fog hozni Székelyföldnek azon túl, hogy az önkormányzati vezetők jól kipanaszkodhatják magukat. Sokkal többet nyer belőle Johannis, aki olyan szerencsés helyzetben van, hogy továbbra is a kisebbik rossz szerepében tündökölhet. Így szinte mindegy, mekkora csalódást okoz, mennyit árt a romániai magyarok érdekeinek: akkor is beseperné a székely szavazatok túlnyomó többségét, ha most vasárnap lennének a választások.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Határtalan román frusztráció

Van abban valami szimbolikus, hogy a román külügy éppen akkor ad ki rosszalló nyilatkozatot egy, a Trianon előtti Magyarországot ábrázoló atlasz miatt, amikor hathatós magyar közreműködéssel gyakorlatilag eltűnik a két ország közötti trianoni határ.

Balogh Levente

Balogh Levente

Ugyanott vagyunk, mint másfél éve, de legalább most rosszabb a helyzet

Gratulálunk a PSD-nek és a PNL-nek: másfél év után sikerült ismét tető alá hozniuk ugyanazt a koalíciót, amelyet tavaly az RMDSZ kipenderítésével ők maguk robbantottak szét – csak éppen kitartó munkájuk eredményeként támogatottsága gyengébb, mint akkor.

Balogh Levente

Balogh Levente

A fősodratú pártok most épp a Georgescuknak dolgoznak

Alaposan keresztbe tettek a zökkenőmentes kormányalakítási és államfőjelölt-állítási terveknek a Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) aktuális és expolitikusai.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Így riogasd a polgárokat

Előszeretettel ringatjuk magunkat abban az illúzióban, hogy mennyi tanulságot vontunk le a koronavírus-járvány történéseiből. Pedig dehogy.

Balogh Levente

Balogh Levente

Választás, káosz, összeesküvés és gyanús terelés

Szép fejlődés: alig néhány nap alatt a választási manipulációtól a szélsőjobboldali összeesküvésig jutott a romániai elnökválasztási káosz forgatókönyve. És innentől már azért egy kicsit gyanúsabb az egész ügy.

Gazda Árpád

Gazda Árpád

A választások érvénytelenítése: várjuk a VAR-kamera visszajátszását

Az alkotmánybíróság úgy járt el, mint a futballpályán az utolsó védő, aki buktatja az ellenfél kapura törő csatárát. Tudja, hogy nem szabályos, amit csinál, de úgy ítéli meg, hogy csak így hárítható el az azonnali veszély.

Balogh Levente

Balogh Levente

Elhárult vagy még csak most jön az igazi káosz?

Ez közel volt: az alkotmánybíróság az utolsó pillanatban meghozott példátlan döntéssel elejét vette annak, hogy a romániai polgároknak vasárnap két rossz közül a kisebbikre kelljen szavazniuk az államfőválasztás második fordulójában.