2009. június 16., 10:422009. június 16., 10:42
A két kötet mellől hiányzik a harmadik, amely az 1956 decembere után történteket mutatná be, de Á. Varga László, a levéltár korábbi igazgatója már dolgozik ezen a témán – mondta Tyekvicska Árpád, a levéltár igazgatója. Hozzátette: ezt az ideiglenes hiányt pótolja a többéves gyűjtőmunka eredményeként rendezett kiállítás, amely eredeti fényképek, dokumentumok mellett másolatokat is tartalmaz más közgyűjtemények anyagaiból. A kiállítást Nógrád megyében több helyen is bemutatják, elviszik a városok középiskoláiba, és várják a salgótarjáni kiállítóhelyen a megyeszékhelyi iskolásokat is.
A tárlat Nagy Imre 1956. június 15-én, az ítélethozatal után elhangzott szavaival kezdődik. Látható a „Mi Atyánk, Hruscsov, ki vagy a Kremlben” kezdetű imádság gépelt szórólapja, amelynek terjesztéséért a hugyagi Polonkai János hat hónap börtönt kapott. Bemutatják azokat a kézzel írott lapokat, amelyeknek köszönhetően a nógrádi lakosság jó része a forradalom kitörésének egy hónapos fordulóján úgy tiltakozott a Kádár-kormány és a szovjet megszállók ellen, hogy délután 2 és 3 között nem ment ki az utcára. Olvashatók az „ellenforradalmi események” újságcikkei, egy politikai tiszt visszaemlékezése arról, hogyan sikerült eltussolni a Hadady–Hargitay-gyilkosságot. A salgótarjáni fiatal nemzetőröknek, Hadady Rudolfnak és Hargitay Lajosnak azóta már emlékházuk van, de még mindig nem tudni, hol temették el őket. A kiállításon látható a megye területéről disszidált nevelőkről szóló kimutatás, az a lyukas zászló, ami ’56 októberében–novemberében volt kifüggesztve a salgótarjáni acélgyárban, és fényképen az a Balassagyarmaton felállított koporsó, amelyre a hatalom azt íratta: „Itt nyugszik az ellenforradalom. Élt 13 napot.”
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Izgatottan készülnek a szervezők az év egyik legkülönlegesebb szabadtéri eseményére: május 24-én immár hatodik alkalommal rendezik meg a Run to the Hills futófesztivált Krasznán.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.