Fotó: Rompres
2007. március 16., 00:002007. március 16., 00:00
Angelina Jolie Maddox nevű 5 éves,kambodzsai származású adoptált kisfiávalcsütörtökön reggel érkezett a dél-vietnamiTam Binh-árvaházba, ahol népviseletbe öltözöttgyermekek fogadták őket virággal és énekszóval.A filmsztár fekete ruhát viselt, a helyszíntellepő rengeteg fotóriportert pedig testőrök hadapróbálta távol tartani a pártól. Asztár csak a saját nevében adta be azörökbefogadási kérelmet, mert élettársával,Brad Pitt hollywoodi filmsztárral nem házasságbanélnek. Pax Thien a harmadik gyerek, akit Angelina Jolieadoptált. A 2002-ben örökbe fogadott Maddox utánZahara, a kétéves etiópiai kislánykövetkezett 2005-ben, tavaly májusban pedig megszületetta pár első saját gyermeke, a Shiloh nevű kislány.
Nguyen Van Trung, az árvaházigazgatója elmondta: a hároméves árva fiú„reggel hatkor ébredt, mint minden társa. Felvette újruháját, és nagyon izgatott volt.” Trungszerint a fiúcska félénk volt, mikor találkozotta nevelőanya-jelölttel, de „úgy tűnik, ő nagyon jóltud bánni a gyerekekkel.” Angelina Jolie, Maddox és akis Pax Thien a személyzet és a gyerekek tapsviharaközepette hagyta el az árvaházat. A kisfiúarcát esernyővel takarták el a fotósok elől.Sötétített üvegű kisbusz a fővárosbavitte őket az igazságügyi minisztériumhoz. IttJolie az adoptálási eljárászáróakkordjaként rövid ünnepségenvett részt, és hivatalosan magához vette agyereket.
„Nem tettek vele kivételt,ugyanazon az eljáráson esett át, mint minden másamerikai szülő, azzal a kivétellel, hogy közbenvégig paparazzók ostromolták” – mondtaTrevor Neilson, a filmsztár nemzetközi ügyekkelfoglalkozó tanácsadója.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.
Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.