2009. szeptember 21., 10:072009. szeptember 21., 10:07
Minden bizonnyal a mostani vehemenciának is meghatározó a belpolitikai komponense. A Ştefan Guşă tábornoknak szánt marosvásárhelyi szobor állítását megszavazó városi RMDSZ-frakciót ugyanis jobbára olyanok alkotják, akik annak idején borsot törtek az országos RMDSZ-vezetés orra alá azzal, hogy ellenezték Borbély László polgármester-jelöltségét.
Akkor csak a belső demokrácia felrúgásával sikerült Markóéknak az általuk kívánt irányba terelni a történéseket. Ezúttal viszont okkal érezhetik nyeregben magukat. Helyes ugyanis elvszerűnek, értékkövetőnek lenni Ştefan Guşă ügyében, még akkor is, ha cserében egy Sütő András-szobor lehetősége lebeg a szemek előtt. Sütőre nézve is méltatlan, hogy városában csak a temesvári forradalmárokba lövető tábornokkal párosban lehet szobrot állítani neki.
Ő ugyanis egy életművel tette jóvá egykori kommunista kilengéseit. Herder-díjjal is elismert irodalmi munkásságára egyként lehetne büszke a város román és magyar lakossága. Ştefan Guşának viszont a ceauşiszta életműben volt egy jó irányba tett kilengése: hogy 1989 decemberében ellenezte a moszkvai segélykérést. A Benedek István vezette RMDSZ-frakciónak is be kellett volna látni, hogy ez kevés.
Mentségükre csak az szolgálhat, hogy éppen Markó Béláéktól tanulták el a politikai cserekereskedelem trükkjeit. A 2000–2004-es parlamenti ciklusban, a kisebbségben kormányzó Szolciáldemokrata Párt támogatása idején ugyanis az RMDSZ vezetői honosították meg a szövetségben az adok-veszek gyakorlatát. Ők tették politikai alku tárgyává azokat az ügyeket is, amelyekhez elvi okokból kellett volna ragaszkodniuk. A mostani szoborállításban tulajdonképpen az elvtelen tranzakciós politika üt vissza.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.
Látogatottsági adatok