Fotó: A szerző felvétele
„Amióta a halál béjött, az élet nem biztos” – foglalja össze élete bölcseletét Tankó Jenõ, az egyik utolsó háromszéki bicskakészítõ. Amíg azonban egészséges, hasznosan szeretné eltölteni idejét, ezért állt rá a bicskakészítésre. A 75 éves öregember élete jelentõs hányadát vonaton töltötte. 1957-tõl vezette a Kommandó környéki keskeny vágányú vasút gõzmozdonyait. 1960-ban ideiglenesen küldték Kovásznára, aztán ottragadt. Az elsõ bicskát 1946-ban lakatosinasként készítette. Megtetszett a foglalatosság, ha ideje engedte, és ha volt alapanyag, mozdonyvezetõként is odaállt a satu és a köszörû mellé. „Örökké bánom, hogy nem számoltam, hányat készítettem” – jegyzi meg. Ezres nagyságrendûre teszi a keze alól kikerült vágószerszámok számát. Mostanában hetente négy-öt példányra futja. Lehetne több is, de a bicskanyélhez szarvasagancs kell, az pedig nincsen korlátlan mennyiségben. No meg csak délelõtt szeret dolgozni. Délután, amikor a nap rásüt az udvar végi kis mûhelyre, bent elviselhetetlen lesz a hõség. Akkor már a szoba hûvösén érdemes tévét nézni, újságot olvasni. A kovásznai vasúti állomás környéki házsor – ahol otthont teremtett magának – annak idején munkásszállásnak épült. A lakások egyetlen szobából, kis elõszobából állnak.
Újrahasznosított alkatrészek
A mûhelyként szolgáló deszkabódé sem nagyobb három négyzetméteresnél. Szerszám sincsen sok benne. A bicskakészítéshez mindössze egy üllõül szolgáló vasdarab, hidegvágó, kalapács, fûrész, satu, köszörû és fúrógép kell. No meg alapanyag. Megtudjuk, a bicska éle és rugója a környék keretfûrészeinek az elkopott vagy eltörött fûrészlapjaiból készül. „Ez jól tartja az élét, csak hamar megmattul” – magyarázza a mester, aki szerint rendszeresen kell szalonnázni az általa készített bicskákkal, hogy az él ne rozsdázzon. Próbálkozott inoxéllel is, de nem vált be a kísérlet. A hidegvágó, mellyel a fûrészlapot a kívánt formákra szabja, korábban esztergakés volt, és vésõhöz hasonlít. Ezzel azonban csak hozzávetõleges formákat lehet kialakítani. A felületek lefinomítása, az acéldarab megélezése a köszörû mellett történik, minden szemmértékre. Sablont a mester nem használ, a colstok is csak ritkán kerül le a polcról. Hosszú élû bicskát nem készít, a „policok” egyszer megszólították, és elmagyarázták, hogy az már vágófegyvernek számítana. Az él és a rugó két pléhlap közé kerül, nyitszegek rögzítik. Innentõl már csak arra kell figyelni, hogy a szerszámnak jó fogása legyen. Ezt biztosítja a nyél csontborítása. „A villanyszerelõk által használt textolittal is dolgoztam, de mindenkinek agancsnyelû bicska kell” – magyarázza a mester. A szarvasagancsot a pásztorok hozzák; általában bicskával kell fizetni érte. Azok az agancsok kerülnek a mester asztalára, amelyeknek nem találták meg a párját.
„Ebbõl öt bicska jön ki” – mutatja az aznap kapott mintegy kétaraszos agancsot, és neki is lát a fûrészelésnek. Az elágazások, vagy azok a részek, amelyeket az erdõn rágcsálók kezdtek ki, nem hasznosíthatók.
Székely bicska román zsebben
Zabolán és Gelencén is élt egy-egy bicskakészítõ, de meghaltak már – tudjuk meg a mestertõl, õ az utolsó a környéken. Tankó Jenõt sem az üzlet motiválja. Soha nem árulta a bicskáit, mindig házhoz jöttek a megrendelõk. „Fõleg az erdei munkások és a pásztorok” – írja le a vásárlókat a mester. És mivel a pásztorkodással elsõsorban románok foglalkoznak a vidéken, a székely bicska többnyire a román pásztorok barna posztónadrágjának a zsebébe kerül. Azért kell kis vaskarikát is tenni a nyelére, hogy tudják az övükhöz láncolni vagy kötni a szerszámot. A bicska ugyanis könnyen kicsúszik a zsebbõl. Volt azonban példa arra is, hogy magyarországi turisták látogatták meg. „A saját bicskámat is oda kellett adnom” – idézi fel a történetet. Mosoly még a derûs emlékek megemlítésekor sem jelenik meg a mester szigorú arcán. Megjegyzi, 15 éve özvegyült meg, azóta egyedül tengeti napjait. Tankó Jenõ már csak arra vágyik, hogy egészséges maradjon, és sok bicskát készíthessen.
Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.
Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.
Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.
Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.