Fonogram – Magyar Zenei Díj: versenyben a Bagossy Brothers Company

Az Elviszlek című albummal nevezte be a Bagossy Brothers Company együttest a hanglemez kiadója a 2017-es Fonogram – Magyar Zenei Díjra.

Pethő Melánia

2017. február 23., 10:392017. február 23., 10:39

A gyergyószentmiklósi csapat négy másik zenekarral együtt az év felfedezettje kategóriában került a jelöltek közé. „Ez egyfajta szakmai megmérettetés, hiszen sokan neveztek a díjra, akik közül a zsűri döntése nyomán kategóriánként öten kerültek a jelöltek közé. Számunkra nagyon megtisztelő, hogy a magyar zenei élet részesévé váltunk, mert a Fonogram díj a legrangosabb magyar zenei elismerés” – közölte Tatár Attila, a banda énekes-gitárosa. Hozzátette, a zenekart a Prime Event Management nevezte be a díjra, az a kiadó, amelynek gondozásában megjelent Elviszlek című nagylemezük.

A Bagossy Brothers Company mellett a Belau, a Kies, a KosziJanka és a Lóci játszik zenekarok neve szerepel a kategória jelöltjei között. Tatár Attila úgy gondolja, nem kizárt, hogy a Bagossy veszi át a díjjal járó aranyozott mikrofont. „Ismerve a többi együttest elmondható, zenéinkben stílusbeli különbségek vannak, de azt gondolom, hogy a döntésben nem egy bizonyos stílus lesz a mérvadó, és az sem, hogy melyik zenekar játszik jobban, vagy melyiknek vannak jobb dalai. Az év felfedezettje kategória jelöltjeit tekintve talán van esélyünk a díjra, mivel az utóbbi időben a Bagossyt kapta fel legjobban a sajtó. Persze az sem biztos, hogy ez irányadó” – nyilatkozta az énekes.

A nyertes március 1-jén veheti át a rangos elismerést a budapesti Várkert Bazárban rendezett gálán. A Fonogram díjat (Arany Zsiráf díj néven) a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének (Mahasz) közgyűlése 1992 szeptemberében hozta létre. A díj neve 2004-től kezdve Fonogram – Magyar Zenei Díj. A kitüntetés célja, hogy elismerje a hangfelvétel-kiadás kiemelkedő sikereit megvalósító művészek és kiadók munkáját, valamint azokat a hangfelvételek előállításához szükséges tevékenységeket – illetve azok művelőit –, amelyek zenei életünket és a hangfelvétel-kiadást előreviszik, illetve olyan, új és eredeti alkotásokat hoznak létre, amelyek a szakma képviselői és a közönség előtt kiemelkedőnek minősülhetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 02., vasárnap

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára

Hangulatok kaleidoszkópjaként határozza meg második, frissen megjelent nagylemezét A Csajod kolozsvári zenekar.

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára
2025. február 02., vasárnap

Igaz vagy hamis? Módszerek, amelyek segíthetnek kiszúrni az álhíreket a világhálón

Az álhírek és a félretájékoztatás egyre nagyobb problémát jelent az internet világában, ezért fontos, hogy a szülők segítsenek a gyerekeknek eligazodni a hírek és álhírek sűrűjében.

Igaz vagy hamis? Módszerek, amelyek segíthetnek kiszúrni az álhíreket a világhálón
2025. január 31., péntek

Ízek a világ körül: sörben párolt marha tejfölös natúr krumplival

A belga konyha előszeretettel használ az országra jellemző fekete sört a különböző ételek elkészítéséhez. Ízek a világ körül sorozatunk új részében sincs ez másként.

Ízek a világ körül: sörben párolt marha tejfölös natúr krumplival
2025. január 29., szerda

Brassói állatkert: különleges tengeri állatok is megcsodálhatók (VIDEÓ)

A brassói Románia egyetlen állatkertje, ahol oroszlánfókák, fókák és pingvinek élnek.

Brassói állatkert: különleges tengeri állatok is megcsodálhatók (VIDEÓ)
2025. január 28., kedd

Christopher Walken: „nincs mobilom, sose emaileztem, nem használom a technológiát”

Christopher Walken amerikai filmszínész azt nyilatkozta: nincs mobiltelefonja, soha nem küldött e-mailt, és DVD-n nézi az új sorozatot, amelyben főszerepet játszik.

Christopher Walken: „nincs mobilom, sose emaileztem, nem használom a technológiát”
2025. január 26., vasárnap

A gyerekek szívéhez szeretne eljutni a Csongor és Tünde mesefilm

Vörösmarty időtlen költeményének feldolgozásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők a kedden megjelent, Csongor és Tünde című mesefilm előzetesén keresztül.

A gyerekek szívéhez szeretne eljutni a Csongor és Tünde mesefilm
2025. január 26., vasárnap

Még idén érkezik a mesterséges intelligencia által fejlesztett első gyógyszer

Már az év végére piacra kerülhet egy mesterséges intelligencia által tervezett gyógyszer, amely forradalmasíthatja a gyógyszerfejlesztés hosszadalmas és költséges folyamatát.

Még idén érkezik a mesterséges intelligencia által fejlesztett első gyógyszer
2025. január 24., péntek

Látássérülteknek is szóló román sorozat jelent meg

Elérhető az első román gyártású sorozat, amely a hangleírásnak köszönhetően a látássérültek számára is teljes élményt nyújt.

Látássérülteknek is szóló román sorozat jelent meg
2025. január 24., péntek

Ez a normalitás – mondta a polgármester, miután az önkormányzat ezer euróért vásárolt szépségápolási termékeket egy iskolának

Több ezer lej értékben írt ki közbeszerzési pályázatot a dél-romániai Gorj megyében található Turceni városának önkormányzata szépségápolási termékekre – derült ki a napokban.

Ez a normalitás – mondta a polgármester, miután az önkormányzat ezer euróért vásárolt szépségápolási termékeket egy iskolának
2025. január 24., péntek

Ízek a világ körül: csülök rántott savanyú káposztával és knödellel

Többféleképpen, különböző alapanyagokból készíthető, főételként vagy köretként is felszolgálható német specialitás a Knödel, amely mellé ezúttal csülköt és dinsztelt káposztát tálaltunk.

Ízek a világ körül: csülök rántott savanyú káposztával és knödellel