Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A romániai lakosság több mint háromnegyede követi az ukrajnai háború történéseit, és 60 százalékuk tart attól, hogy Romániát is támadás érheti – derül ki az IRES márciusi közvélemény-kutatásából.
2022. március 31., 16:142022. március 31., 16:14
A megkérdezettek 79 százaléka azt mondta, személyesen követi az ukrajnai eseményeket, 21 százalék nem követi ezeket – írja az Agerpres.
A felmérésben részt vevők 19 százaléka bevallása szerint leginkább félelmet érez a háború vonatkozásában, 17 százalék az empátiát, 11 százalék a szomorúságot jelölte meg válaszként erre a kérdésre.
A megkérdezettek 77 százaléka szerint a NATO képes lenne kezelni egy, a szövetség térségbeli tagországai ellen irányuló orosz támadást, míg 20 százalék szerint nem lenne képes erre.
27 százalék maradna és harcolna, 36 százalék maradna és menedéket keresne valahol, 20 százalék pedig azt mondta, hogy nem tenne semmi különöset.
A közvélemény-kutatásból továbbá kiderül, hogy a romániaiakat az áremelkedések aggasztják a leginkább, a második helyen a háborútól való félelem áll.
34 százalék a háborútól tart a legnagyobb mértékben, 6 százalék a politikai helyzetet nevezte meg legnagyobb aggodalma forrásának, 6 százalék pedig a megbetegedéstől való félelmét.
Az áremelkedések miatti aggodalom tavaly is első helyen állt a romániaiakat gyötrő félelmek között, azonban a második helyet a betegségektől való félelem foglalta el. A megkérdezettek 30 százaléka vallotta azt, hogy 2021-ben az áremelkedések aggasztották a leginkább, 27 százaléknak a legnagyobb aggodalma a megbetegedéstől való félelemhez kötődött.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
szóljon hozzá!