Megkezdődött a szatmári férfit halálra verő izsáki rendőrök tárgyalása

Megkezdődött kedden a Kecskeméti Törvényszéken a két egykori izsáki rendőr ellen indított per, akit halált okozó testi sértés bűntettével vádol az ügyészség. A rendőrőrs további két rendőre ellen is vádat emelt az ügyészség.

Hírösszefoglaló

2013. december 17., 12:252013. december 17., 12:25

A Zubornyák Ágnes ügyész által ismertetett vádirat szerint az első és a másodrendű vádlottak idén április 8-án az izsáki rendőrőrs épületében – hivatalos eljárásuk során – több órán keresztül olyan súlyosan bántalmaztak egy 47 éves szatmárnémeti férfit, hogy az belehalt a sérüléseibe. Az ügyészség vádat emelt egy harmadik izsáki rendőr ellen is, aki az elsőrendű vádlottal egy előállítottat azért bántalmazott, hogy tegyen vallomást. A per negyedrendű vádlottja ellen azért emeltek vádat, mert az egyik kisebb súlyú bántalmazásnál jelen volt, de nem lépett fel az első- és a másodrendű vádlott erőszakos magatartása ellen.

A vádirat szerint az I. és II. rendű vádlott, azaz B. Viktor és B. Csongor 2013. április 8-án 17 óra körül Orgoványon intézkedett Bara Józseffel szemben, mert egy férfi azt jelentette, hogy lopott tőle. Hátrabilincselték a kezeit és az őrsre szállították. Valamivel este 6 előtt érkeztek meg, egy székre leültették a férfit, majd csukott ajtó mögött vallatni kezdték. A két vádlott mintegy két órán át felváltva és együtt is nagy erővel bántalmaza a sértettet, hogy vallomást tegyen és elismerje a bűncselekményt.

Többször ököllel megütötték a mellkasát, Bara pedig az ütések miatt a széken ülve hanyatt esett, hátrabilincselt kezei a szék és a teste alá szorultak. A vádlottak ezután is folytatták a bántalmazást, két oldalról több alkalommal ököllel és gumibottal ütötték a mellkasát, B. Viktor pedig az időközben hason fekvő helyzetbe került Barát gumibottal nagy erővel is folyamatosan ütötte. Bara végül rosszul lett, majd este nyolc körül eszméletét vesztette. A vádlottak ekkor mentőt hívtak, és megpróbálták újraéleszteni. Bara azonban meghalt, a helyszínre érkező mentőtiszt már nem tudott segíteni rajta.

A vádirat szerint Bara a kitartó bántalmazás miatt a fején és test szerte számos külső sérülést, súlyosabb, életveszélyes sérülésként tüdőzúzódást, szegycsonttörést és sorozatos bordatöréseket szenvedett. Halálát a terjedelmes zsírszövet-roncsolódás következtében kialakult zsírembólia miatt beállt fulladás okozta.

A helyiek szerint Bara problémás ember volt, ivott, minden munkát elvállalt, de nem riadt vissza a kisebb lopásoktól sem. A rendőrökről a helyiek a sajtónak azt mondták: szerintük az egyik a légynek sem tudott ártani, a másikat viszont kemény fából faragták. Mindkettőjüket szigorúnak tartották, B. Viktorról ráadásul azt beszélték, hogy oda szokott sózni, mégis szeretik. B. Viktor a rendőrségen tett vallomásában azt mondta, a szabályokat betartva jártak el a sértettel szemben. „Egy erőszakos emberrel szemben kellett fellépniük, ezért szükség volt az előírásoknak megfelelő kényszerintézkedések arányos alkalmazására. A gyanúsított élete legnagyobb tragédiájaként beszélt a halálesetről, aláhúzva, hogy kollégájával együtt mintegy fél órán át próbálták újraéleszteni a lopás gyanújával elfogott férfit\" – mondta nem sokkal a letartóztatása után ügyvédje.

Az ügyészség Bara megverésén kívül több másik, 2013 januárjában, februárjában és márciusában elkövetett bűncselekmény miatt is vádat emelt, a B. Viktor és B. Csongor, valamint több más rendőr ellen. Az I., a II. és a III. rendű vádlottak máskor is vertek már meg gyanúsítottakat vallatás közben, a vádirat szerint összesen négy férfit bántalmaztak azért, hogy vallomást tegyenek. Ezek az emberek a bántalmazások miatt könnyebb, 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer

A híradásokba az elmúlt időszakban a kommunizmust dicsőítő fiatalokkal bekerülő Beach, Please! fesztivál főszervezője, Selly román influenszer egy új üdülőhely létrehozását tervezi több partnerrel együtt a Fekete-tenger romániai partszakaszán.

A román Ibizát akarja megteremteni a Fekete-tenger partján egy influenszer
2025. július 30., szerda

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon

Parajdi gyerekek nyaralnak az Ökumenikus Segélyszervezet kastélyosdombói táborában. A május végi székelyföldi természeti katasztrófa károsultjait támogató segélyprogram újabb elemeként hétfőtől 15 parajdi gyermek táborozik Magyarországon.

A parajdi bányaszerencsétlenség kis károsultjai táboroznak Magyarországon
2025. július 30., szerda

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában

Ausztrália betiltja a YouTube videóplatformot a 16 éven aluliak számára, hogy megvédje őket a „ragadozó algoritmusoktól” – jelentette be szerdán Anika Wells kommunikációs miniszter.

A közösségi oldalak után a YouTube-ot is betiltják a 16 éven aluliak számára Ausztráliában
2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa