Balogh Levente

Balogh Levente

A józan ész győzött Vilniusban

2023. július 14., 11:51

2023. július 14., 11:51

Amint az várható volt, a héten lezajlott vilniusi NATO-csúcson eldőlt, hogy Ukrajna NATO-tagsága a józan ész jegyében továbbra is csupán elméleti síkon van napirenden.

Ugyanakkor a katonai szövetség várhatóan tovább erősíti védelmi és elrettentő képességeit a keleti szárnyon, a svéd csatlakozással szembeni török aggályok eloszlatásával pedig még erősebbé és ütőképesebbé válik.

Mindez az Ukrajna elleni orosz agresszió eredménye, mint ahogy a csúcstalálkozó helyszínének kiválasztásával is Moszkvának üzentek: szimbolikus helyszínen, a kalinyingrádi – korábbi, „európaibb” nevén Königsberg – orosz exklávé közvetlen szomszédságában, egy volt szovjet tagállamban, vagyis egy egykor orosz birodalmi fennhatóság alá tartozó országban tartották.

A helyszín egyértelmű jelzés Moszkvának: egyrészt arról, hogy nem tartanak tőle, és közelről figyelik minden lépését, másrészt arról, hogy amint a Szovjetunió felbomlása után Litvánia másik két balti országgal együtt a nyugati integrációt választotta, úgy szuverén országként ehhez Ukrajnának is joga van.

Más kérdés persze, hogy Moszkva ezt egészen másképp látja – ennek tudható be az Ukrajna elleni háború is.

Amely miatt az ukrán NATO-csatlakozás a hangzatos szólamok és ígéretek ellenére továbbra is a jövő ködébe vész.

Azt ugyanis a támogató nyilatkozatok és a kék-sárgába öltöztetett Facebook-oldalak ellenére hál’Istennek egyetlen tagállami vezető sem merné megkockáztatni, hogy az Oroszországgal háborúban álló Ukrajnát a katonai szövetség tagjává fogadva belesodorják az összes többi tagállamot is a konfliktusba, amely ezáltal világméretű kataklizmává terebélyesedne.

A tagságig vezető út tehát még hosszú, és előbb tartós béke, illetve az emberi – köztük a kisebbségi – jogok és a demokratikus alapelvek tiszteletben tartása, valamint a korrupció felszámolása szükséges hozzá ukrán részről.

Ugyanakkor a fegyverszállítás és a kiképzés biztosítása az ukrán hadsereg egységei számára továbbra is napirenden van, ami a NATO-t közvetve mégiscsak belevonja a konfliktusba. Nem utolsó sorban pedig jókora költségeket generál, bár ha mindez azzal jár, hogy az ukrajnai háború felrázza a történelem végéről szóló sületlenségek által elszédített nyugati elitet, és végre hozzáfognak a saját haderejük fejlesztéséhez is, akkor – talán – megéri.

A NATO-tagság nélküli biztonsági garanciák ügye közben nehezen átvágható gordiuszi csomó, hiszen kérdéses, hogyan kísérelheti meg egy NATO-tagállam anélkül szavatolni egy nem NATO-tag ország területének sérthetetlenségét, hogy katonai konfliktus esetén ne kelljen aktiválni a NATO alapszerződésének 5. cikkelyét, amely kimondja, hogy egy tagállam területe elleni támadást az összes többi tagállam a saját maga elleni támadásnak tekint.

Egyelőre úgy tűnik, mindez a már említett további fegyverszállításokban merül ki, de az még mindig kérdéses, mi lesz, ha az elhúzódó háború miatt Ukrajna nem csak az anyagi erőforrásokból fogy ki teljesen, hanem az emberanyagból is.

Külön kínos ügy a kazettás bombák szállítása amerikai részről, hiszen számos nyugati ország kiállt ezek betiltása mellett, de a jelek szerint szükség törvényt bont. Az ok vélhetően nem az, hogy minden áron provokálni akarnák Oroszországot, hanem az, hogy fogytán a „humánusabb” lőszer.

A vilniusi csúcs másik fontos hozadéka, hogy a jelek szerint Recep Tayyip Erdogan török államfőt végül sikerült meggyőzni arról, hogy támogassa a svéd NATO-csatlakozást.

Hogy cserében mit kap, az persze nagyrészt a vilniusi tárgyalószobák titka marad, de miután Washington vehemensen cáfolta, hogy a török jóváhagyásért cserében végül hozzájárulnak ahhoz, hogy Ankara F-16-os vadászgépeket vásárolhasson, nagy a valószínűsége, hogy csakugyan ez volt a török beleegyezés egyik ára.

A másik pedig az EU-val fennálló gazdasági kapcsolatok könnyítése, bizonyos korlátozások feloldása, a vízumkényszer eltörlése – ez még belefér, az EU-csatlakozás viszont vélhetően továbbra is csupán vágyálom marad. Elvégre egy több mint 82 milliós, muzulmán többségű ország úgy hiányzik most az EU-nak, mint halnak az elektromos bicikli.

A deal ugyanakkor minden érintett félnek jó: Svédország a megbolygatott geopolitikai helyzetben erős katonai védernyőt kap, a NATO újabb, jelentős katonai erőt jelentő taggal lesz gazdagabb, az EU számíthat arra, hogy a szorosabbra fűződő kapcsolatok nyomán Törökország megpróbálja hatékonyan visszatartani az illegális migránsokat, Erdogan pedig amellett, hogy az elmúlt években igencsak legatyásodott török gazdaságot feléleszthetik a mostani alku nyomán érkező nyugati befektetők, azt is büszkén lobogtathatja otthon, hogy lám-lám, Törökország befolyása jelentős, és megkerülhetetlen tényezőnek számít a világ legerősebb katonai szövetségében.

John Mearsheimer amerikai politológus, a realista iskola egyik vezető alakja egy közelmúltbeli cikkében arról írt: az ukrajnai konfliktus mindhárom résztvevő – Oroszország, Ukrajna és a Nyugat – számára is egzisztenciális jelentőségű. És bár volt olyan elemző, aki a Nyugat esetében ezt jogosan megkérdőjelezte, a NATO mostani döntései a védelmi és elrettentő képességek növeléséről a keleti szárnyon, illetve egy stratégia elfogadásáról orosz támadás esetére azt jelzik: ha továbbra is inkább presztízs- és gazdasági kérdésnek tekintik, mint egzisztenciálisnak – az ugyanis egyértelmű, hogy Washingtontól Londonon át Párizsig és Berlinig mindenki a saját pecsenyéjét próbálja sütögetni, és a remélt jövőbeni ukrajnai üzletekért is pedálozik –, a Nyugat országai egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak az ukrajnai konfliktusnak. És mivel a befolyásosabb országok a saját pecsenyéjüket sütögetik, ezért is nem várható, hogy a következő hónapokban béketárgyalásokat szorgalmazzanak. Arra számítanak ugyanis, hogy ha kellő hangerővel – és ha nem is kellő mennyiségű, de viszonylag jelentős számú – fegyverrel támogatják Ukrajnát, és az végül valamilyen szinten sikeresen kerül ki a háborúból, akkor a kijevi vezetés majd zsíros újjáépítési, esetleg privatizációs szerződésekkel hálálja meg erőfeszítéseiket.

Ugyanakkor ha mindehhez még hozzávesszük, hogy az Ukrajna elleni orosz agresszió további következménye, hogy az annak nyomán Kína erősödésétől tartó, a csendes-óceáni térségben fekvő Dél-Korea, Japán, Ausztrália és Új-Zéland és a NATO közötti kapocs szorosabbra fűzése is fölmerült, akkor még inkább kijelenthető, hogy Moszkva a NATO „finlandizálása” helyett azt érte el, hogy a katonai szövetség még nagyobb kiterjedésű és még combosabb lesz.

Ez ugyanakkor blokkosodáshoz, egymással szemben álló politikai-katonai-gazdasági tömbök kialakulásához vezethet, ami nem jó, és potenciális konfliktusokat eredményezhet, de a jelek szerint csak igazi, nagy formátumú, a globális trendekkel nem csupán sodródni akaró, hanem azokat alakítani próbáló államférfiak felbukkanásával lenne elkerülhető. Ilyenekből pedig egyelőre hiány mutatkozik.

Minden esetre kijelenthető: ha még sokáig el is húzódik az Ukrajna elleni felőrlő háború, és a megszállt ukrán területek egészének felszabadítása nem is tűnik valószínűnek, Oroszország az Ukrajna elleni agresszióval egy dolgot elért: azt, hogy a Nyugat valóban az egyik legfőbb veszélyforrásnak tekinti a saját biztonságára nézve.

Ennek folyományaként pedig ha lassan is, de újrafegyverkezik, és ha a vállalásokat sikerült teljesíteni, akkor igencsak időszerűtlenné teszi azokat az orosz vágyálmokat, hogy legalább a lengyel határig – ha nem Sopronig vagy akár Berlinig – helyreállítsák az orosz birodalmi befolyási övezetet Európában.

Most már csak az EU stratégiai önállósága érdekében kellene hatékony, és az összes érintett nemzet érdekeit figyelembe vevő lépéseket tenni.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Balogh Levente

Balogh Levente

Iohannis, NATO, haladárok, Orbán-pártiság

Nem mondhatni, hogy Klaus Iohannis román államfőnek a NATO főtitkári tisztségének elnyerésére amúgy sem túl combos esélyei erősödtek azzal, hogy az eddig ingadozó Törökország jelezte: a vezető tagállamok által támogatott Mark Ruttét támogatja.

Páva Adorján

Páva Adorján

Nem Székelyföld Románia, hanem Románia Székelyföld

Amikor először vittem ki meccsre, immár kedves feleségem sehogy sem tudta felfogni: mégis hogy lehet, hogy én, a „nagy magyar” románul énekelek, üvöltözöm.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

Temetnék az etnopolitikát

Kisebb össztűz alá került az RMDSZ a június 9-én (összevonva) rendezendő helyhatósági és európai parlamenti választások kampányára ráfordulva, egészen pontosan az alakulat politikai irányvonala került kifogás tárgyává.

Makkay József

Makkay József

Miért nem válaszolunk magyarul a román hivatalnoknak?

A Bálványos Intézetnek a múlt héten közzétett, a magyar nyelv erdélyi érvényesüléséről szóló kutatási eredményei felkiáltójelként hatnak ellaposodó közéletünkben, ahol anyanyelvünk intézményesülése jó ideje már nem téma a közbeszédben.

Balogh Levente

Balogh Levente

Koalíciós vereség a rajt előtt

Az önkormányzati választásoknak még a kampánya sem kezdődött el hivatalosan, de a PSD és a PNL alkotta kormánykoalíció máris vereséget könyvelhet el.

Balogh Levente

Balogh Levente

Forrongó Közel-Kelet

Ha egyébre nem is, egyvalamire jó volt Irán hétvégi, Izrael elleni eszelős támadássorozata: bebizonyította, hogy Teherán és a proxyjának számító Hamász hiába próbálta több ezer palesztin feláldozásával aláásni Izrael nemzetközi támogatottságát.

Rostás Szabolcs

Rostás Szabolcs

RMDSZ, EMSZ, arccal a közönynek

Egyszerre van könnyű, illetve nehéz dolga az RMDSZ-nek az idei választási szuperévben, ami számos új kihívás elé állítja az alakulatot.