2011. december 15., 09:022011. december 15., 09:02
Ha higgadtan és szakszerűen nézzük azt a törvénykezdeményezést, mely szerint nem Temesvár, hanem Jászvásár, azaz hivatalos román nevén Iaşi lett volna a Ceauşescut megbuktató 1989. decemberi eseménysorozat első állomása, illetőleg mozzanata, akkor a kezdeményezők indulásból fogalmi, s ezzel együtt kronológiai akadályokba ütköznek.
Ha elfogadjuk a Bastille ostromakor elhangzott fogalomtisztázást, amikor forradalom alatt már nem a szabályszerűen megismétlődő változást, hanem a váltás megállíthatatlan folyamatát értettek – s amely körülbelül úgy történt, hogy amikor XVI. Lajos felfortyant: „ez lázadás!”, Liancourt herceg így pontosított: „nem, királyom, ez forradalom!” – nos, akkor a mai modern értelemben vett forradalom fogalmát nem a jászvásári, hanem a temesvári események merítik ki egyértelműen.
Még akkor is, ha a francia forradalom kezdete és a Ceauşescu – és rendszere – bukásához vezető ellenállás között időben kereken kétszáz év a távolság. Hiszen nem Jászvásáron, hanem Temesváron lőtt a Szekuritáté a tüntetők ezrei közé, nem Jászvásáron, hanem Temesváron estek el az első felkelők-forradalmárok, és nem Jászvásáron, hanem előbb Temesváron harsantak fel elsőkként a Ceauşescu- és kommunizmusellenes jelszavak, és nem a moldvai városban, hanem a bánságiban vette előbb ostrom alá a pártszékházat a feldühödött sokaság. Emellett – emlékezzünk csak – nem Jászvásárral szolidarizált elsőként Arad, majd Bukarest és sorban ország-világ, hanem a Tőkés László ellenállása nyomán fellázadt Temesvárral.
Ezzel együtt vagy ennek ellenére a Szekuritáté által meghurcolt jászvásári szervezkedőket is minden elismerés és köszönet megilleti. Hiszen a hódolat és erkölcsi jóvátétel azon jászvásáriaknak is kijár, s ehhez legkisebb kétség sem fér. Ezért sem volna jó kitenni őket annak, hogy saját politikai tőkéjüket gyarapítani szándékozó politikusok az egykoron meghurcoltak nevében tennének kísérletet a történelmi valóság megmásítására.
Trump végül mégis a háborút választja a béke helyett? – tették fel sokan a kérdést azt követően, hogy az amerikai elnök bejelentette: növelik az ukrajnai fegyverszállításokat, és 50 napos ultimátumot adott Putyinnak az ukrajnai háború befejezésére.
Ellopták a magyarok Erdélyt, egész Románia élőben nézte, csak épp nem látta, mert a székely furfang fél órára lekapcsolta a villanyt.
Fogjuk meg, s vigyétek! Így foglalható össze Románia vezetőinek az álláspontja azzal a felvetéssel kapcsolatban, hogy a saját fizetésük egy részéről lemondva személyesen is járuljanak hozzá Románia államháztartásának a kiegyensúlyozásához.
Az előző kormányok felelőtlen gazdaságpolitikája miatt sokakban merült fel jogosan: miközben a meggondolatlan intézkedések következményeit, a megszorításokat az ország minden polgárának viselnie kell, valamilyen formában meg kell büntetni a felelősöket.
Azzal vélhetően az ország szinte minden polgára egyetért, hogy az elmúlt évek fedezet nélküli, rekord méretű költségvetési hiányt okozó költekezései miatt vészmegoldásra van szükség – csak éppen ő maga szeretné megúszni a megszorító intézkedéseket.
Bár a nehéz pénzügyi helyzettel küzdő Romániának mihamarabb korrekciókra lenne szüksége, a májusi államfőválasztás után jókora késéssel, egy hónapos konzultációt követően jött létre a négypárti koalíció Bukarestben.
A parajdi katasztrófával kapcsolatban – amely kollektív trauma – némelyek azon töprengtek, hogy inkább ipari, vagy pedig természeti katasztrófáról van-e szó.
Eddig tartott: Donald Trump amerikai elnök második mandátuma kezdete után fél évig tudott kitartani azon elv mellett, hogy igyekszik távol tartani az Egyesült Államokat a világban dúló fegyveres konfliktusokban való részvételtől.
Nem mintha a román kormányokat általában túlzott stabilitással lehetne vádolni, de a jelenleg „építés alatt” álló kabinet kapcsán még inkább kijelenthető: kódolva lesz benne az instabilitás.
A parajdi sóbányát érintő természeti csapásról, még inkább emberi mulasztásról sokan és sokat írtak, írnak és még írni fognak.