Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Reprodukciós válság fenyegetheti az emberiséget a spermiumszám csökkenése miatt: a globális adatok alapján a férfiak spermakoncentrációja megfeleződött az elmúlt negyven évben, és a tendencia egyre gyorsul – írta egy tanulmányra hivatkozva a The Guardian című brit napilap weboldalán kedden.
2022. november 16., 20:162022. november 16., 20:16
A Human Reproduction Update című szaklapban megjelent, 153 férfi adatain alapuló tanulmány szerint az átlagos spermakoncentráció 101,1 millió/milliliterről 49,0 millió/milliliterre csökkent 1973 és 2018 között, ami 51,6 százalékos esés. A teljes spermiumszámban 62,3 százalékos csökkenést figyeltek meg.
A kutatók 2017-ben már beszámoltak arról, hogy a spermakoncentráció kevesebb mint a felére csökkent az elmúlt negyven évben. Ugyanakkor akkoriban csak Európából, Észak-Amerikából és Ausztráliából voltak adataik. A legfrissebb tanulmány már több mint 53 országra terjedt ki, így az ondófolyadék koncentrációjának esését már Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában, illetve Ázsiában is megerősítették.
Emellett a csökkenés üteme egyre gyorsabb:
Hagai Levine, a Jeruzsálemi Héber Egyetem munkatársai által jegyzett tanulmány vezető szerzője számára mindez azt jelenti, hogy cselekedni kell, mielőtt túl késő lenne.
Bár a kutatók számos faktort – kort, a mintában szereplő férfiak legutóbbi ejakulációja óta eltelt időt, terméketlenséget – figyelembe vettek vagy kizártak, a tanulmánynak vannak korlátai. Ezek egyike, hogy a szerzők nem foglalkoztak az ondó minőségének egyéb markereivel.
Allan Pacey, a Sheffield Egyetem andrológia professzora elismerően nyilatkozott az elemzésről, de kétkedve fogadta azt a megállapítást, hogy a spermakoncentráció drasztikusan csökken. Szerinte az adatok ilyen mérvű eltérésének oka a mérés pontosságának növekedésében keresendő.
Levine hangsúlyozta, ennek ellentmond az a tény, hogy az elmúlt években még szembeötlőbbé vált az esés.
Richard Sharpe, az Edinburgh Egyetem férfi reproduktivitással foglalkozó szakértője aláhúzta: ezek az adatok azt jelentik, hogy a férfiak oldaláról is hosszabb időbe telik, míg megfogan egy gyermek, miközben a női gyermekvállalás kitolódott harminc-negyvenéves korra, amikor a női termékenység már amúgy is alacsonyabb. Megjegyezte: ez azonban nem kizárólag a gyermekáldásra váró párok problémája, hanem a társadalomé is, hiszen a következő évtizedekben kevesebb fiatal kerül ki a munkaerőpiacra, és próbálja meg eltartani az idősebbek egyre nagyobb tömegét.
Úgy tűnik, a kiberbűnözők számára semmi sem szent: meghekkelték egy Suceava megyei kolostor Facebook-oldalát, ahová felnőtteknek szóló filmeket töltöttek fel az imádságok közé és helyére.
Több mint százezren látogatták meg egy év alatt a Hunyad megyei Bánpatakon kialakított Zoé kertjét. A labirintusokkal és szökőkutakkal övezett, Giardini di Zoe elnevezésű tájkertet egy olasz üzletember álmodta meg.
Egyedi élményt szeretne kínálni a gasztronómia és univerzum szerelmeseinek Rasmus Munk dán séf, aki Michelin-csillagos éttermét egy-egy estére az űrbe kívánja „költöztetni”.
Nagy melegben a legtöbben szívesen töltik az idejüket strandon, vízparton. Azért, hogy a pihenés, kikapcsolódás gondtalan legyen, ne történjen bűncselekmény, baleset, érdemes megfogadni a rendőrség tanácsait.
Gyönyörűen virágzik a Radnai-havasokban a védett erdélyi havasszépe (Rhododendron myrtifolium).
Hogyan nézne ki Kolozsvár központja, ha kizárólag gyalogosok vennék birtokba? Ezt a nem mindennapi kísérletet tükrözik Aaron Roberts brit fotós alkotásai.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) közlése szerint szerdán és csütörtökön ismét szaharai port tartalmazó légtömeg érkezik meg Romániába.
Illegális állatszállítmányt találtak a magyarországi pénzügyőrök az M44-es autóúton: sertéspestis miatt karantén alá vont területről szállított harminc állatot egy furgonba zsúfolva egy román férfi.
Rekordszámú turista tölti az ortodox pünkösd alatti minivakációját a román tengerparton: becslések szerint 100 ezren érkeztek, így eddig ez volt a szezon legforgalmasabb hétvégéje.
Cápatámadásban halt meg vasárnap Hawaiin Tamayo Perry szörfoktató, vízimentő, aki A Karib-tenger kalózai és a Hawaii Five-0 című produkciókban is szerepelt – számolt be róla a BBC News hétfőn.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)