Kutyaterápiával segítik a gyermekek fejlődését a kolozsvári Kozmutza Flóra-iskolában

Noha nagyvakáció van, a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának udvarán nagy a sürgés-forgás, munkások dolgoznak az új melléképületeken, amelyekben a következő tanévtől a Kolozs Megyei Tanács támogatásának köszönhetően korszerű technológiai eszközökkel felszerelt osztálytermek, művészeti neveléshez és barkácstevékenységekhez kialakított helyiségek, gyógytornaterem és egyéni fejlesztőszobák várják majd az Erdély több megyéjéből érkező diákokat.

A hallássérült gyerekek oktatásában több mint százéves hagyománnyal rendelkező, magyar tannyelvű intézményben 16 osztály működik, a siket gyerekek mellett értelmi fogyatékos és autista gyerekek is itt tanulják meg a betűvetést és számolást, valamint a mindennapi élethez szükséges készségeket is itt sajátítják el szakképzett gyógypedagógusok segítségével.

Ottjártunkkor vakációs hangulat uralkodott az iskolában, a vidám színűre festett, modern taneszközökkel felszerelt osztálytermekben csak az oktatók végezték szünidős teendőiket, a bentlakó gyerekek hazamentek a nyári szünidőre.

A Kozmutza Flóra múlt században élt pszichológusról, a magyar gyógypedagógia megújítójáról, számos szakkönyv szerzőjéről elnevezett fellegvári speciális iskolában differenciált, egyénre szabott oktatás zajlik kis csoportokban, ezenkívül színházsarok, kerámiaműhely, oktatókonyha és számos művészeti és alternatív oktatási tevékenység segíti a diákok fejlődését.

Ezek a programok két éve kiegészülnek kutyaterápiás foglalkozásokkal is, amelyek tapasztalatairól Péter Ildikó aligazgató, Dózsa Mónika és Gherman Cristina gyógypedagógus beszélt a Krónikának. Elmondták, első körben huszonegy 0–8. osztályos diák vett részt a Közösségért Alapítvány és a Mol Gyermekgyógyító Program által finanszírozott foglalkozásokon, ebben az iskolai évben pedig harminc gyerekkel tartottak terápiás órákat, melyek keretében a diákok rezilienciájukat és indulatkezelési képességeiket fejleszthették, együttműködést, kommunikációt tanulhattak.

A kutyás tevékenységek nagy népszerűségnek örvendtek a gyerekek körében, ezért bíznak abban, hogy a következő tanévre is kapnak támogatást, és folytatni tudják a megkezdett munkát.

Az állatasszisztált terápiás foglalkozások elsődleges célja az volt, hogy az órákon a gyerekek megtanulják azonosítani és verbalizálni az érzelmeiket, majd az itt tanultakat beépítsék a mindennapi életbe. „Speciális nevelési igényű gyerekekről lévén szó, nehezen megy nekik, hogy elmondják, mit éreznek, a legtöbb esetben nem tudják, hogy mihez kezdjenek az érzelmeikkel, ezért arra fektettünk hangsúlyt, hogy elsősorban felismerjék és meg tudják mondani, mit éreznek, és tudják ezeket az érzelmeket kezelni. A második körben már léptünk egyet, és indulatkezelési technikákat, konfliktus- és stresszkezelést próbáltunk számukra tanítani Szellő kutya segítségével” – fejtette ki Péter Ildikó aligazgató.

A foglalkozásokon a kutya eszközértékű, ugyanis az állat maga még nem jelent terápiát, hanem katalizátorként működik: részt vesz a tevékenységeken, és felgyorsítja a folyamatokat, olyan dolgokra veszi rá a gyerekeket, amelyeket jól bejáratott gyógypedagógiai eszközökkel nehezen lehet elérni.

„Például ha egy gyerektől azt kérjük, hogy egy konfliktus kapcsán mondja el, mit érzett és mit miért csinált, nem biztos, hogy szívesen teszi, ellenben, ha Szellő kérdezi meg tőle, teljesen más érzelmi és akarati állapotba kerül. Játékosabbá lehet tenni az érzelemfelismerést és -megnevezést pont azzal, hogy a kutya állandóan ott van és ráhangolódhatnak. Ezenkívül azt láttuk, hogy a türelem és a késleltetés sokkal jobban működik, ha kontaktusban vannak a kutyával, könnyebben veszik figyelembe, hogy Szellőnek az a jó, ha sorra beszélnek hozzá, sorra simogatják meg, és nem rohanják le” – mondta Gherman Cristina.

Szellővel az órák előre meghatározott forgatókönyv szerint zajlottak: rituális köszönés után mindenkihez odament a kutya, és egyenként megsimogatták, majd kezet fogtak Fülöp Csilla kutyafelvezetővel, gyógypedagógussal, Szellő gazdájával. „Ennek abban volt fontos szerepe, hogy a gyerekek megtanultak kivárni, és annak ellenére, hogy mindenki első szeretett volna lenni, tudták késleltetni az igényeiket. Szépen működött ez a folyamat, a kutya nagyon jó motivációs eszköz volt arra, hogy egyszerűnek tűnő célokat is el tudjunk érni” – részletezte Péter Ildikó.

Az érzelmi intelligenciát fejlesztő, mozgásos foglalkozások ugyanígy rituálészerűen fejeződtek be, ahol a gyerekek visszajelezhettek, hogyan érezték magukat úgy, hogy Szellő palástjára különböző, érzelmeket kifejező arcocskákat ragasztottak.

A tevékenységekre több osztályból érkeztek a diákok, ami azért is volt jó, mert így megtanultak nagyobb csoportban működni, nem csak az osztályközösségben, ismerős közegben, ahol a diákok ismerik egymást, és a tanár is nagyon jól ismeri az igényeiket, és akképp alakítja a mindennapi programot, hogy megfeleljen a diákoknak.

„Nagyfokú rugalmasságra is szükség volt ezeken a foglalkozásokon, ugyanis fel kellett ismerniük, hogy egy közösségben mindenkinek vannak igényei, és ezeket össze kell hangolni, ezek a készségek pedig a későbbiekben pedig a társadalmi beilleszkedéshez is hozzájárulnak. Ebben volt jó segítség és motivációs eszköz a kutya” – mondta Dózsa Mónika.

Két év kutyaterápiás foglalkozás után látványosan javult a gyerekek viselkedése, viszonyulása a különböző helyzetekhez. Volt olyan gyerek, aki a tevékenységek elején a fizikai kontaktust nem is szerette volna felvenni a kutyával, egyszerűen nem érezte annak az igényét, hogy megsimogassa, a végén pedig azt mondta, hogy alig várja, hogy visszajöjjön Szellő, és folytatódjanak a kutyaterápiás programok. „Szakemberek szerint a kutya iránt érzett empátiát transzferrel át lehet vinni az emberi kapcsolatokba is. Mi is azt szerettük volna elérni, hogy ha a gyerekek már tudnak figyelni a kutyára, akkor a következő lépés, hogy egymásra, szélesebb körben a körülöttük lévő közösség tagjaira is figyelni fognak, és empatikusabbak lesznek” – fejtette ki Péter Ildikó.

Gherman Cristina elmondta, épp tinédzserkorú osztálya van, így azt látja, hogy ez a fajta terápiás program diákjai számára nagyon megrövidítette az utat az érzelmi tudatosság felé, hogy megértsék az érzelmi etikettet.

„Nagyon szépen beépült a szókincsükbe az érzelmet megnevező szókészlet, árnyaltabban tudják felismerni és kifejezni az érzelmeiket, sokkal korábban tudnak segítséget kérni.

. Én úgy látom, hogy a diákjaim a kutyaterápiás foglalkozások révén megtanultak időt és teret kérni egymástól arra, hogy megéljenek érzelmeket, vagy megnyugodjanak érzelmi állapotokból” – tette hozzá.

Az állatasszisztált tevékenységeknek attitűdformáló szerepük is volt, ugyanis a programban odafigyeltek arra, hogy a diákok a felelős állattartásról is tanuljanak.

Dózsa Mónika elmondta, diákjaik nagy része mélyszegénységben élő családokból jön, ahol a kutyákra egyáltalán nem figyelnek, így sok esetben a gyerekek nem is tudják, hogyan kell gondoskodni egy állatról.

Egy Erasmus-program keretében kutyamenhelyen is jártak, ahol szintén a felelős állattartásra hívták fel a figyelmet az alapítvány önkéntesei.

„Próbáljuk egymásba építeni ezeket a projektlehetőségeket, mert úgy gondoljuk, hogy ezekkel a kis tudás- és empátiarészekkel ők jobban meg fogják közelíteni az egészséges embert és az átlagot. Mert lehet, hogy nem fognak labdába rúgni matek- vagy logikai készségeket illetően, de attitűdben, érzelmi kiegyensúlyozottságban igen” – fogalmazott a gyógypedagógus.

Hozzátette, az állatasszisztált tevékenységeket a hagyományos tantervbe is be lehet építeni, ugyanis az állat csak eszköz, és bármilyen tanulási-nevelési, szociális tevékenységben részt vehet interakciós félként vagy akár díszletelemként. Ez azonban bonyolult folyamat, mert hosszas a kutyát kiképezni, és kell egy gazdája legyen, aki csak rá figyel.

Intézményes keretek közt nehéz ezt megvalósítani, így a fellegvári iskolában inkább arra törekednek, hogy programszerűen szervezzenek kutyaterápiás foglalkozásokat.

A Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájában 1888-ban indult a tanítás egyetlen osztállyal, és azóta szinte megszakítás nélkül folyamatosan működik. 1893-ban adták át az új épületet a Honvéd utcában, amelyet adományokból építettek a hallássérült gyermekek oktatására, és amelyben a Hallássérültek Líceuma ma is működik. A jelenlegi épületet 1959-ben kapta meg az iskola egy kéthektáros parkkal. 1968-ban létesült az első audiológiai kabinet. Abban az időszakban nagyon sok tanuló volt egy-egy osztályban, és két váltásban működött a tanítás. 1990 után számos nyugat-európai alapítvány és humanitárius szervezet képviselői látogatták meg az iskolát, ahol óvodai csoport is működik, és adományokból felépült az új bentlakás, valamint megkezdődött az iskola épületének fokozatos felújítása, átépítése, amely ma már egy modern nyugat-európai színvonalú felszereltséggel rendelkezik.