2009. július 20., 11:392009. július 20., 11:39
Áldott dolog ez az időjárás. Hány ismerkedő ember első beszélgetése szólt róla? Hány szabadtéri eseményt befolyásolt már? A híradóban külön stúdiót és plusz három percet követelt ki magának: „Napsütéses idő várható, néhol felhős lesz az ég, előfordulhat eső, zápor, szélfúvás. A hőmérséklet 20 és 35 fok között lesz!” Így a legegyszerűbb, nem mondhatjuk, hogy tévedtek az időjósok, ha esik-fúj, mert ők megmondták: néhol az is előfordulhat!
Nincs étvágyad? A melegtől van. Szédülsz? Napszúrást kaptál. Fáj a füled, fogad, fejed? Huzatot kaptál. Tüsszentettél? Télen meghűltél, nyáron allergiád van, vagy szénanátha. Minél több példát hozok fel, annál jobban kitisztul bennem a gondolat, hogy az időjárás életünk egyik nagyon fontos része. A sors jobb keze. Annak függvényében döntöd el a napi programod, hogy milyen idő van odakinn. Szerencsésnek mondhatja magát, aki nem a szabad ég alatt dolgozik, hisz ő csak azt kell hogy eldöntse, túlórázzon-e még, hogy ne ázzon el hazáig.
Azoknak az embereknek, akik gazdálkodásra adták a fejüket, az időjárás a jobb és a bal keze is a sorsuknak. A nyári kánikula jó „szénacsinálásra”, de ha túl sokáig tart, kiszárad a termés. A sok esőzéstől elrothad a sarjú, de legalább nem kell a mezőn aszalódni. A nagy viharban megijed a csorda, elkószálnak az állatok, vagy beléjük csap a villám.
Árvízkor minden föld termésképtelenné válik, ez nem is nagy baj, mert a csűrt úgyis elsodorta már az ár. Ha vasárnap délelőtt esik az eső, a pap is örvend, a hívek mező helyett a templomba mennek. Nyáron fölösleges teaestet szervezni az általános érdektelenség miatt, hiszen falun az esküvők is úgy zajlanak, hogy 7 órától szünetel a mulatság, mindenki hazamegy elvégezni az esti bajt.
Ha talán nem panaszkodnánk annyit az időjárásra, a hétből legalább egy nap megfelelne nekünk, hogy süt a nap, vagy épp felhős az ég, lehet, hogy nem lennénk ennyire frusztráltak. De most indulok haza, mert úgy látom beborult. A francba.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.
Bukarest megpróbál túllépni eddigi, meglehetősen passzív külpolitikáján, és jelentősebb szerepet kíván vállalni Európa keleti és délkeleti részén – erre enged következtetni Nicuşor Dan újdonsült államfő eheti moldovai és ukrajnai látogatása.
A közelmúltban végbement társadalmi-politikai folyamatok ismeretében a lehető legkedvezőtlenebb irányba tartanak Bukarestben a kormányalakításról és a költségvetési hiány csökkentéséről szóló pártközi tárgyalások.
Ha George Simion nem is győzött az elnökválasztáson, azért mégis sokat nyert abból a „kalandból”, hogy ő lett a szélsőjobboldal közös államfőjelöltje.
1916. szeptember 20-án az Erdélybe betörő román hadsereg egyik ágyúlövedéke Vízaknán léket robbantott a hegy oldalában, és a korábban elárasztott sóbányából kitóduló sós víz három 1848-as huszár konzerválódott holttestét is magával sodorta.