Havi 300 lejes ösztöndíjat kaphatnak majd azok a diákok is, akiknek legalább 7-es az éves tanulmányi átlaguk

Havi 300 lejes ösztöndíjat kaphatnak majd azok a diákok is, akiknek legalább 7-es az éves tanulmányi átlaguk

Módosítják az iskolai ösztöndíjak rendszerét – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján az oktatási miniszter.

2024. január 24., szerda

Alkotmánybíróságon támadta meg az ombudsman az érdemösztöndíjakra vonatkozó törvényt, mivel az nem az érdemeket veszi figyelembe

Alkotmánybírósághoz fordult az ombudsman az oktatási törvény azon cikkelye miatt, amely kimondja, hogy az érdemösztöndíjakat minden osztályban a diákok legalább 30 százalékának kell odaítélni.

Alkotmánybíróságon támadta meg az ombudsman az érdemösztöndíjakra vonatkozó törvényt, mivel az nem az érdemeket veszi figyelembe
2023. november 14., kedd

A hét folyamán megkaphatják a diákok a szeptemberi és az októberi iskolai ösztöndíjaikat

Az oktatási minisztérium kedd este bejelentette, hogy utalták a megyei tanfelügyelőségeknek a szeptemberi és az októberi iskolai ösztöndíjakhoz szükséges pénzt.

A hét folyamán megkaphatják a diákok a szeptemberi és az októberi iskolai ösztöndíjaikat
2023. november 08., szerda

Megéri tanulni: börtönben is jár az érdemösztöndíj a módosítások nyomán

Ebben a tanévben nemcsak az 5-ös alatti átlaggal rendelkező diákok tucatjai kapnak érdemi ösztöndíjat, hanem több elítélt is.

Megéri tanulni: börtönben is jár az érdemösztöndíj a módosítások nyomán
2023. november 02., csütörtök

Közel 8500 diák kap érdemösztöndíjat 5-ös alatti átlaggal, a kormány küszöb bevezetését fontolgatja

Közel 8500 olyan diák kap érdemi ösztöndíjat, akiknek az átlaga nem éri el az átmenő 5-öst, közülük pedig majdnem 2500-nak még 4-esnél is alacsonyabb az átlaga – derül ki az oktatási minisztérium jelentéséből.

Közel 8500 diák kap érdemösztöndíjat 5-ös alatti átlaggal, a kormány küszöb bevezetését fontolgatja
2023. október 27., péntek

Agrárfelsőoktatásban tanuló partiumi diákok számára hirdet ösztöndíjat a falugazdász hálózat

A Kolozsváron, Nagyváradon és Temesváron mezőgazdasági szakon tanuló legjobb három partiumi diák számára hirdet havi 30 ezer forintos ösztöndíjat a Partiumi Falugazdász Hálózat.

Agrárfelsőoktatásban tanuló partiumi diákok számára hirdet ösztöndíjat a falugazdász hálózat
2023. október 26., csütörtök

Kiküszöbölnék az anomáliákat, miután kiderült, 1,59-es átlaggal is lehet érdemösztöndíjat kapni

Kategóriákra lebontott kimutatást kér az ösztöndíjakról hétfőre a tanfelügyelőségektől az oktatási minisztérium – közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökséggel Florian Lixandru tanügyi államtitkár.

Kiküszöbölnék az anomáliákat, miután kiderült, 1,59-es átlaggal is lehet érdemösztöndíjat kapni
2023. október 25., szerda

Már 1,59-es tanulmányi átlaggal is lehet érdemösztöndíjat kapni a törvénymódosítás nyomán

Szeben megyében már 1,59-es tanulmányi átlaggal rendelkező diák is érdemösztöndíjban részesülhet, miután a 2023–2024-es tanévtől módosult az ösztöndíjak odaítélésének módszertana.

Már 1,59-es tanulmányi átlaggal is lehet érdemösztöndíjat kapni a törvénymódosítás nyomán
2023. október 20., péntek

Új diákok a Nyilas Misi ösztöndíj-programban, bárki támogathatja a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat

Újabb tizenkét ösztöndíjas csatlakozik a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület programjához, melyben már több mint 200 diák vesz részt – közölte a Krónikával a kolozsvári székhelyű nonprofit szervezet.

Új diákok a Nyilas Misi ösztöndíj-programban, bárki támogathatja a hátrányos helyzetű, tehetséges tanulókat
2023. szeptember 18., hétfő

Nőttek az iskolai ösztöndíjak: az érdemjuttatás 450 lej, a kiválósági juttatás elérheti a 3000 lejt

Átalakította az oktatási minisztérium a közoktatásban részt vevő diákok számára kiírt ösztöndíjrendszert. Ezek szerint a 2023-2024-es tanévtől 6 különböző ösztöndíjban részesülhetnek a diákok.

Nőttek az iskolai ösztöndíjak: az érdemjuttatás 450 lej, a kiválósági juttatás elérheti a 3000 lejt
2023. szeptember 12., kedd

Elkészült az iskolai ösztöndíjak odaítélésének módszertana

Elküldte az oktatási minisztérium a Hivatalos Közlönynek megjelentetésre az iskolai ösztöndíjak megítélésének keretmódszertanát, mely kissé változott a tanév kezdete előtt közölt tervekhez képest.

Elkészült az iskolai ösztöndíjak odaítélésének módszertana
2023. szeptember 07., csütörtök

Kicsapás, ösztöndíjak, diákkártya: újdonságokat is hoz a hétfőn kezdődő tanév

Néhány újdonságot is tartogat a gyerekek, szülők, pedagógusok számára a szeptember 11-én, hétfőn rajtoló új tanév.

Kicsapás, ösztöndíjak, diákkártya: újdonságokat is hoz a hétfőn kezdődő tanév
2023. augusztus 28., hétfő

Az új tanévben már nem a tanulmányi átlag alapján biztosítaná az iskolai ösztöndíjakat az oktatási tárca

Eltörölné az oktatási minisztérium azt a gyakorlatot, hogy az iskolai ösztöndíjak esetében a tanulmányi átlag határozza meg, ki jogosult a támogatásra.

Az új tanévben már nem a tanulmányi átlag alapján biztosítaná az iskolai ösztöndíjakat az oktatási tárca
2023. február 27., hétfő

Emelik az iskolai ösztöndíjakat, az egyes szakokhoz igazítják az érettségi vizsgát

Az új tanügyi törvény tervezete az elvégzett szakhoz igazodó érettségi vizsgát vezetne be, ugyanakkor kiegészítő vizsgát tenne kötelezővé, amely a vizsgázók alapismereteit mérné fel a szaktól eltérő területen – jelentette be a román oktatási miniszter.

Emelik az iskolai ösztöndíjakat, az egyes szakokhoz igazítják az érettségi vizsgát
2023. február 05., vasárnap

Bírságot fizettetnének az iskolaigazgatókkal, ha a diákok az ő hibájukból nem kapják meg az ösztöndíjat

Bírság fizetésére kötelezné az iskolaigazgatókat az új oktatási törvény tervezetének Ligia Deca miniszter által átdolgozott változata – értesült az EduPedu.ro oktatási szakportál.

Bírságot fizettetnének az iskolaigazgatókkal, ha a diákok az ő hibájukból nem kapják meg az ösztöndíjat
2022. október 12., szerda

Újabb tanulókat karolt fel a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, várják a további felajánlásokat

Újabb harminc, jó tanulmányi eredményekkel rendelkező romániai magyar tanuló részesül a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület programjának keretében kiosztott ösztöndíjban. 

Újabb tanulókat karolt fel a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület, várják a további felajánlásokat
2022. szeptember 28., szerda

„A magyar jövőt választó” diákok kapták meg a Rákóczi Szövetség ösztöndíját Kisperegen és Pécskán

A magyarságot csak magyar nyelven lehet megőrizni, amihez magyar iskolákra van szükség – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára az Arad megyei Kisperegen és Pécskán szerdán. 

„A magyar jövőt választó” diákok kapták meg a Rákóczi Szövetség ösztöndíját Kisperegen és Pécskán
2022. szeptember 14., szerda

Cîmpeanu állítja, nem szűnt meg egyetlen ösztöndíj sem, de a rendelete ellentmond neki

Álhírnek nevezte a román oktatási miniszter azokat a sajtóban megjelent híradásokat, miszerint ösztöndíjakat szüntetett meg a szaktárca. A minisztérium több oldalról bírált rendelete azonban éppen erről árulkodik.

Cîmpeanu állítja, nem szűnt meg egyetlen ösztöndíj sem, de a rendelete ellentmond neki
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM