Sorban állnak a belépőkért a bulizni vágyó fiatalok
Fotó: Vibe
Kezdetét vette szerdán, a nulladik nappal Erdély legnagyobb magyar fesztiválja, a Vibe, ugyanakkor a szervezők és a rendezvényt befogadó házigazdák csütörtökön, az első hivatalos fesztiválnapon megtartották hagyományos sajtótájékoztatójukat.
2023. július 06., 16:402023. július 06., 16:40
2023. július 06., 16:502023. július 06., 16:50
A szervezők magasra tették a lécet: idén százezer résztvevőre számítanak, ami a jegyértékesítések eredményei alapján szerintük nagy valószínűséggel meg is lesz, ezzel pedig a Vibe besorol az európai nagyfesztiválok kategóriájába. Rés Konrád-Gergely fesztiváligazgató az idei kiadás legnagyobb fejleményeként kiemelte: kétszeresére nőttek, ami mind a fellépők és a résztvevők számában, mind helyszínileg, illetve az infrastruktúrában visszaköszön.
A növekedés szemmel látható nagyságrendjét emelte ki Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke is, aki szerint Erdély legfontosabb fesztiválja lett a Vibe. Úgy vélte, fontos pillanat ez Maros megye és Marosvásárhely életében, hiszen a régió megmutathajta kulturális és turisztikai értékeit a környező településekről, megyékből, sőt országokból érkezőknek.
Fotó: Haáz Vince
Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere szerint a fesztivál a legjobb helyen van Marosvásárhelyen. „A város Erdély szíve, nemcsak elhelyezkedése miatt, hanem logisztikai értelemben is – hajón kívül gyakorlatilag bármivel könnyedén meg lehet közelíteni. A Vibe megtestesíti azt, amire Marosvásárhely is aspirál, éspedig hogy igazi vibráló város legyen a gazdasági és a kulturális élet területén is” – hangoztatta az elöljáró.
Fotó: Haáz Vince
Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere három előnyt emelt ki, ami a fesztivál létjogosultságát támasztja alá. Egyrészt fontos, hogy a fiatalok itthon fesztiváloznak, közösséget építenek, baráti kapcsolatokat alakítanak ki, másrészt szellemi táplálékot is kapnak. A fesztivál harmadik legfontosabb előnye szerinte anyagiakban mérhető: egyes üzletek annyit árulnak néhány nap alatt, mint máskor egy egész hónapban. Ez a pénz jelentősen hozzájárul Marosszentgyörgy gazdaságához. A polgármester biztosította a fiatalokat, azt szeretné, hogy tizenöt év múlva is itt szervezzék meg a Vibe Fesztivált.
Szervezők és elöljárók méltatták a Maros-parti fesztivált
Fotó: Haáz Vince
A diákszövetségek nevében Andacs Zsolt Levente, az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) elnöke és Hatos Attila, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) elnöke egyaránt kiemelte, hogy mindkét szervezet a kezdetek óta megkerülhetetlen szerepet vállal a szervezésben. Legfőbb üzenetük: megéri itthon maradni, itthon tanulni, ehhez pedig a VIBE, elsősorban a KOLI révén biztosítja a platformot, miközben tapasztalatcserére ad lehetőséget. Leszögezték: ha rajtuk múlik, tizenöt év múlva is lesz VIBE Fesztivál.
Már csak két nap van hátra, és elstartol Erdély legnagyobb magyar fesztiválja, a Vibe, a megabuli részvevőinek pedig nem árt tisztában lenniük néhány fontos információval, mielőtt a helyszínre érkeznek.
Toronykoncertet tartanak a Kolozs megyei település református templomában a kolozsvári filharmónia rézfúvós zenészei május 19-én 18 órától – közölte a közösségi oldalon az Ajtoni Református Egyházközség.
Csatornába esett rókakölyköt mentettek meg és engedtek vissza az erdőbe a Kolozs megyei katasztrófavédelem szakemberei szerdán este.
Egy szupermasszív fekete lyukhoz vezető repülést szimulált a NASA szuperszámítógépe. A felvételen a kamera megközelíti, rövid ideig kering, majd átlépi egy hatalmas fekete lyuk eseményhorizontját.
Több mint 3300 magyar egyetemi hallgató vesz részt Kolozsváron a szerdán kezdődött, 29. KMDSZ Diáknapokon – közölte a diákszövetség.
Alighanem az életével játszott az a csiga, amelyik a magyarfenesi gólyafészekben rámászott a negyedik fiókájának a kiköltésével elfoglalt tojó, Leske hátára. A bizarr jelenet hétfőn hajnalban történt, és a fészekre szerelt webkamera örökítette meg.
Megesik, hogy nyest, macska, vagy éppen kígyó bizonyul egy gépkocsi „hívatlan vendégének”, az állatok bizony kárt is okozhatnak az autóban – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Malajzia azt tervezi, hogy „orángutándiplomáciát” vezet be, vagyis a pálmaolajat importáló országoknak kereskedelmi ajándékként kínálna fel főemlősöket, hogy eloszlassák a környezeti hatásokkal kapcsolatos aggodalmakat.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
szóljon hozzá!