Bár több tagcsere volt, én végig benne voltam. Eleinte basszusgitároztam, majd énekeltem és dalokat is írtam. A CD-n van három énekes, egy gitáros és a többi vendégzenész. Kusztos Dávid, a basszusgitáros a Betonvilág és a Mondd mindig az igazat szövegírójának fia, Hollandiában tanul jazz főiskolán, és ott játszotta fel a basszusrészeket, amit aztán Józsi Váradon rákevert a többi hangszerre.

– Nyilván ez a lemez másképp szól, mintha a 80-as években vettétek volna fel. De a dalok ugyanazok vagy változtattatok rajtuk?

– Szerkezetileg nem változtattunk semmit, de természetesen más a hangzásuk. A régi gitártorzítók hangját már nem is lehet leutánozni. A dalok kaptak egy új „ruhát”, aminek nagyon örülünk, mert a kiadó feltette őket a Spotifyra és minden internetes felületre, ahol a mai fiatalok zenét hallgatnak. A Kiáltást a Spotify bevette a saját válogatásai közé, ami csak minden tízezredik számmal fordul elő. Nagyon örülök, hogy rögzítettük ezt a lemezt, mert másképp ezek a nóták örökre elvesztek volna.

– A dalok felét te írtad. Közülük melyik áll legközelebb a szívedhez?

– Mindenekelőtt a Vásárhely. Ez volt az első saját szám, amit Réti Árpád barátommal írtunk. Nagyon érdekes története van, ami 1982-ben kezdődik, amikor Tusnádra mentünk rockfesztiválra. Ott egy tábortűz mellett kezdte énekelni Árpi a dal refrénét. Akkor még nem volt Reflex csak Vipera, ami a Bolyai-líceum zenekara volt. Aztán a következő év tavaszán egy nap eszembe jutott ez a refrén, vettem a gitáromat, és egyből megírtam a dalt.

– Azután, hogy a 90-es évek elején te is kiköltöztél Magyarországra, már teljesen más csengése van a sorainak, mint amikor megírtad…

– Igen, akkor még eszembe sem jutott, hogy kimenjek. Úgyhogy ez olyan volt, mintha az ember a jövőbe látna. A másik dal, amit nagyon kedvelek, az a Kiáltás. Nagy csoda, hogy egyáltalán engedték, hogy játsszuk, mert beleköthettek volna. De persze mindegyik régi dalunkat nagyon szeretem.

– Ezek a dalok annak idején miért nem kerülhettek lemezre?

– Elsősorban a szövegük miatt. Úgy koncerteztünk, hogy a Szakszervezetek Háza biztosított számunkra próbahelyet, és koncerteket is szervezett, de előttük mindig meghallgatásra kellett menjünk. Előadtunk három megzenésített román verset, a zsűri pedig így jóváhagyta a koncertet. Aztán a közönségnek azt énekeltünk, amit akartunk. De stúdióba nem engedtek be, még a Marosvásárhelyi Rádióhoz sem. Egyedül Boros Zoltán karolt fel, felvette a Mondd mindig az igazat és a Betonvilágot, de aztán eltűntek.

Valószínűleg azért, mert túl sok embert mozgattunk meg, és magyarul énekeltünk. Amikor a sportcsarnokban koncerteztünk, akkora tömeg gyűlt össze, hogy betörték a vastag üvegajtókat. Székelyföldön is, ha már a dalok címét meghallották, felugrottak, énekelték velünk. Nyilvánvaló, hogy ez nem tetszett a rendszernek.

– Érdekes, hogy Kolozsváron nem hallottunk rólatok…

– Csak Székelyföldön voltak koncertjeink, de például Sepsiszentgyörgyre nem engedtek be, csak Udvarhelyre, Csíkszeredába és kisebb településekre, ahol a magyar kultúrigazgatók szeretettel fogadtak és támogattak.

Akik eszembe jutnak: a Telex, Polifon, Corax, Novax és persze a Fortuna Szép Attilával. Fantasztikus zenész volt, ő tanított gitározni. Szomorú, hogy már nincs köztünk. Aztán ott volt az Autostop MS, akik a mai napig is népszerűek. Örvendek, hogy feldolgozták két dalunkat, a Vásárhelyt és a Betonvilágot, és életben tartották őket.

– Jártatok-e román fesztiválokra?

– Igen, 1987-ben elmentünk Râmnicu Vâlceára, az akkori legnagyobb hazai rock-
fesztiválra, és ott megkaptuk a zsűri különdíját meg a közönségdíjat is. Pedig azt sem tudták, kik vagyunk.

– Hogy lett vége a Reflexnek?

– Úgy, hogy betiltottak. De már 1985-ben úgy tűnt, hogy feloszlik a csapat. Egyesek egyetemre mentek, mások külföldre költöztek. De aztán 1986 végén újraalakítottam a bandát. 1988-ban felléptünk egy szovátai fesztiválon, betettek elsőknek, nem szóltak a mikrofonok, mi meg beszóltunk a zsűrinek.

Utánunk jött a Polifon, minden dalukat nekünk dedikálták, erre őket is letiltották fél évre. 1989 novemberében már velük léptem fel. Írtam egy dalt az emigránsoknak Visszatérés címmel. Amikor felkonferáltam, rögtön lekapcsolták az áramot, és mindenkit hazaküldtek. Bevittek a szekura, ahol le kellett írjam, hogy miért írtam ezt a dalt. Utólag kiderült, hogy a megyei párttitkár fia szólt, hogy állítsák le a koncertet.

– A 90-es években miért nem alakult újra a Reflex?

– Nagyon szétszéledtünk a nagyvilágban. Nekem szerencsém volt, mert Veszprémbe kerültem, ahol nagyon hamar találtam társakat. Bekerültem a Grog zenekarba, ahol 12 évig együtt zenéltünk. Itt tanultam meg a helyes énektechnikát Ötvös Károly tanár úrnál, aki négy évig tanított énekelni. Neki köszönhetem, hogy a mai napig is énekelek. És persze a Grognak, akikkel többek közt tizenkét Deep Purple-számot kellett énekeljek, köztük a Child in Time-ot, mindennap.

– Hogy érzed magad a Metropolban?

– A Metropol indított el a rockzene útján. Amikor Vásárhelyen koncerezett, nekünk az volt az ünnep. A másik példaképem a Fortuna volt, akiknek a 70-es évek végén a Pionírházban volt klubjuk, én meg minden szombaton ott lógtam gyerekként a próbáikon. Őket is a Metropol és Boros Zoli karolta fel. Most pedig 2014 óta a Metropolban énekelek, ami hihetetlen öröm és megtiszteltetés számomra…

– Lesz-e folytatása a Reflex albumának?

– Igen, Valami vad címmel megjelenik egy EP három dalommal, aztán Budapesten a Bálnában koncertezünk november 20-án. (A járvány miatt elhalasztották a koncertet jövő áprilisra – szerk. megj. ) A Moiras kiadó várhatóan vinylen is kiadja a Reflex-dalokat, amivel egy régi álmunk válik valóra.

Zilahi Csaba
(Előzetes a 2022-ben megjelenő Erdélyi MagyaRock című kötetből)