2008. november 19., 11:232008. november 19., 11:23
Konfirmálás után hegyesen vonultunk ki úrvacsorát venni, hosszan belenézve kisebb iskolatársaink szemébe, értsék, mennyivel többek vagyunk náluk. A gimnáziumban azonban teljes jogú, de hatáskörünket ki nem használó utolsó évesek lettünk, már nem néztük le a kicsiket, inkább irigykedtünk. Kezemben volt az érettségi diploma, és vártam azt az óvodás melegséget. Nem jött. Inkább féltem, mit kezdek most vele, hogy lesz, képtelen vagyok még négy évet tanulni, dolgozni akarok, sok pénzt keresni, végre önálló lenni. De hamar ráébredtem: ennyi tudomány nem elég a folytatáshoz.
Újabb négy év pénzkeresetre vágyó tanulás következett, majd az újabb diplomával a kezemben a sírógörcs környékezett. Na tessék, kellett neked, most eredj dolgozni, de hová? Most bezzeg továbbra is órákra akartam járni, hogy minél hamarabb megrohanjuk utána az első kocsmát, fesztiválozni akartam, zsíros kenyeret enni ebédre. Aztán jött a megváltó munkába állás, mellette pedig a továbbtanulás. Most már haragszom magamra: miért kellett erre úgy várnom? Ahogy egy kicsit elhessegetem a rózsaszín felhőt, úgy érzem, egy lépést nem tettem előre. Azt hiszem, most sem vagyok okosabb, mint négy vagy nyolc éve, csak éppen kétszer annyi a teher a vállamon. A pénzkereset még mindig nem jogosított fel arra, hogy meg tudjam venni azt a porszívót. Még mindig van zsíros kenyér ebédre, csak a szabadidő adta be a kulcsot. Kellett ez nekem? Miért nem maradhattam óvodás, akkor legalább a zsírt is rákennék helyettem a kenyérre. Irigyelni tudom azoknak a felfogását, akiknek, habár ott lenne az ideje, eszük ágában sincs dolgozni, minek azt, ha innen-onnan összegyűl a mindennapi? Miért nem vagyok én is olyan? Miért van lelkiismeretfurdalásom a legtermészetesebb \"meghívlak egy italra\" felajánlás elfogadásánál? És ha már itt tartunk: melyik a helyes felfogás? Továbbra is értékeljük alá magunkat, mert a végösszeg a fizetésnél azt mutatja, esetleg éljünk ideológiákban, hogy a nagy emberek mindig holtuk után lettek híresek, vagy éljünk csendben a periférián, magunkba fojtva a gondolatot, hogy csak egy kicsit kellett volna megemberelnünk magunkat.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Kevesebb mint kilenc hónap választ el bennünket a jövő évi magyarországi választásoktól, és mint ahogy az anyaországi társadalomnak, úgy a külhoni, erdélyi magyaroknak sem mindegy, mi lesz a megmérettetés kimenetele.
Ahogy az várható volt, a megszorító intézkedések miatt egyre durvábbak a viták a PSD és a PNL között, a PSD pedig olyan beleéléssel játssza az ellenzéki párt szerepét, hogy a végén még tényleg elhisszük: hajlandó felrobbantani a koalíciót.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Látogatottsági adatok