Otthoni megelőzés, közösségi élmény kattintásra

A helyes kézmosás elengedhetetlen a koronavírussal szembeni védekezésben, ugyanakkor a gyakran megérintett felületek, valamint a gyermekek által használt játékok, eszközök napi fertőtlenítő tisztítása is javasolt. Az óvintézkedéseket betartó, otthon maradó emberek koncerteket, főzőműsort is követhetnek élőben a közösségi oldalakon.

Bede Laura

2020. március 19., 15:282020. március 19., 15:28

Maradjon otthon, és mosson rendszeresen kezet! – kérik az új koronavírus-járvány terjedésének megelőzése érdekében szinte naponta a rendvédelmi szervek, egészségügyben dolgozók, közéleti személyiségek. A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) honlapján arra hívják fel a figyelmet, hogy mindenki mosson kezet legalább 20 másodpercig szappannal és folyóvízzel, vagy tisztítsa meg kezét alkoholos kézfertőtlenítővel. Mindezt tegye hazaérkezés után, ételkészítés előtt és közben, étkezés előtt, vécéhasználatot követően, tüsszentés, köhögés, orrfújás után, beteggel érintkezés előtt és után, állatokkal vagy állatok ürülékével való érintkezés után. Rámutatnak, szemhez, szájhoz, archoz ne nyúljon senki, illetve csak kézmosást követően.

Az óvintézkedések között szerepel a rendszeres szellőztetés, a gyakran megérintett felületek rutinszerű tisztítása (például: asztalok, ajtókilincsek, villanykapcsolók, fogantyúk, íróasztalok, vécék, csapok, mosogatók és mobiltelefonok), valamint a gyermekek által használt játékok, eszközök napi fertőtlenítő tisztítása is javasolt.

Ugyanakkor hasznos és naprakész információk találhatók a magyar irányítású erdélyi önkormányzatok intézkedéseiről, a megelőzéshez szükséges lépésekről és teendőkről az RMDSZ által létrehozott tájékoztató honlapon. A Korona.rmdsz.ro oldalon többek között a koronavírus-fertőzés tüneteit ismertetik, az idős embereknek védekezési javaslatokat fogalmaznak meg, karantén esetére online programokat ajánlanak, a külföldről érkezett román állampolgárok pedig megnézhetik, hogy milyen hatósági előírásokat kell betartaniuk.

Nemzetközi összefogás
a kórokozó kutatásában

Míg az állampolgárok az óvintézkedések betartásával próbálják megelőzni a járvány terjedését, a szakemberek a vakcina előállításán dolgoznak. Müller Cecília országos tisztifőorvos kedden Budapesten, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy

az NNK nemzetbiztonsági laboratóriumában sikeresen izolálták a koronavírust Magyarországon először.

Kiss Zoltán virológus telefonon nyilatkozva az eljárásról elmondta, több mint egy hétig kellett várniuk arra, hogy a speciális sejtkultúrába helyezett vírus szaporodni kezdjen. Az eljárásban segítségükre voltak német kollégáik, akiknek Európában az elsők között sikerült izolálniuk a vírust, valamint azok az olasz szakemberek is, akik megosztották a szükséges „laboratóriumi trükköket” a magyarokkal. A virológus szerint

nagy a nemzetközi összefogás a kórokozó kutatásában, a szakemberek megosztják egymással tapasztalataikat, és összehangolják eredményeiket.

A vírus kutatása során megszerzett ismeretanyagokat egy nemzetközi adatbázisba is feltöltik – fűzte hozzá a szakember. Hangsúlyozta, a tapasztalatok megosztása, illetve az így nyert szélesebb kép fontos a vírus teszteléséhez – ami az izoláció után elkezdődhet –, végül pedig a vakcina gyártásához.

Az amerikai Seattle városában hétfőn már megkezdték az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett első vakcina tesztelését

– jelentette be az amerikai Egészségügyi Intézetek Központja (NIH). Közleményében a szervezet tudatta: a klinikai teszteket 45 önkéntes jelentkezőn kezdték meg. Valamennyien 18 és 55 év közötti felnőttek, akik jó egészségnek örvendenek. A kísérletek körülbelül hat hétig tartanak.

Oroszországban szintén a hét elején állatkísérletbe kezdtek több vakcina-prototípussal. A novoszibirszki székhelyű állami virológiai és biotechnológiai Vektor Intézet júniusban fog bemutatni egy vagy két olyan készítményt, amely a tesztelés során a legjobb eredményeket mutatta.

Percek alatt lehet adományozni

Néhány napja közösségi finanszírozási kampány indult, amivel a United Nations Foundation az Egészségügyi Világszervezet (WHO) járványellenes intézkedéseit segíti. A kampányt a Facebook is támogatja, a közösségi oldal a hírfolyam tetején felbukkanó üzenetben tájékoztatja arról a felhasználókat, hogy a platformon keresztül mindössze pár kattintással

maguk is adományozhatnak pénzt, amit a WHO többek közt betegek ellátására, a vírus terjedésének nyomon követésére, illetve a vakcina kifejlesztésének finanszírozására használ.

Az adománygyűjtés során 10 millió dollárt szeretnének összeszedni, ha a kitűzött összeg összejön, a Facebook ehhez hozzátesz még 10 millió dollárt.

Ugyanakkor összefogásra szólít fel Mága Zoltán hegedűművész, hogy a koronavírus-járvány miatt segítséget nyújtsanak a hátrányos helyzetben, főként falvakban élő gyermekeknek és időseknek. A művész közösségi oldalán olvasható felhívás szerint akár adakozással, gyűjtéssel vagy egy bevásárlással, odafigyeléssel, törődéssel is lehet segíteni a rászorulókat. Mága Zoltán száz táblagépet (tabletet) adományoz hátrányos helyzetű gyerekeknek, hogy az új oktatási helyzetben is tudjanak tanulni.

Múlt héten több millió dollárt adományoztak olasz cégek, köztük neves divatházak és futballklubok, valamint Ferenc pápa az Olaszországot sújtó koronavírus-járvány feltartóztatására.

A Bennetton-család, amely vagyonát a ruhaiparban alapozta meg, de ma már repülőtereket és autópályákat is működtet, hárommillió eurót ajánlott fel. Giorgio Armani olasz divattervező 1,25 millió eurót adományozott négy olasz kórháznak és az olasz polgári védelemnek a koronavírus elleni harc segítésére.

Marco Bizzari, a Gucci cég vezérigazgatója személyesen százezer eurót ajánlott fel, a Dolce & Gabbana és a Bulgari cégek nem hozták nyilvánosságra az összeget, de bejelentették, hogy a koronavírus kutatására adományoznak jelentős összeget. Chiara Ferragni divatblogger és férje százezer eurót ajánlott fel, és elindított egy négymillió eurós adománygyűjtő kampányt a milánói San Raffaele-kórház megsegítésre. Három nap alatt 3,7 millió eurót gyűjtöttek össze. Az AC Milan futballklub 250 ezer euróval támogatja a mentőszolgálatok munkáját, játékosai és igazgatói egynapnyi fizetésüket ajánlották fel a járvány feltartóztatására tett erőfeszítések finanszírozására. Az Inter futballklub és kínai tulajdonosa, a Sunning International 300 ezer eurót adományoz orvosi maszkok és az egészségügyi ellátáshoz szükséges eszközök vásárlására a polgári védelemnek. Ferenc pápa százezer eurót adományozott a katolikus Caritas olaszországi ágának, amely a szegényeket és az hajléktalanokat segíti a járványban.

Online koncertek, karanténkonyha

Az óvintézkedéseket betartó, önként házi karanténba vonult közéleti személyiség a világhálón keresztül próbálják tartani a kapcsolatot követőikkel, rajongóikkal. John Legend színész-zongorista például kedden este élő koncertet adott a közösségi médiában, követve a Coldplay példáját.

A Coldplay frontembere, Chris Martin hétfőn este félórás élő koncertet közvetített az együttes Instagram-oldalán.

Mint Martin a Twitteren előzőleg írta: reméli, hogy rajongói és családjaik is jól vannak, de ha bárki csevegni szeretne, vagy csak egy kis zenét hallgatni, ezt megteheti a Coldplay Instagarmján. Közben a Golden Globe- és Grammy-díjas színész-zongorista, John Legend is a közösségi médián keresztül üzent követőinek. Dicsérte barátja, Martin ötletét, és jelezte, hogy maga is követi a példát. A sztár azt is kérte rajongóitól, hogy tudassák vele, kinek adja tovább a stafétát a művészek közül.

A hétvégén Karanténkonyha címmel indított élő műsort Beverly Hillsből Instagram-oldalán Massimo Bottura olasz sztárséf. „Vigyázzatok magatokra! Mossatok kezet, mindig mossatok kezet!” – üzente közönségének a Kitchen Quarantine első élő közvetítése után Bottura, akinek éttermei a világ legjobbjai között szerepelnek.

A The Hollywood Reporter cikke szerint Bottura már számos karitatív akcióval hívta fel magára a figyelmet. 2012-ben, a tragikus olaszországi földrengés után segített megszervezni, hogy a romba dőlt térségből a világ séfjei felvásárolják a sajtokat, és így ne vesszenek kárba. Bottura az éhezés felszámolásán is dolgozik Robert De Niróval együttműködve. A sztárséf legismertebb étterme a modenai Osteria Francescana, de két Gucci Osterias étterme is van, az eredeti Firenzében és egy új Beverly Hillsben. Bottura szombaton indította el Karanténkonyha sorozatát, amelyet minden este – helyi idő szerint 21 órakor – közvetít Instagramján. A séf élőben főz egy komplett vacsorát azokból a dolgokból, amelyek a hűtőjében vannak.

Gyógyuló és fertőzött hírességek

A sztárvilágban szintén örvendetes, hogy Tom Hanks és Rita Wilson amerikai színész házaspár elhagyhatta az ausztrál kórházat, ahol koronavírus-fertőzéssel kezelték őket. A BBC hírportáljának keddi beszámolója szerint a pár jelenleg queenslandi bérelt lakásában tölti önkéntes karanténját. A 63 éves Oscar-díjas színész múlt csütörtökön az Instagramon jelentette be, hogy megfertőzte az új koronavírus, majd felesége is beteg lett. Azért voltak Gold Coast városban, mert Hanks Elvis Presley-ről forgatott filmet, a munka azóta szünetel. „Kicsit fáradtak, náthásak voltunk, és fájtak a végtagjaink. Ritát néha rázta a hideg, enyhe láza is volt” – írta egyik bejegyzésében. Nem Hanks és felesége az egyedüli hírességek, akik megfertőződtek. Hétfőn Idris Elba brit színész jelentette be, hogy pozitív lett a tesztje.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 26., hétfő

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában

Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában
2025. május 25., vasárnap

Szórványgyermekek szemében rejlő küldetés – Ferencz Áron a Dobbanó Hangok előadásról

Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.

Szórványgyermekek szemében rejlő küldetés – Ferencz Áron a Dobbanó Hangok előadásról
2025. május 24., szombat

Közösen népszerűsítik a városi kertészkedést Temesváron és Szegeden

A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.

Közösen népszerűsítik a városi kertészkedést Temesváron és Szegeden
2025. május 24., szombat

Hagyományőrző és ifjúsági folklórfesztivált tartanak Mikházán

Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.

Hagyományőrző és ifjúsági folklórfesztivált tartanak Mikházán
2025. május 23., péntek

„A fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”: feloszlik az Erdélyben is népszerű Margaret Island

Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.

„A fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”: feloszlik az Erdélyben is népszerű Margaret Island
2025. május 23., péntek

Sáromberkén gyűrűzött gólya költözött a magyarfenesi fészekbe

A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.

Sáromberkén gyűrűzött gólya költözött a magyarfenesi fészekbe
2025. május 23., péntek

Az Eurovízió győztese követeli, hogy a jövőben zárják ki Izraelt a gázai háború miatt

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.

Az Eurovízió győztese követeli, hogy a jövőben zárják ki Izraelt a gázai háború miatt
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.

Ízek a világ körül: falafel
Ízek a világ körül: falafel
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

2025. május 22., csütörtök

Budapesten és Bukarestben is koncertezik a Metallica

Nyolc év után visszatér Budapestre a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amelynek keretében 2026. június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában, ugyanakkor Bukarestben is koncertezik.

Budapesten és Bukarestben is koncertezik a Metallica
2025. május 21., szerda

Nicușor Dan államfői tisztségéhez a párizsi Sorbonne és az Amerikai Matematikai Társaság is gratulált

A Sorbonne Egyetem, valamint az Amerikai Matematikai Társaság (AMS) is gratulált Nicușor Dan államfőnek, aki Párizsban szerzett doktori fokozatot matematikából.

Nicușor Dan államfői tisztségéhez a párizsi Sorbonne és az Amerikai Matematikai Társaság is gratulált