Makkai Sándor erdélyi magyar író, pedagógus, református püspök művei is közkinccsé válnak (a képen feleségével, Borsay Margittal)
Fotó: Fortepan/Makkai Sándor Protestáns Népfőiskolai Egyesület
Január 1-től szabadon felhasználhatóvá válnak a hetven éve elhunyt szerzők művei. Köztük vannak a Balaton festőjeként ismert Egry József művei, a szerializmus megalkotójaként számon tartott zeneszerző és Arnold Schönberg szerzeményei. Valamint az első Nobel-díjas amerikai író, Sinclair Lewis történetei.
2021. december 25., 20:392021. december 25., 20:39
A szerzői jogi védettség ez év utolsó napján minden olyan alkotás esetében megszűnik, melynek utolsó élő szerzője 1951-ben hunyt el. Ez azt jelenti, hogy most már mindenkinek joga van a korábban védett szellemi termékek – zenék, filmek, könyvek – felhasználására, újrapublikálására – közölte az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület kedden az MTI-vel.
Mint írták, a szellemi tulajdonjogok sajátossága, hogy – a fizikai tulajdontól eltérően – csak bizonyos ideig nyújtanak oltalmat a szerzőknek, feltalálóknak, jogtulajdonosoknak. A szerzői jog az Európai Unió szinte valamennyi államában – így Magyarországon is – megszületésüktől fogva védi a műveket a szerző halálától számított hetven évig.
A védelmi idő elsősorban azért ilyen hosszú, hogy a szerző házastársa, gyermekei, unokái számára hagyatékot jelenthessenek az alkotások. Az ezekből készült feldolgozások, átdolgozások, műfordítások azonban továbbra is mindaddig jogi oltalom alatt állnak, amíg az ezeket készítő szerzők halálától nem telik el a hetven év.
A zenei művek esetében a szerzőn kívül a hangfelvétel tulajdonosának és az előadóinak is vannak jogai, így egy lejárt szerzői jogvédelemmel rendelkező zenemű felhasználásánál ellenőrizni kell az előadó és a hangfelvétel előállítójának a jogait is. Bár a szerzői jogi védelem idővel lejár, átdolgozás esetén sem állíthatja azt az átdolgozó, hogy ő írta az eredeti alkotást. A feldolgozás útján létrejött új alkotás védelme viszont automatikusan „újraindul”.
Így külön engedélykérés nélkül nyomtathatók Egry József festményei képeslapokra, pólókra, és feldolgozhatók, újraértelmezhetők Schönberg zenéit. A hetvenéves védelmi idő szabálya igaz akkor is, ha egy műnek az Egyesült Államokban csak később telik le szerzői jogi védettsége: az EU-n kívüli származású művek esetében az európai egységes védelmi időt kell figyelembe venni. A származási hely hosszabb védelme itt nem érvényesül, így 2022-től már szabadon filmre vihetők Sinclair Lewis történetei.
Néhány további alkotó, akinek művei januártól közkincsbe kerülnek: Almásy László utazó, Afrika-kutató, felfedező, pilóta; Egbert van Alstyne amerikai dalszerző, zongorista; Lloyd C. Douglas amerikai író, evangélikus lelkipásztor; André Gide irodalmi Nobel-díjas francia író, esszéista; Hóman Bálint politikus, történész, egyetemi tanár, számos történelmi könyv szerzője; Makkai Sándor erdélyi magyar író, pedagógus, református lelkész, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke; Andrej Platonov szovjet orosz író, filozófus, dramaturg és költő; Sigmund Romberg (Rosenberg Zsigmond), magyar származású amerikai zeneszerző; Henry de Vere Stacpoole ír író, A kék lagúna című könyv szerzője; Ludwig Wittgenstein osztrák filozófus.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
szóljon hozzá!