Már meguntuk a nehéz téli ételeket, de a tavaszi zöldségek még nem jelentek meg a piacon. Mégis könnyíteni kellene étrendünkön: a túróból vagy burgonyából készült gombócok nem terhelik meg gyomrunkat és ízletesek is.
Túrógombóc nagymamamódra Hozzávalók: 1/2 kg tehéntúró, 2 db tojás, 1 bögre (2,5–3 dl-es) búzadara, só, kevés olaj, zsemlemorzsa, porcukor, tejföl. Elkészítés: Keverjük össze a túrót a tojásokkal, a búzadarával és csipetnyi sóval. A búzadarának időre van szüksége, hogy jól megszívja magát, ezért mielőtt a gombócokat kifőzzük, legalább 5-6 órával korábban keverjük be az alapanyagokat. Formázzunk gombócokat, majd forró vízben főzzük ki. Készítsük el az olajon pirított zsemlemorzsát, úgy, hogy kevés olajat felforrósítunk, majd annyi morzsát adunk hozzá, amennyi jól felszívja. Enyhén vagy közepesen megpirítjuk, és a kifőzött, leszűrt gombócra hintjük. Ízesítéshez tejfölt, és porcukrot is kínálunk.
Sajtos gombóc paradicsomos mártással Hozzávalók a gombóchoz: 1,5 kg hajában főtt krumpli összetörve, 25 dkg liszt, 15 dkg margarin, 3 tojássárgája, só, 15 dkg sajt. A mártáshoz: 1 apróra vágott közepes hagyma, 25 dkg csiperke (konzerv is lehet), 15 dkg bacon, 1 kg paradicsom vagy 4 kanál paradicsompüré, só, 1 kanál cukor, bors, citromlé, oregano, apróra vágott petrezselyemzöld. Elkészítés: A bacont kisebb kockákra vágjuk, kevés olajon megpirítjuk, majd szűrőkanállal tányérra szedjük. A visszamaradt zsiradékban megdinszteljük a hagymát, majd hozzáadjuk az összevágott csiperkét. Kevés citromlével meglocsoljuk: így a gombánk nem barnul meg. A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, lehúzzuk a héját, kisebb kockákra vágjuk. (Ha pürét használunk, kevés vízzel feloldjuk.) A paradicsomot hozzáadjuk a hagymás gombához. Ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk, fűszerezzük, készre főzzük. A gombóchoz valókat összedolgozzuk, a sajtot kockákra vágjuk. Vizes kézzel gombócokat formálunk, közepébe belehelyezünk egy-egy kocka sajtot. Bő sós vízben kifőzzük. A gombóc köré öntjük a paradicsomos gombás mártást, tetejére szórjuk a baconpörcöket, az egészet megszórjuk petrezselyemzölddel.
Bundás gombóc Hozzávalók: 30 dkg rizs, 2 tojás, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2 kávéskanál apróra vágott vagy szárított zöldfűszerlevél, ízlés szerint, 10 dkg liszt, 2 tojás, 15 dkg zsemlemorzsa, olaj a sütéshez. Elkészítés: A rizset megmossuk, leszűrjük, majd sós vízben felforraljuk. Lassú tűzön, lefedve, kb. 20 perc alatt puhára pároljuk. Kihűtjük. A rizshez adjuk a tojást, és jól összekeverjük. Ha a massza túl híg lenne, zsemlemorzsát keverünk bele, hogy formázható legyen. Negyedóráig állni hagyjuk. A maszszából vizes kézzel kb. 5 cm átmérőjű gombócokat formálunk, ezeket a lisztben, a tojásban és a zsemlemorzsában megforgatjuk. Bő, forró olajban 3-4 perc alatt szép aranybarnára sütjük, majd papírszalvétára szedjük a gombócokat.
Töltött gombóc Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 25 dkg liszt, 1 tojás, 2 evőkanál + 2 teáskanál margarin, csipet szerecsendió, 2 szikkadt zsemle, 1 teáskanál margarin, 1 hagyma, 1 csokor újhagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 pár virsli, 1 csokor petrezselyem, 1 db sülthússzaft-kocka, 10 dkg vaj, 15 dkg zsemlemorzsa. Elkészítés: A burgonyát megmossuk és héjastól, sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, meghámozzuk, és azon melegen burgonyanyomón áttörjük. A lisztet hozzászitáljuk, közepébe mélyedést nyomunk, beleütjük a tojást, hozzáadjuk a 2 evőkanál margarint, megsózzuk, és egy csipet szerecsendiót adunk hozzá. Összegyúrjuk, alufóliába csomagoljuk, és kb. fél órát állni hagyjuk. A zsemlét kockákra vágjuk. A vöröshagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. Az újhagymát megtisztítjuk, és zöldjével együtt nem túl vékony karikára vágjuk. A fokhagymát megtisztítjuk, és szétnyomkodjuk. A virslit apró kockára vágjuk. A petrezselymet megmossuk, szárazra rázzuk, és felaprítjuk. A sülthússzaft-kockát negyed liter vízben felfőzzük. A vajat serpenyőben felolvasztjuk, és a zsemlemorzsát kevergetve aranysárgára pirítjuk benne. Felolvasztjuk a 2 teáskanál margarint, megfuttatjuk benne a hagymát, beletesszük a virslit, és megpirítjuk. Sóval, borssal ízesítjük, hozzáadjuk a petrezselyem felét, és összekeverjük a zsemlekockák felével. A sülthúsmártásba beleszórjuk a zöldhagymát, az összezúzott fokhagymát, sűrűre főzzük, és a maradék petrezselyemmel megszórjuk. A burgonyás tésztát kb. ceruza vastagságúra kinyújtjuk, 12x12 cm-es négyzetekre vágjuk. Minden négyzet közepére egy-egy púpozott teáskanál tölteléket teszünk, összefogjuk a csücsköket, és nedves kézzel gombócokat formálunk. Forrásban lévő, enyhén sós vízben kb. 25 perc alatt kifőzzük. Szűrőkanállal kiszedjük, jól lecsepegtetjük, megforgatjuk a pirított zsemlemorzsában, és a hagymamártással tálaljuk. forrás: mindmegette.hu
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.
Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
szóljon hozzá!