2009. augusztus 19., 11:042009. augusztus 19., 11:04
Az utolsó példányok megvásárlása pedig segítség nélkül nem megy. Kell hozzá az eladó. De honnan eladó, ha nincs. Gyors kör az üzletben, máshol sem látni eladót. Vissza a telefon mellé, téblábolás, szekértologatás, időtöltés, hátha felbukkan valaki. Fel is bukkan, de a biztonságiaktól van. Annyiban azonban segít, hogy elmondja, a bejáratnál kell szólni, és akkor a hangosbemondón odairányítanak valakit.
A vevőszolgálati pultnál a két alkalmazott egymással van elfoglalva. Látják, hogy álldogálok, de egyikük sem akar felém fordulni. Torokköszörülés, kérés, visszavonulás a telefonhoz, nehogy az elárusító hamarabb érjen oda. Nem ér. Kérésemet be sem mondják. Eltelik egy újabb negyedóra, mire sikerül olyan valakit találni, aki tudja, honnan kell hívni az illetékes elárusítót. Újabb tíz perc, míg megkerül a telefon doboza a tartozékokkal együtt. Mire dobozába kerül a készülék, azt is megtudom, nem fejeződött be a megpróbáltatásaim sora. A titkárságról kell megszereznem azt a cédulát, amely alapján a kasszás tudni fogja, hogy mennyi pénzt kell elkérnie a telefonért.
A titkárnő pedig telefonál. Hosszasan, pedig látja, hogy ott álldogálok az asztala előtt. A kassza előtti sorban rádöbbenek, ezt az üzletet általában a viszonteladók látogatják. Valamennyi sorbanálló telerakott szekerek fogantyújának támaszkodik. Percekbe telik, míg egy-egy szekéren minden egyes terméket kézbe vesz a kasszás. Eléggé csudabogárnak tűnhetek az egy szem telefonommal. De mert az kedvezményes áron kínált áru, a pénztárosnőnek el kell mennie a főnökhöz, hogy elkérje a kasszagép kulcsát. Csak ezzel lehet a gép értésére adni, hogy a szokásosnál kevesebbet kell fizetnem.
Több mint egy óra után tudhatom magaménak a telefont. A kasszákon túl, de a kijáraton még belül jut eszembe, hogy ki kell állíttatni a garanciapapírokat is. Lekonyulva értesülök róla, hogy az illetékes épp kilépett valahova. Míg rá várok, az jut eszembe, milyen jó, hogy nem egy adott időszakra szólt az árleszállítás. Eddig ugyanis lejárhatott volna. Közben az elhatározás is megérik bennem: ha hazaérek és felszerelem a telefont, a fogyasztóvédelmet hívom fel legelőbb.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.