Mert amennyiben a marosvásárhelyi Székely Vértanúk emlékművét fényes nappal román nemzeti színekre lepingálókat és a hasonló tetteket elkövetőket egy-kettőre előállítanák, és példás módon megbüntetnék, aligha lenne ilyen és hasonló nacionalista hőzöngés. Már-már szégyellem leírni, hogy – sokadmagammal együtt – büntetést szerettek volna kiróni rám csendháborítás miatt, miután évekkel ezelőtt a székely szabadság napján természetemnek megfelelő csendben meneteltem az emlékműtől a főtérig.

A szeretetnek és a gyűlöletnek, a jónak és a rossznak nincs ugyan nemzetisége, de a jelen táblamázolásnak bizony van. Hiszen borítékolható: egy román nacionalista lefestette a magyar feliratokat. És ezért szégyellhetik és számosan szégyellik is magukat azok, akik románok és nem nacionalisták. Csak nem mernek megszólalni a hatalom és az úzus ellenében, vagy hangjuk halovány, nemigen visszhangzik. Pedig sokan vannak, meggyőződésem szerint a romániai társadalom többségét alkotják. „Csendesen menetelve és megbüntettetve” is megemelem a kalapom például a Travel Mix tévécsatorna román turista-műsorvezetője előtt, aki egyik barangolásában bemutatta a Mária Terézia-út négy nyelvű turistatábláját, amelyből a magyar szöveg ki volt vágva. Epésen megjegyezte, hogy a tettesnek vagy annyira fontosnak bizonyult a szöveg, vagy annyira bunkó, barbár. Ennyi bizonyult a közvélemény előtt szalonképesnek.

Természetellenes a magyar nyelv eltüntetése

Az természetes, hogy az egykori Osztrák-Magyar Monarchia határán, a Kelemen-havasok gerincén haladó Mária Terézia-út többnyelvűségét az állam nyelve, az egységesen nemzetközi nyelvként elfogadott angol, a névadó anyanyelve és az egykori határ egyik felén államalkotóként élő, manapság jelentős kisebbséget alkotó magyar nyelv adja. Az információk feltüntetése négy nyelven dicséretes, de alapvetően természetesnek mondható.

Amikor például a németeket halálosan pontosaknak vagy a japánokat munkamániásoknak tartjuk-tartják, a magyarokat depressziósaknak és szabadságszeretőknek, ne csodálkozzunk el, ha Románia lakosait egyesek – sok mindent tudattalanul összemosva – Drakula leszármazottainak, világjárványmentes időben az európai városokban előszeretettel kéregetők honfitársainak, esetleg éppen a túlhevült feliratmázolók sorstársainak tartják. Az ilyen minősítéseket jogosan kikérjük magunknak, de bizony a civilizálatlanságra is jó lenne ellenszert találni. Ellenkező esetben megmaradunk Drakulaland-nek.

Åland-szigetek és a tisztelet példái

Elterjedt a köztudatban, hogy az Åland-szigeteket a demokrácia, az emberi jogok melegágyaként és az egészséges feliratozás helyeként szokás emlegetni. A Finnországhoz tartozó, svéd többségű autonóm terület „fővárosa” Mariehamn, amelyet II. Sándor cár alapított, és feleségéről, Maria Alekszandrovnáról nevezett el.

Az első világháború előtt megépült Pomeránia (Pommern) német hajón már negyedik nyelvként megjelenik a német a turisták számára. A városalapító cárné szobra talapzatán két nyelven, svédül és oroszul áll a névfelirat. Természetesen senkinek sem jut eszébe „latinosítani” a cirill írást. Igaz, az Åland-példa szerint a városházán csak egynyelvű, svéd felirat utal a rendeltetésre, akárcsak a rendőrség épületén, és minden svédül íródik, hiszen a helyi lakosokat szolgálja ki. Nos, hol áll Románia az Åland-szigetektől? Mint Makó Jeruzsálemtől!

A fenti példák a tisztelet, avagy a tiszteletlenség példái, amelyek a jelenből nemcsak a múltba, hanem egyúttal a jövőbe mutatnak. És amennyiben Románia turistaösvényein ezerkétszáz méter felett lefestik a magyar feliratokat, vagy a fatáblából kivágják a magyar szöveget, képzeletben haladjunk még feljebb. Hagyjuk el Románia legmagasabb csúcsát, ahol még zavaró lehet a magyar szó, és jussunk el a nyolcezresekig.

Először a világ harmadik legmagasabb csúcsa, a Kancsendzönga tájékára, ahol a tizedik nyolcezrest megmászó példakép, Erőss Zsolt örökre megpihent. Akárcsak a hegy lábánál, Dardzsiling temetőjében nyugvó Kőrösi Csoma Sándor. Ezt követően gondolatban a világ legmagasabb csúcsára érünk, amelyet Mount Everest vagy tibeti nyelven Csomolungma néven szokás emlegetni. Nemrég arról tudósított a sajtó, hogy serpák népes csoportja kéz a kézben, a nepáli himnuszt énekelve megmászta Földünk tetejét, a Sagarmathát. Mert véssük az eszünkbe: a kínai(tibeti)-nepáli határon elhelyezkedő Everest-csúcs a serpák nyelvén Sagarmatha. Micsoda felemelő, civilizált nemzeti és egyetemes magatartás, teljesítmény!

korábban írtuk

Egy-, két-, többnyelvűség és az aland-szigeteki példa

Az Åland-szigeteket a demokrácia, az emberi jogok melegágyaként szokás emlegetni. A Finnországhoz tartozó, svéd többségű autonóm terület pozitív példa a kisebbségi jogérvényesülésre nézve.

Tíz évvel ezelőtt, a nepáli időszámítás szerint 2066 szeptemberében a Yeti cég kisgépéből viszonylag közelről láthattam Földünk tetejét. A Mount Everestet (Csomolungma, Sagarmatha), mellette a negyedik helyezett Lhocéval. Amikor megpillantottam, és „ott hevert előttem”, két könnycsepp gördült le az arcomon az örömtől, a meghatottságtól. 2021 februárjában, miután a Jódtelep felé vezető ösvényen a lemázolt magyar túraszöveget észrevettem, zokognom kellett volna az emberi ármánykodás miatt. Inkább kiszáradt érzésekkel elmormoltam a megszokott imát: „De szabadíts meg minket a gonosztól!”

A szerző a marosvásárhelyi orvosi egyetem oktatója