Idegsebészeti szakkönyv után szakácskönyv

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Idegsebészeti szakkötetének megjelenése után szakácskönyv megírására szánta el magát Madaras Sándor, az 58 éves, ismert marosvásárhelyi orvos, aki úgy emlékszik, hogy csaknem ötvenöt esztendővel ezelőtt kezdett el főzicskélni.

Szucher Ervin

2015. március 15., 19:322015. március 15., 19:32

A hétvégén népes közönség előtt bemutatott Jó ételnek illatáról című könyvével afféle családi hagyományt folytat, pontosabban juttat célba. Madaras édesanyja is a fakanalat jól forgató háziasszonyok hírében állt, ráadásul ő is írt egy szakácskönyvet, ami azonban nem került kiadásra.

Az orvosnak azért fordult meg a fejében a receptek megörökítésének gondolata, mert azt látja, hogy vendégei mindig elégedetten állnak fel az asztalától. Persze ehhez jól kell ismerned azokat, akiket vacsorára hívsz – vallja a „mesterszakács”.

Amint az Erdei Anna grafikáival és Bálint Zsigmond fotóival illusztrált kötetet és szerzőjét bemutató Gáspárik Attila színművész megfogalmazta, a Jó ételnek illatáról kimondottan azoknak szól, akik tudnak főzni. Madaras doktor munkáját a könyv közvetlen nyelvezete különbözteti meg leginkább a tucatszámra megjelenő szakácskönyvek terminológiájától.

A szerző még a pontos adagok leírásával sem stresszeli a háziasszonyokat, szerinte a lényeg, hogy a hús legyen húsízű, a fokhagyma meg fokhagymaízű. Magyarán: a fűszer, a zöldség soha ne terelje el az ízlelőbimbók figyelmét a lényegről. Az otthonában a szikét fakanálra váltó orvos arról is beszélt, hogy a flekkenezés akkor az igazi, ha délelőtt kezdődik, és este ér véget.

A Bernády-ház közönsége előtt Madaras megvallotta, hogy az évtizedek során többször váltott stílust, már robbant fel kuktája, és véletlenül az is előfordult, hogy liszt helyett cukorba mártotta a húst. „Amikor már nem látott jól, édesanyám egyszer a mák helyett darált borsot tett a bejglibe, a vendégeknek mégis ízlett” – árulta el a „konyhatitkot” a terem derültségére.

Az idegsebész-konyhaművész arról is beszélt, kirándulásai során miként próbál vendéglőt választani. „Mindig megnézem az étlapot. Az a jó vendéglő, amelynek étlapján négy-öt féle főétel van. Azok biztos helyben készülnek. Azok az éttermek, amelyek száz-kétszáz félével kínálnak, egészen biztosan mélyfagyasztott anyagból dolgoznak” – mondta el.

Madaras Sándor arra biztatta a marosszéki háziasszonyokat, hogy legyenek kreatívak, de ne feledkezzenek meg a hagyományos székely finomságok elkészítéséről. „Megízleltem, és nagyon jónak tűnt a japán meg a thai konyha – egy napig, két napig, legfeljebb egy hétig, fél hónapig. Utána egy szelet zsíros kenyérről álmodoztam” – osztotta meg a rendkívül egészséges, de hosszú távon nem feltétlenül az erdélyi ember gyomrának való keleti konyhához kötődő tapasztalatait.

Ebből is kiderül: nem hiába került a frissen megjelent kötetbe a pirítós kenyér vagy a sült gomba receptje, mint ahogy az sem a véletlen műve, hogy a főzésben a szerző teljesen mellőzi a nálunk még újdonságszámba menő zöldségeket. Arra a kérdésre, hogy egy szakkönyv és egy szakácskönyv megírása után mi következhet a jó tollal megáldott gurmand orvos életében, akár meg is lehetett volna saccolni a választ: „Gyermekkorom Küküllő-menti falujának, Mak­fal­vának a konyhája”.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 29., csütörtök

Színes programok az egész családnak a Kolozsvári Majálison

Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.

Színes programok az egész családnak a Kolozsvári Majálison
2025. május 28., szerda

Jazzdallamokkal kezdődik a nyár Kolozsváron

Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.

Jazzdallamokkal kezdődik a nyár Kolozsváron
2025. május 26., hétfő

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában

Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában
2025. május 25., vasárnap

Szórványgyermekek szemében rejlő küldetés – Ferencz Áron a Dobbanó Hangok előadásról

Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.

Szórványgyermekek szemében rejlő küldetés – Ferencz Áron a Dobbanó Hangok előadásról
2025. május 24., szombat

Közösen népszerűsítik a városi kertészkedést Temesváron és Szegeden

A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.

Közösen népszerűsítik a városi kertészkedést Temesváron és Szegeden
2025. május 24., szombat

Hagyományőrző és ifjúsági folklórfesztivált tartanak Mikházán

Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.

Hagyományőrző és ifjúsági folklórfesztivált tartanak Mikházán
2025. május 23., péntek

„A fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”: feloszlik az Erdélyben is népszerű Margaret Island

Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.

„A fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”: feloszlik az Erdélyben is népszerű Margaret Island
2025. május 23., péntek

Sáromberkén gyűrűzött gólya költözött a magyarfenesi fészekbe

A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.

Sáromberkén gyűrűzött gólya költözött a magyarfenesi fészekbe
2025. május 23., péntek

Az Eurovízió győztese követeli, hogy a jövőben zárják ki Izraelt a gázai háború miatt

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.

Az Eurovízió győztese követeli, hogy a jövőben zárják ki Izraelt a gázai háború miatt
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel

Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.

Ízek a világ körül: falafel
Ízek a világ körül: falafel
2025. május 23., péntek

Ízek a világ körül: falafel