Véletlenül fedeztek fel egy exobolygót a Cheops űrtávcsővel

•  Fotó: Komka Péter/MTI

Fotó: Komka Péter/MTI

Egy közeli csillagrendszer két ismert bolygójának vizsgálata közben az Európai Űrügynökség (European Space Agency, ESA) Cheops elnevezésű űrteleszkópja váratlanul egy harmadik bolygó csillagkorong előtti átvonulását is rögzítette. A felfedezett planétához hasonlót a kutatóknak korábban még nem volt lehetőségük tanulmányozni.

MTI

2021. július 15., 16:322021. július 15., 16:32

2021. július 15., 16:342021. július 15., 16:34

A Cheops ezúttal a Farkas (Lupus) csillagképben található közeli, Napunkhoz hasonló csillag, a Nű2 Lupi bolygóit vizsgálta. A kevesebb mint ötven fényévnyire található égitest olyan fényes, hogy szabad szemmel is megfigyelhető.

A rendszerben található három exobolygót 2019-ben fedezték fel a Chilében működő HARPS teleszkóppal. A planéták a Földnél nagyobb, a Neptunusznál viszont kisebb tömegűnek bizonyultak. A rendszert a NASA TESS teleszkópja is vizsgálta, amely a két belső bolygó (b és c) tranzitját - azaz csillagkorong előtti áthaladását – is kimutatta.

A Cheops célja szintén e két égitest pontosabb vizsgálata volt
 

 – olvasható az ELKH csütörtöki közleményében.

„A Nű2 Lupihoz hasonló tranzitáló rendszerek rendkívül fontosak a bolygók kialakulásának és fejlődésének megismerése szempontjából, hiszen több, ugyanazon fényes csillag körül keringő bolygót hasonlíthatunk össze nagy részletességgel” – magyarázza a közleményben a munkát vezető Laetitia Delrezt, a Liege-i Egyetem kutatója.

A közlemény szerint nagy meglepetést okozott a Cheops kutatóinak, amikor az egyik belső bolygó vizsgálata során észrevették, hogy egy másik égitest is áthaladt a Nű2 Lupi korongja előtt. Ez azért lepte meg a tudósokat, mert az észlelt bolygó jóval távolabb kering a csillagtól, mint két társa.

Míg a b és c bolygó csupán 11,6 és 27,6 nap alatt kerüli meg csillagát, addig a Nű2 Lupi d-nek ehhez több mint száz napra van szüksége.

Ilyen távoli égitestek esetén a csillagkorong előtti áthaladásra jóval kisebb az esély. A tranzit során az exobolygó kitakarja a csillag korongjának egy apró hányadát, ami a csillagfény kismértékű csökkenését okozza.

A fénycsökkenés mértékéből következtetni lehet a bolygó méretére, sőt, annak pályájáról és esetleges légköréről is információt nyújt. A tranzitok mérése így az exobolygórendszerek vizsgálatának bevált módja – fejtik ki. A Cheops precíz fényességmérésének köszönhetően a kutatók képesek voltak rendkívül pontosan meghatározni mindhárom bolygó méretét.

A meglepetést okozó Nű2 Lupi d-ről bebizonyosodott, hogy a Földnél két és félszer nagyobb sugarú égitest, amely a központi csillagot 107 nap alatt kerüli meg.

A beszámoló szerint a Nű2 Lupi d kiváló alanyul szolgálhat majd a hamarosan startoló James Webb űrteleszkóp számára is. „Sok tranzitbolygó esetén fennálló probléma, hogy a központi csillaguk túl halvány a bolygó paramétereinek pontosabb vizsgálatához. A Nű2 Lupi ezzel szemben a fényes csillagok közé tartozik, d bolygója pedig egy hiánypótló osztály jeles képviselője – a csillagtól távolabb keringő tranzitbolygóké. Ennek köszönhetően kedvező célpontnak ígérkezik a nem túl forró exobolygólégkörök vizsgálatára is” – mutatnak rá.

Ugyan a Nű2 Lupi bolygói közül egyik égitest sem a lakhatósági zónán belül kering, mégis jó lehetőséget biztosítanak a bolygók fejlődésének, belső szerkezetének vizsgálatára, vagy épp kísérőik kimutatására.

A kutatások eredményei alapján a legbelső, b bolygó főleg kőzetből áll, így az a szuperföldek kategóriájába tartozik.

Vele ellentétben a c és a d bolygók esetén a mérések nagy víztartalomra és egy kiterjedt, hidrogénből és héliumból álló burok jelenlétére utalnak. Bár víztartalmuk jóval meghaladja a Földét, esetükben az nem folyékony halmazállapotban fordul elő.

A kutatók számításai szerint a Nű2 Lupi c és d bolygón a víz vagy nagy nyomású jégrétegben található, vagy a felszínt körülvevő légkörben, forró gőz formájában lehet jelen. Adottságainak köszönhetően a Nű2 Lupi rendszer ideális célpont lehet exoholdak, vagy éppen a bolygókat körülvevő gyűrűrendszerek kimutatására is – írják. A Cheops (CHaracterizing ExOPlanet Satellite, Exobolygó Karakterizáló Műhold),

egy európai üzemeltetésű űrteleszkóp, melynek elsődleges célja a már ismert exobolygók mélyebb megismerése.

A Cheops tudományos irányítóbizottságának magyar tagja Kiss László, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) főigazgatója.  A nemzetközi együttműködésben a szombathelyi Gothard Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója, Szabó M. Gyula is részt vesz. A megfigyelések eredményeit összefoglaló cikk a Nature Astronomy szaklapban jelent meg június 28-án.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny

Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.

Fesztivállá nőtte ki magát a Run to the Hills krasznai terepfutóverseny
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával