2009. június 23., 10:572009. június 23., 10:57
Hirtelen nem bírja tovább, megszólít, azt kérdi, nem láttam-e valamelyik ülésen egy mappát. Sajnálom, s tényleg, őszintén sajnálom is, de se mappát, se mást nem találtam az ülésen. Megértően bólint, de sugárzik belőle a feszültség. A villamoskocsi végébe húzódik, megkapaszkodik a fogódzóban, és komor gondolatokba merül. Szinte mellette egy ülésen megtermett, munkásember-kinézetű férfi ül. Udvariasan megkérdi a nőt, elveszített-e valamit. „Igen, egy fekete mappát. Nem látta véletlenül?” – csillan fel a hölgy szeme. „Üljön le, asszonyom” – feleli a férfi.
A nő leül az átellenben lévő székre, és magyarázkodni kezd. Elmeséli, hogy épp ezen a villamoson utazott néhány perccel ezelőtt, a mappa mellette pihent az ülésen, s amikor le kellett szállnia, öblös táskáját magával vitte, de az irattartót már nem. „Nagyon fontos dolgok voltak benne?” kérdezi a nagydarab, a nő pedig erőltetett könnyedséggel vonja meg a vállát – gyanítom, nem ült volna taxiba, hogy utolérje a villamost, ha nem rejtett volna pótolhatatlan iratokat az a fránya mappa.
„Egyszerűen itt felejtettem, megesik, nem? Reméltem, hátha valaki megtalálja, de hát sejtettem, hogy nem így lesz… végül is mekkora az esélye?” – kezd lassan belenyugodni a hölgy, legalábbis látszólag, hiszen kis mosolya mögött a kétségbeesés bujkál. Az utasok néma csendben, előrehajolva figyelnek. A férfi együttérzőn bólogat. Hirtelen benyúl a kabátja belső zsebébe, és egy fekete mappát húz elő. A járművön üldögélő utasok között úgy tör ki a megkönnyebbült nevetés, mint egy felszabadító, lélekemelő mozifilm vagy színházi előadás után. Valószínűleg a hölgynek most válik világossá, hogy egy jelenet főszereplőjévé lett néhány percre, de egyáltalán nem bánja.
Örömében azt is kiböki, hogy az örökségéről szóló papírokat tartalmazza az iratcsomó. Mielőtt leszállna a villamosról, háromszor is elhadarja belvárosi lakcímét a férfinak, mondván: bármikor betérhet hozzá, akár pénzzel is meghálálja a jóságát, vagy legalább csatlakozzon a családhoz vacsorára. Persze emberünk mindent udvariasan visszautasít. Talán elég neki az a néhány elismerő mosoly és tekintet, ami akarva-akaratlanul rászegeződik.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Függetlenül attól, hogy valaki kedvelte-e Ferenc pápát, sőt attól is, hogy az ember katolikus vagy protestáns, egy dolog kijelenthető: az egyházfő sokat tett a magyarok – köztük kiemelten az erdélyi magyarok – ügyének ismertebbé tételéért a világban.
Az idei húsvétvasárnap, Krisztus feltámadása másnapján „távozott a mennybe” Ferenc pápa, Szent Péter utódja.
A fene akarta így húsvétra összetiszázni magát, de nehéz szó nélkül elmenni amellett, hogy egyesek épp akkor szeretnék Erdélyt is „elárasztani”, amikor kiderült: a párt EP-képviselői a saját országuk, saját nemzetük ellenében tevékenykednek.
Securitatés nyomozati anyagot, illetve ebből származó politikai per- és büntetés-végrehajtási anyagot lapozok újra.
Maximális fokozatra kapcsolt a romániai államfőválasztás kampánya.
Valljuk be: igazából inkább akkor lepődtünk volna meg, ha a román hatóságok a múlt heti kolozsvári incidens nyomán készségesen beismerik, hogy egy román férfi annak nemzetisége miatt bántalmazott egy magyar fiatalt.
A Magyar értelmező kéziszótár a címben szereplő szösszenet fogalmát így határozza meg: „nagyon rövid vázlat, töredékszerű írói mű”.
Persze sejthető volt, hogy kutya nehéz lesz Ukrajnában nem hogy békét, de akár csak fegyverszünetet teremteni – de csak most látszik igazán, mennyire az. Főleg úgy, hogy Európa gyökeresen más módon szeretné elérni, mint Donald Trump.
Emil Boc sokáig nem tért magához a multikulturalitás reklámarcaként vigyorgó városképét orrba vágó ökölcsapástól, és napokon keresztül azon morfondírozott a hirtelen köré épült szorító sarkában, hogy ezt a telitalálatot hogyan magyarázza ki.
A Donald Trump elnökválasztási győzelme nyomán átalakulóban levő világrend kapcsán sokan érezhetik úgy, hogy kicsúszik a lábuk alól a talaj – de kevés ország érezheti annyira intenzíven, mint Románia.
Látogatottsági adatok