Koppány „igazát” bizonyították a perpatvarban – A vitakultúrát honosítanák meg a diákok körében

Kolozsvári diáklányok érveltek a legjobban az Erdélyi Perpatvar döntőjében •  Fotó: MIÉRT Erdélyi Perpatvar

Kolozsvári diáklányok érveltek a legjobban az Erdélyi Perpatvar döntőjében

Fotó: MIÉRT Erdélyi Perpatvar

Nagy népszerűségnek örvendett idén is a Miért szervezte Erdélyi Perpatvar vitafórum az erdélyi magyar középiskolás diákok körében. A képzéseknek, vitakluboknak is helyet adó kezdeményezés országos döntőjét nemrég tartották, a megmérettetést kolozsvári csapat nyerte.

Deák Szidónia

2022. december 26., 21:562022. december 26., 21:56

2022. december 26., 21:592022. december 26., 21:59

Nyilvános beszédet tartottak olyan aktuális témákról, mint a környezetvédelem, fenntartható fejlődés, feminizmus, illetve Európa gazdasági és politikai helyzetét érintő tételmondatok körül folytattak vitákat azok az erdélyi középiskolások, akik részt vettek az Erdélyi Perpatvar vitafórumon. Az egész évben vitakluboknak, érvelési-meggyőzési technikákat ismertető foglalkozásoknak helyet adó képzéssorozatot harmadik alkalommal szervezte meg a Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért), a kezdeményezés célja kiépíteni a vitakultúrát az erdélyi fiatalok körében, elsajátítani a vitázás alapjait, amit magabiztosan hasznosíthatnak majd a hétköznapi életben is, ezenkívül a vitavetélkedő számos közéleti, politikai, gazdaság, illetve szociális témára is ráirányítja a fiatal korosztály figyelmét.

Népszerű a vitázás a diákok körében

A megmérettetés döntőjét nemrég tartották Székelyudvarhelyen tizenhét csapat részvételével, az azt megelőző időszakban pedig udvarhelyszéki, gyergyószéki, illetve Maros, Kolozs, Arad, Bihar és Szilágy megyei középiskolások intenzív képzések, vitaklubok során sajátíthatták el az akadémiai vita alapjait. Tornai Szilárd, az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács elnöke, a Perpatvar főszervezője elmondta, idén 123 középiskolás diák jelentkezett a programba, mely rekordnak számít az elmúlt évekhez képest.

A hiánypótló kezdeményezés az akadémiai vitát mint közösségi élményt és a kritikai gondolkodást kívánja népszerűsíteni és fejleszteni a fiatalok körében.

Hozzátette, az Erdélyi Perpatvar népszerűsége bebizonyította, hogy a konstruktív vita és a megosztó témákról való disputa népszerű és vonzó tud lenni a fiatal korosztály számára is.

Idézet
A vitázást sajnos nem tanítják a közoktatásban, habár van a tantervben egy-két olyan tantárgy, ami helyett hasznosabb lenne, ha vitaórát tartanának. Fontosnak tartjuk, hogy épp középiskolás korú diákoknak tanítsuk a vitatechnikákat, ugyanis egy fiatal életében ekkor van az az időszak, amikor mindent kritikus szemmel közelít meg, és saját véleménye van a világról.

Remélhetőleg ennek a programnak köszönhetően rájönnek, hogy a világ nem fekete-fehér, hanem annál sokkal több árnyalata van. Az itt elsajátított kritikus gondolkodás segít a különböző témák mélyebb megértésében, illetve a másik álláspont, szemléletmód megértésében” – fogalmazott korábban a Krónikának Tornai Szilárd.

Megjegyezte, a legtöbb fiatalnak ez volt az első tapasztalata, hogy ki kellett állnia közönség elé, és kifejtenie egy háromperces, összefüggő beszédben érveit egy bizonyos témáról, ezért a vitaklubok és felkészítők során fontosnak tartották, hogy az alapoktól kezdjék a tanulást. Az itt elsajátított készségek nemcsak a más tantárgyakból való tanulást segítik elő, hanem a vitázás alapszabályainak az ismerete beépül a mindennapi interakciókba, így például álláskereséskor hasznos lehet, ha valakinek fejlett a beszédkészsége.

Ezenkívül számos pozitív hozadéka van a hétköznapokban is, ugyanis mindenki kerül olyan helyzetbe, amikor logikusan érvelni kell az igaza mellett

– mondta a vitavetélkedő főszervezője.

Kritikusan gondolkodni, hangot adni a saját véleménynek

Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöke a verseny kapcsán elmondta, a vita nélküli közösségépítés nem valódi, hiszen nem létezik olyan helyzet, amiben mindenki mindenkivel egyetért, a legtöbb ember csupán érvek hiányában, esetleg megfelelni akarásból nem ad hangot véleményének.

Idézet
Mindig arra biztattam a fiatalokat, hogy alkossatok olyan közösséget, ahol a vita nem tabu, ahol a vitát nem támadásként élik meg az érintett felek, hanem hasznos, közösséget építő, hiánypótló lehetőségként”

– fogalmazott a Miért-elnök.

A fináléban Veres Hanga vitabíró, a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központ oktatója, Bartha Dániel, az MCC Kárpát-medencei vitabajnoka, Farkas András, a tavalyi Erdélyi Perpatvar nyertes csapatának tagja, illetve Szepessy László, az MCC Kárpát-medencei vitabajnoka pontozták a vitázó csapatokat, figyelve stratégiáikat, logikusan felépített érveiket, tájékozottságukat az adott témában. A döntőben az Arad megyei Gerillák és a Kolozs megyei ViTarolók mérték össze vitaismereteiket a „Az István, a királyban Koppánynak volt igaza.” tételmondat kapcsán, az összesített pontszámok alapján pedig a ViTarolók csapata került ki az est nyerteseként, így a lányokból álló csapat jutalma egy brüsszeli tanulmányút, ahol többek között az Európai Parlamentbe is ellátogathatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján