Kulturális kalandorképző a bölcs diákoknak

•  Fotó: Bod.communitas.ro

Fotó: Bod.communitas.ro

Kulturális sokszínűség címmel szervezik meg a 8. Bölcs diákok országos szintű vetélkedőt 2017. október–2018. augusztus között – olvasható a szervezők szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

Bede Laura

2017. október 10., 17:232017. október 10., 17:23

Nagy-Molnár Tamara és Sólyom Réka programkoordinátor szerint a vetélkedő célja, hogy felkeltse és fejlessze a tanulók saját nemzeti értékeik iránti érdeklődését, életkorukhoz mérten. A kreatív feladatok és színes programok által

olyan világba tekinthetnek be, amelynek értékei a szép, az eredeti és a gyakorlati tudás, illetve felfedezhetik az egyes tudományágak közötti összefüggéseket.

„Évről évre arra törekszünk, hogy olyan programokat találjunk ki a diákoknak, amelyek által szívesen tanulnak és szórakozva bővítik az ismereteiket egy olyan interdiszciplináris vetélkedő keretében, ahol felismerik az egyes tudományágak területéről származó információk közötti összefüggéseket” – fogalmazott Nagy Molnár Tamara.

A vetélkedő öt szakaszból áll: három online forduló lesz, ahol a csapatok megmérettetnek, majd ezt követi március 12-én az összesített eredmények közzététele. Az 1–3. forduló összesített eredményei alapján kiválasztott legjobb 10 csapat kerül az elődöntőbe. „A döntőben az első négy csapat vesz részt.

Idézet
A legjobb csapatok számára egyhetes élménytáborozást szervezünk. Idén is sok érdeklődőre számítunk, tavaly 13 megyéből összesen 108 csapat jelentkezett a vetélkedőre”

– ismertette a program részleteit Sólyom Réka.

Mihályfalvi Katalin, a vetélkedő feladatlapjainak kidolgozója elmondta, a kulturális sokszínűség téma két évet ölel át: a 8. Bölcs diák vetélkedőn az egy nemzethez tartozó, viszont jelenleg nem egy ország határain belül élő népcsoportokkal és ezek kultúrájával fognak megismerkedni a diákok. „A második évben pedig olyan kisebbségekkel akarunk foglalkozni a program keretében, amelyek soha nem rendelkeztek önálló országokkal, mint például a katalánok” – hangsúlyozta a szervező.

Markó Bálint, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese a Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet képviseletében elmondta, azért tartja fontosnak, hogy részt vegyenek a vetélkedő szervezésében, mert ez jó alakalom arra, hogy kapcsolatot építsenek ki a diákokkal még az egyetem előtti oktatásban.

A vetélkedőt a Communitas Alapítvány, az Örökségünk Őrei mozgalom, a BBTE Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, a BBTE Kommunikáció, Közkapcsolatok és Reklám Intézet, a BBTE Interdiszciplináris Bio-Nano Tudományok Kutatóintézet, valamint a BBTE Történelem–Filozófia Kar, a Magyar Történeti Intézet közreműködésével szervezi. Az interdiszciplináris vetélkedőre 4–5 fős csapatok (három–négy IX–XIII. osztályos diák és egy tanár) nevezését várják. Jelentkezni október 27-ig lehet elektronikus formában a www.bod.communitas.ro honlapján, a benevezés díjtalan.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?

A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói