2009. október 05., 10:042009. október 05., 10:04
Meg is értek mindenkit, magam sem eszek gyrost meg saormát, ha van babgulyás. Ha belegondolok, nagyapám sohasem evett egyetlen szendvicsfélét sem, pláne nem törököt, mégis majdnem 90 évet élt. Kiszámoltam, és sokkal többe kerül a gyorshizlaló szempillantásétel, mint a napi menü. Kiírják a táblára, hogy mennyi, de azért ugye még mustárt, paradicsom- és egyéb szószt, meg salátát is kérek bele.
Aztán a felárral meg jó étvágyat kívánnak, de egy-két óra alatt meg is emésztem a műanyagot, és újra megéhezem. Az éttermi ennivaló pedig fix áron van, és egész napra kitart. Nem beszélve arról, hogy nincsen benne sem keleti kígyó és sem nyugati béka, hanem hazai babból és burgonyából főzik. Aztán a leves, második és desszert mesterhármasa sokkal megértőbb az ember ízlelőbimbóival és emésztősavaival, mint a keleti maszlag. Sőt majdnem olyan, mintha otthon főzték volna, csak a nagymamai szeretet helyett a pénzéhség vezérli a kezeiket. Az sem elhanyagolható körülmény, hogy szépen terített fehér asztalnál kell enni, és nem az utcasarkon, a kuka mellett.
Mert a kézben szorongatott burger egy része az ingen belül, a másik fele meg kívül landol, a mosóporgyártók nagy örömére. Biztosan nekik is van gyorséttermük. Az sem mindegy, hogy kellemes zene mellett falatozunk, vagy az autódudáktól megrettenve harapjuk el a nyelvünket, miközben minden koldus és galamb azt lesi, mikor hull ki valami a kezünkből. Persze az idő nagy úr, és a kerek gyorskaját meg lehet enni az úton is, így az ebédszünetünket nem kell evésre pazarolnunk, hanem közben dolgozhatunk, vagy elkölthetjük a kemény munkával megkeresett fizetésünk.
Hosszú távon is megéri, mert évek múltával majd az orvos gazdagodik meg belőlünk, és nyithat gyorséttermet, mint a fogász, akinek felesége cukrászdatulajdonos. Arra gondolni sem lehet a mai világban, hogy otthon főzzünk, mert haza csak aludni járunk. Egész nap a szerencsénk után futunk szakadatlanul. Még álmunkban is a következő nap gondjait próbáljuk megoldani. Érdemes lenne mindennap legalább egy menüre megállni, és közben felidézni gyerekkorunk szép nyarait, amikor a nagyszüleinkkel bográcsoztunk ráérősen, nem gondolva, hogy egyszer gyorsevőkké válunk.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.