Romániai romáknál találtak szőke kislányt Dublinban

Szőke, hat-hét éves kislányt találtak Írországban egy romániai roma családnál, írta a brit sajtó.

Kiss Judit

2013. október 23., 18:412013. október 23., 18:41

A dublini hatóságokat azért értesítették, mert a szőke, kék szemű kislányt több ízben látták a roma családdal együtt. A házaspár, aki több gyereket nevel, úgy nyilatkozott, a szőke kislány sajátjuk, és a dublini Coombe kórházban született 2006-ban, az intézmény nyilvántartásában azonban nem találtak erre vonatkozó bizonyítékot. A hatóságok elvették a roma családtól a kislányt és szociális gondozásban marad mindaddig, amíg nem tisztázódik a helyzete. A romániai roma házaspár már több éve él Dublinban.

Az eset azért is keltette fel a sajtó figyelmét, mert nemrég a közép-görögországi Falsala közelében bukkantak a hatóságok egy szőke kislányra egy cigánytáborban. Az illetékesek a DNS-minták összevetésével szinte azonnal kizárták, hogy Maria rokonságban állna a szóban forgó a párral, amellyel a táborban együtt élt. A 39 éves férfi és a 40 éves nő ellentmondásba keveredett azzal kapcsolatban, hogy mikor és miként került hozzájuk a gyermek. Egyikük azt állította, hogy egy plédbe burkolva találták, a másik pedig azt vallotta, hogy ismeretlen személyek adták nekik a gyermeket. Ügyvédjük szerint a kis Maria Görögországban született egy külföldi édesanya gyermekeként, és a roma házaspár törvénytelenül adoptálta őt.

A görögországi roma táborban talált kislány esete a gyanú szerint nem egyedülálló. Görögország a földrajzi adottságai és könnyen kijátszható anyakönyvezési előírásai miatt a gyerekkereskedők paradicsomának számít. A Maria névre hallgató kislány a vonásai alapján Észak- vagy Kelet-Európából származhat a görög hatóságok szerint. Most nagyjából tíz család – köztük amerikai, kanadai, lengyel és francia – reménykedhet abban, hogy talán megkerült az elveszettnek hitt gyereke, a kislányról jelenleg gondoskodó, A Gyermek Mosolya elnevezésű alapítvány szóvivője szerint ugyanis körülbelül ennyien jöhetnek szóba Maria azonosításánál. Ehhez a görög rendőrség nemzetközi segítséget is kért.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa
2025. július 22., kedd

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja
2025. július 19., szombat

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját

Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját
2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen