Rumen Radev bolgár elnök Karl Nehammer osztrák kancellár meghívottjaként részt vett a bécsi újévi koncerten, miközben a bukaresti kormány illetékesei és a sajtó prominensei otthon, a foteljükben vagy a kanapén ülve nézhették a közvetítést, és fortyoghattak az irigységtől, valamint a tehetetlen dühtől.

Mint ahogy amiatt is, hogy a bécsi találkozón arról is megállapodás született, hogy az osztrák kormányfő Gerhard Karner belügyminiszterrel együtt még januárban ellátogat Bulgáriába, hogy személyesen tájékozódjon a helyzetről a legkritikusabbnak tartott bolgár-török határszakaszon.

Román részről persze azonnal beindult a kommunikációs gépezet, politikusok és médiamunkások vállvetve próbálják kisebbíteni az osztrák-bolgár „összeborulás” jelentőségét, azt sugallva, hogy az csupán újabb, a belföldi közönségnek szánt PR-fogás Nehammer részéről, hogy ezzel is azt jelezze: igenis komolyan aggasztja az EU külső határainak helyzete, illetve az azokon keresztül ellenőrizetlenül beáramló migránsok ügye, pedig valójában nem.

Nos, kétségtelen, hogy ez is közrejátszik a gesztusban, hiszen a két ország csatlakozásával szemben az utolsó pillanatban előhúzott érv – vagyis inkább ürügy – nyomán megszületett vétó nem feltétlenül hozta meg a várt eredményt, sőt.

A kancellár és kormánya is bírálatok kereszttüzébe került hazájában, hiszen mindenki számára nyilvánvaló, hogy a húzás célja valóban az, hogy a január végi alsó-ausztriai választások előtti kampányidőszakában megpróbálja feljebb tornászni pártja, az Osztrák Néppárt népszerűségét a migránsüggyel. Ebben pedig Románia és Bulgária amolyan járulékos áldozatok voltak.

Ezért a bolgár államfővel való közös fényképezkedés azt a célt is szolgálja, hogy hazája közvéleménye – és a bolgároké – előtt is jelezze: nem szőrös szívű, és valóban az a célja, hogy az érintettekkel egyeztetve megoldást találjon a migráció problémájára.

Mindemellett szó sincs arról, hogy kétségbe vonnánk: a hajánál fogva előrángatott ürügy miatti vétó határozottan inkorrekt húzás volt. Ám a kezdeti felháborodás ellenére a jelek szerint a bolgár kormány illetékesei jobban meg tudták őrizni higgadtságukat, és vélhetően azonnal elindultak az egyeztetések Béccsel arról, hogy a lehető leghamarabb rendezni tudják a vitás ügyeket.

Afelől is kevés a kétségünk, hogy maga a bolgár kormány sem bánná, ha – Nehammer javaslata nyomán – brüsszeli forrásokból a migránsok bejutását megakadályozni hivatott kerítés épülne a bolgár-török határon.

Vélhetően a román diplomácia is elkezdett tapogatózni, ám ahhoz, hogy Nehammer a két kívül rekedt ország közül egyedül Bulgária illetékeseivel tárgyalt, minden bizonnyal hozzájárult az az Ausztria elleni lejáratókampány is, amely Romániában a kormány illetékeseinek nem is annyira hallgatólagos támogatásával zajlott.

Igaz ugyan, hogy az államfő és a miniszterelnök is azt mondta, a kormány nem készül arra, hogy hivatalosan bojkottot hirdessen az osztrák érdekeltségek ellen, ám utóbbi hozzátette, abba nem szólhat bele, hogy az emberek saját hatáskörben hogyan járnak el.

Vagyis ezzel nem csupán diszkréten áldását adta az osztrákellenes érzelmek további korbácsolására, de cinkosan összekacsintva a polgárokkal még bátorította is őket.

Az osztrák kormányt pedig nem kellett félteni: megmutatta Bukarestnek, hogy a vásár továbbra is kettőn áll, és ahhoz, hogy Románia bejusson a schengeni övezetbe, továbbra is Bécsen át vezet az út. Az érdemi tárgyalásokhoz azonban az is szükséges, hogy a román fél a mégoly jogos felháborodás mellett is kordában tartsa az indulatokat.

Persze tudjuk, hogy sokkal könnyebb ujjal mutogatni az osztrák kormányra és az osztrákok ellen hergelni az ország polgárait, mint az összes hivatalos és félhivatalos diplomáciai csatornát beizzítva azon dolgozni, hogy normalizálódjon a viszony a két ország között.

Viszont a schengeni csatlakozást csakis ez utóbbi teszi lehetővé.