2010. március 02., 09:262010. március 02., 09:26
Nicolas Chartier a voksokért folyó hajsza finisében olyasmire vetemedett, amit a Filmakadémia teljes szigorával üldöz: egy másik film rovására „fényezte” saját produkcióját.
E-mailben kérte az akadémia tagjait, hogy az „500 millió dolláros film”, vagyis az Avatar helyett inkább A bombák földjénre szavazzanak. A francia producer hamarosan újabb körlevelet küldött, amelyben „helytelennek és ostobának” nevezte lépését. A produkciót számos szankcióval sújthatja az Oscar-díjak felől döntő filmtestület: nem hívják meg a film alkotóit a díjkiosztásra, kizárják a legjobb film kategóriából.
Szakértők nem hiszik, hogy komolyabb következménye lehetne a producer botlásának. Főként azért nem, mivel a szavazatok leadásának határideje kedden – helyi idő szerint – délután öt órakor lezárul. Idén a minden bevételi csúcsot megdöntő Avataron és a máris több díjjal kitüntetett A bombák földjén című filmen kívül további nyolc alkotás versenyez a legjobb film Oscarjáért. Az Oscar-díjakat vasárnap adják át a hollywoodi Kodak Színházban.
A versengés helyett az alkotásra, zenei önmegvalósításra és kibontakozásra összepontosít a nemrég elindult, A dal összeköt című valóságműsor. Erdély első zenés valóságshow-járól Dobai Csaba ötletgazda, hangmérnök beszélt a Krónikának.
Aszpirin, orrcsepp, allergia elleni tabletták, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, hasmenés elleni készítmény – csak néhány azon gyógyszerek közül, amelyek nagyon kevés csomagból hiányoznak, ha nyaralni indul a család. De nem árt résen lenni.
A Romsilva erdőgazdálkodási vállalat lenyűgöző felfedezésről számolt be a napokban: egy Észak-Amerikában őshonos mamutfenyő (Sequoia) nőtt és fejlődött ki teljesen egyedül, természetes környezetben a Szemenik–Krassói-szurdok Nemzeti Park területén.
A Tisztelgés – Illés 60 című est lesz a gyergyószentmiklósi Egyfeszt Összművészeti Fesztivál idei kiadásának egyik kiemelkedő produkciója, amely a szervezők szerint kultúrtörténeti jelentőséggel bír.
Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.
Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.
Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.
Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.