Fotó: Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület
Újabb tizenkét ösztöndíjas csatlakozik a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület programjához, melyben már több mint 200 diák vesz részt – közölte a Krónikával a kolozsvári székhelyű nonprofit szervezet.
2023. október 20., 12:122023. október 20., 12:12
2023. október 20., 12:382023. október 20., 12:38
Amint közleményükben olvasható, most is olyan, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók pályázhattak, akik iskolai eredményeikkel bizonyították tehetségüket és szorgalmukat. A már felvett tizenkét új ösztöndíjas közül négy Kovászna, kettő-kettő Bihar, Brassó, Hargita, illetve egy-egy Kolozs és Máramaros megyei, hárman 7. osztályosok, négyen nyolcadikosok, öten 9. osztályosok. Az idei pályázók közül további 43 tanuló várja, hogy az ösztöndíj-programba bekerülhessen.
A támogatók száma jelenleg több mint 300. Vannak, akik csak résztámogatást tudnak vállalni, de van több olyan támogató is, aki egyszerre több ösztöndíjat biztosít. A tavalyi tanév során például újabb támogatók jelentkezésével az első kör után a második-, illetve harmadik körben további harminchat pályázót értesített az egyesület arról, hogy lehetősége nyílt az ösztöndíj folyósítására. Hogy ez most is lehetővé váljon, egész évben várják támogatási összegek felajánlását.
Az egyesület húszéves jubileumát ünneplő Tehetségnapon egykori és jelenlegi ösztöndíjasok találkoztak
Fotó: Bedő Aranka
Amint a közleményben rámutattak, a sikeres pályázattal elnyert ösztöndíj nem csupán egy tanévre érvényes, hanem legalább érettségiig, a támogató szándékától függően pedig akár az egyetemi tanulmányok végéig. Az egyesületnek a 2023/2024-as támogatási évben a tizenkét új ösztöndíjassal együtt közel 250 ösztöndíjasa van, működésének eddigi húsz esztendeje alatt pedig mintegy 1500 tanulót támogatott. Nagy részük általános- és középiskolás, de vannak közöttük olyan egyetemisták is, akiket már felsőfokú tanulmányaik előtt segítettek támogatóik.
Tehetségnappal és új pályázat kiírásával ünnepli húszéves tehetségmentő tevékenységét a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület május 20-án Kolozsváron – közölte az MTI-vel a civil szervezet.
Népviseletbe öltözött táncosok „pörgették-forgatták” Kolozsvár belvárosát az elmúlt napokban. A 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozón öt ország táncosai mutatták be hagyományaikat, bevonva a közönséget is a közös mulatságba.
Cáfolja Bogdan Ivan energiaügyi miniszter azokat a közösségi oldalakon terjedő álhíreket, amelyek szerint idegen érdekek állnak az Argeș megyei Vidraru-tó kiürítésének hátterében.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén.
Új turisztikai kínálat jelent meg térségünkben a külföldiek számára: családtörténeti túrákat szerveznek az egykoron innen elvándoroltak leszármazottainak, hogy lássák, hol és hogyan éltek az ősök.
A Mezőségen hozzák létre Románia első vasúti bicikliútvonalát (velorail), amely a fenntartható turizmus egyik új, izgalmas formáját hozza el a térségbe.
Megszökött szerda délután egy gyanúsított Bákó megyében, miközben mentőautóval szállították a Jilava börtönkórházba. A férfi az A7-es autópálya Nicolae Bălcescu felé tartó kijárata közelében kiugrott a mozgó járműből és elfutott.
A magyar napok nyitányaként idén augusztus 15–19. között szervezik meg a 27. Szent István-napi Nemzetközi Kisebbségi Néptánctalálkozót Kolozsváron. A rendezvényen Görögországtól Kárpátaljáig 17 együttes mutatja be tánchagyományait.
A világ több mint 470 000 rajongója vett részt négy napon át a kolozsvári Untold fesztivál jubileumi kiadásán, amelyet világpremierek, világsztár előadók és megható pillanatok jellemeztek – közölték hétfőn a szervezők.
Az idei év első hét hónapjában a rendőrség szervezett bűnözés elleni osztályának munkatársai 538 drogkereskedelem elleni akciót hajtottak végre, amelyek során közel két tonna kábítószert koboztak el – számolt be vasárnap a Román Rendőrség.
Románia a vízbe fulladás miatti elhalálozások terén pár éve élen állt az EU-n belül, és bár a legfrissebb adatok szerint már „csak” a 4. helyen szerepel, ez is azt jelenti, hogy az ország jóval az EU-átlag felett veszít embereket fulladás következtében.
szóljon hozzá!