Film készül Kincsemről, a csodalóról

Film készül Kincsemről, a csodalóról, a tervek szerint mintegy 30-60 millió dollárból megvalósuló alkotást 2015 tavaszán mutathatják be - hangzott el az előkészületekről tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Hírösszefoglaló

2013. szeptember 19., 18:322013. szeptember 19., 18:32

A film forgatókönyvét Bereményi Géza írja, a dramaturg Szőcs Géza költő, a miniszterelnök főtanácsadója, rendezőnek pedig egy Oscar-díjas alkotót kérnek fel. Losonci Gábor producer elmondta, hogy a film angol, orosz, német, amerikai és osztrák koprodukcióban készül. Hat főszereplője lesz, ebből két szerepet amerikai Oscar-díjas színészeknek szánnak, nevüket - akárcsak a rendezőét, aki egyébként nem magyar alkotó lesz - egyelőre nem árulta el. Kiemelte: a nagy költségvetést a sztárszereposztás is indokolja, amellyel szélesebb nézőközönséget szeretnének megszólítani.

A producer a sajtótájékoztatón annyit elárult, hogy Weisz Fanni jószolgálati nagykövet, egykori szépségkirálynő kapja az egyik főszerepet; Elena Drapeko orosz színész, a duma kulturális bizottságának első elnökhelyettese Kincsem trénerének a feleségét játssza, de feltűnik a filmben Oszter Sándor is. Mintegy ötéves előkészítő munka után 2014 tavaszán kezdődhet a forgatás, a bemutatót 2015 tavaszára tervezik. Kincsem, a csodakanca 1874. március 17-én jött világra. A világhírű magyar ló 54 alkalommal indult versenyen és mindet megnyerte. Kincsem karrierje kétéves korában kezdődött, trénere az Angliából Gödre települt Hesp Róbert volt. A versenyló életében beutazta fél Európát. A versenyzést hatévesen hagyta abba, amikor kiderült, hogy lábai nem egészségesek, ízületei elkoptak. Ezután tenyészkanca lett belőle, a tápiószentmártoni ménesben öt csikót hozott a világra. Kincsem 1887. március 17. hajnalán múlt ki. Teljesítményét soha egyetlen versenyló sem tudta elérni, ezzel az egész magyar versenylótenyésztésnek szerzett világhírnevet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 28., hétfő

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton

Bár egyes helyeken be lehet vinni a strandra a házikedvenceket a román tengerparton, ez nem mindenhol van így.

Egyre több az állatbarát szolgáltatás, de nem mindenhová lehet kutyát vinni a román tengerparton
2025. július 28., hétfő

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál

Ismét a kortárs kultúra, az élőzene és az utcai művészet központjává válik augusztus 1–3. között Marosvásárhely belvárosa. Az ötödik alkalommal tartandó Street Festival idén is gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket.

Ötödik kiadáshoz érkezik a marosvásárhelyi utcazene-fesztivál
2025. július 28., hétfő

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)

A rossz időjárás, a halálos áldozatot is követelő lavinák és a kedvezőtlen körülmények meghiúsították Varga Csaba nagyváradi hegymászó megfelelő akklimatizációját, így sajnos kénytelen volt befejezni a K2-expedíciót – tudatta hétfőn a Hazajáró.

A kedvezőtlen időjárás miatt Varga Csaba ezúttal sem tudta meghódítani a K2-t (Videó)
2025. július 28., hétfő

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt

Hosszú órákon keresztül kellett a rajongóknak várakozniuk a tűző napon Jennifer Lopez vasárnap esti bukaresti koncertje előtt – derül ki a résztvevők panaszaiból.

Órákig várakoztatták a rajongókat a tűző napon Jennifer Lopez bukaresti koncertje előtt
2025. július 27., vasárnap

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”

Visszatérő fellépőkkel, új színpaddal készülnek a Méra Világzenei Csűrfesztivál tizedik kiadására. A július 31. és augusztus 3. között rendezendő csűrfesztivál többek között mexikói, magyar, román, szerb, spanyol, portugál zenészeket hoz Kalotaszegre.

Csűrfesztivál Mérában: immár tíz éve betölti a Szarka-telket a „világ zenéjével”
2025. július 26., szombat

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon

A Meta amerikai internetes óriásvállalat, amely többek között a Facebook és az Instagram platformokat üzemelteti, pénteken bejelentette, hogy októbertől beszünteti a politikai, választási és társadalmi témájú hirdetéseket az Európai Unióban.

Többé nem lesznek politikai hirdetések a Facebookon
2025. július 25., péntek

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa

A nyári hónapok egyik legizgalmasabb természeti csodája jelenleg a kolozsvári botanikus kertben bontja szirmait, ugyanis teljes pompájában virágzik a paraguayi óriás-tündérrózsa (Victoria cruziana).

Lenyűgöző látvány fogadja a látogatókat a kolozsvári botanikus kertben: virágzik az óriás-tündérrózsa
2025. július 22., kedd

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja

Elhunyt Ozzy Osbourne, a Black Sabbath egykori frontembere, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja. A zenész 76 éves volt. A halálhírt családja jelentette be kedden.

Elhunyt Ozzy Osbourne, a heavy metal egyik legikonikusabb alakja
2025. július 19., szombat

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját

Lavinák és zord időjárás nehezítik Varga Csaba nagyváradi hegymászó K2-expedícióját – számolt be a legfrissebb fejleményekről Facebook-oldalán a Hazajáró.

Zord időjárás nehezíti Varga Csaba K2-expedícióját
2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen