Jubileumi évadra készül A Dal – Már dolgozik a produkción a gyergyószentmiklósi No Sugar

Minőségi produkciót szeretne nyújtani a No Sugar zenekar a magyarországi dalválasztó műsorban •  Fotó: No Sugar zenekar

Minőségi produkciót szeretne nyújtani a No Sugar zenekar a magyarországi dalválasztó műsorban

Fotó: No Sugar zenekar

Több újdonsággal szervezik meg A Dal jubileumi évadját. A dalválasztó műsor mezőnyébe a gyergyószentmiklósi No Sugar zenekar is bekerült.

Bede Laura

2020. december 20., 21:032020. december 20., 21:03

Egyedüli erdélyi résztvevőként a No Sugar zenekar is bekerült A Dal 2021 mezőnyébe. A gyergyószentmiklósi együttes tagjai nagyon örültek, amikor megtudták, hogy bejutottak a magyarországi dalválasztó műsorba.

Idézet
Igazából nem ez volt az első próbálkozásunk, de most végre sikerült. Nagyon felgyorsultak az események, mondhatni még örülni se volt időnk. Egyből jöttek a feladatok, már gőzerővel dolgozunk, hogy minőségi produkciót tudjunk nyújtani”

– nyilatkozta a Krónikának Bereczky Botond gitáros.

Az eddiginél tízzel több, összesen negyven produkció versenyezhet A Dal 10., jubileumi évadjában a Duna Televízión – fogalmazott a műsorfolyam online sajtótájékoztatóján Medveczky Balázs. A Duna csatornaigazgatója kiemelte:

A Dal az egyetlen olyan műsor, amely új magyar dalok megszületését teszi lehetővé. Újdonság, hogy az idén a hét szombat estén zajló műsorfolyamban a zsűri által kiválasztott legjobb négy döntős dal előadója kap pénzjutalmat, nem csupán a végső győztes.

A Dal 2021 győztese a pénzjutalom mellett lemezfelvételre és videóklip készítésére is lehetőséget kap, valamint a Petőfi Zenei Díj év dala elismerését is elnyeri. A dalválasztó műsorban két különdíjat is átadnak majd, A Dal 2021 legjobb dalszövegírója és A Dal 2021 felfedezettje elismeréseket. A versenybe jutott alkotások mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyen is, és elnyerheti A Dal 2021 legjobb akusztikus felvétele címet.

A Duna Televízió a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő magyar nyelvű produkciókat hivatott segíteni a műsorral.

A pályázatra több mint 400 produkció érkezett.

A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy A Dal továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek, amely idén még nagyobb jelentőséggel bír a zenészek körében, mivel fórumot kínál a fellépésre egy olyan időszakban, ami nem kedvez az előadó-művészetnek – olvasható a Médiaklikk.hu oldalon.

A Dal 2021 mezőnyében több ismerős névvel találkozhatnak a nézők: Kállay Saunders András Haza jövök, a Kaukázus együttes Egyetlen szó, Radics Gigi Egy vagy velem, Csondor Kata Bosszúállók című dalával indul a versenyben. A versenyzők teljes listája a műsor internetes oldalán (Adal.hu) érhető el. A zsűri tagjait később jelentik be. A Dal 2021. január 30-tól indul a Duna Televízió műsorán, a döntő március 13-án lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján