2009. október 06., 10:282009. október 06., 10:28
Első látásra nemes elhatározás, dicséretes próbálkozás, ám – mint minden olyan terv, amely a „színvonalas” jelszóval határozza meg magát – ennek az érmének is (legalább) két oldala van. „Szórakoztatás” és „színvonalas szórakoztatás” alatt ugyanis mindenki mást ért. Ízlés kérdése – szokták mondogatni, így e jegyzet szerzője hangsúlyozni kívánja: magánemberként írja le magánvéleményét, ízlése szerint.
Nemrég hazalátogattam Bihar megyei városkámba, ahol a helyi kábeltévé-szolgáltató révén a szülői házban is fogható már az említett csatorna. Kíváncsiságom azonban csakhamar csömörré változott, követve a Nóta Tv kínálatát, és minduntalan felvetődött bennem a kérdés: „Ez hát a csatorna, amellyel az összmagyarság zenei éhét akarják csillapítani?”
A magyar mulatós slágereket kínáló zenei blokkot inkább nem is méltatnám, ezt eredetileg is mellőzni akartam (bőségesen elegendő volt annak idején a Lakodalom Lajos Dáridója okozta zenei sokk), de mert amikor előzőleg a csatorna programtervében azt olvastam, hogy a magyar pop- és rockzenéből is reprezentatív válogatást kívánnak összeállítani, kíváncsian vártam az eredményt.
Fiatal, tehetséges magyar zenekarok azonban – akikre rá is férne, hogy reklámozzák őket, a puszta megélhetésük miatt is – természetesen nem kerültek be a válogatásba. Ehelyett Fenyő Miki és zenekara szolgáltatta az amerikai rock and roll „közönségbarát” gagyi változatának a Hungária zenekar korabeli magyar közönségnek még megfelelő szintre lebutított magyar változatát, majd a hangja és tehetsége alapján többre érdemes, azonban mégis a sramli több pénzt és nagyobb ismertséget ígérő útjára vált Zámbó Jimmy, a magyar pop koronázatlan királya kérlelt, hogy fogadjam örökbe.
És még folytatódott a sor Balázs Palival, Dupla Kávéval és társaikkal, egyszóval azokkal, akik egyszerű, könynyen emészthető és értéktelen zenéjüket eddig is nagyon jól el tudták adni, és akik már eddig is túlontúl nagy felületet kaptak a bemutatkozásra, az elvileg ideális nulla helyett. A csatorna egyébként már indulása napján félmillió magyar otthonban fogható volt, és az előrejelzések szerint az év végéig a magyar háztartások felében bekerül a programcsomagba.
A dzsessz- és komolyzenét kínáló zenei blokk természetesen éjszaka kapott helyet, így az alvászavarral küszködőknek legalább értékesebb programot is kínálhat az új adó. Bár erről már nem győződtem meg. És az új hír – nem fogják kitalálni – indul a Dáridó Tv, szintén nagyváradi központtal. Szerintem indítsák ezt is délben. És egyúttal temessük is el az igényes zenét. A harangszó úgyis adott lesz.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.